Téged akarlak! (Phan)

9. FEJEZET

Phil szemszöge: 

Összezavarodva. Ha egy szóval kéne leírni engem akkor ez lenne az. Nem tudtam mit érzek pontosan és ez nagyon rossz érzés volt. Csak Dan járt a fejemben, ő volt minden gondolatom.

Miután Dan elment elintézni pár dolgot, Natasával leültünk beszélgetni amit ő talált ki. Gyönyörű lány volt és okos is. Talán az fogott meg benne a legjobban, hogy okos.

-Gyere már Phil!-Kiáltott mosolyogva mire utána mentem és leültem mellé a kanapéra.

-Miről szeretnél beszélni?-Kérdeztem miközben egy kósza tincset a füle mögé tűrtem. Elnevette magát.

-Az életedről, meg kíváncsi vagyok a videózási szokásaidra is.-Kicsit furcsa volt, hogy ezeket akarja tudni mert annyira nem fontos dolgok. Álltalában újságírok kérdezne ilyeneket illetve a nézők.

-Hát az életemről már szinte mindent tudsz, videózási szokásaim pedig nagyon, meg ez nem is valami izgalmas téma!-Feleltem egy mosoly kíséretében.

-Értem, akkor beszéljünk mondjuk Dan-ről!-Mondta miközben közelebb bújt.

-És mit beszéljünk róla?-Kérdeztem vissza homlok ráncolva.

-Hát tudod olyan mint egy szerelmes tinédzser lány.-Feleli nevetve. Egy szó itt megfogott. Szerelmes  Nem értettem miért kezd ezért az egy szóért hevesebben verni a szívem.-Állandóan féltékeny és mindig téged néz! Eléggé feltűnő!-Tette még hozzá mire csak még jobban össze zavarodtam. Talán azért mert igaza volt, de ezt akkor az istenért sem akartam bevallani magamnak. 

-Ugyan már! Ez hülyeség, Dan nem szerelmes belém!-Feleltem paradicsom vörös arccal.

-Hát szerintem pedig, de Dan igenis szerelmes beléd Phil, csak magadnak sem akarod bevallani.-Ezt jól gondolta, nem akartam bevallani magamnak sem. Kényelmetlenül kezdtem el érezni magamat a témától, amit valószínűleg Natasa is észre vett ugyanis témát váltott.-De mindegy is, mi lenne ha csak összebújnánk és néznénk valami jó kis filmet?

-Az tökéletes lenne!-Feleltem egy mosoly kíséretében majd felálltam és kivettem egy dvd-t a polcról. 

A nap többi része igazán unalmasan telt, hiányzott Dan. Egész nap egyedül éreztem magamat, még ha ott is volt velem Natasa. Nem tudta azt hozni mint Dan. 

-Álmos vagyok, menjünk most már aludni.-Mondta Natasa majd kacsint egyet. A kanapén ültem ő pedig elkezdett rángatni, hogy menjek utána.

-Én még megvárom, hogy hazaérjen Dan, de te nyugodtan menj.-Feleltem mire elengedett.

-Hát jó, akkor majd ha megjött gyere.-Megfordult és el is ment. És legnagyobb meglepetésemre megkönnyebbültem, hogy elment. Végre tudtam egy kicsit gondolkozni.-Natasa egy kedves lány, de nem vagyok belé szerelmes. Egyáltalán mi a szerelem? Mit is kell érezni akkor?-Kérdeztem magamtól, de választ nem várhattam. Ránéztem az órára. Háromnegyed hét volt, elkezdtem aggódni, hogy hol van már Dan. Teltek a percek én pedig egyre idegesebb lettem, végül hatalmas kő esett le a szívemről mikor halottam, hogy nyitódik az ajtó. 

-Szia, Dan!-Köszöntem majd odamentem és szorosan átöleltem. Annyira hiányzott már az illata pedig egy nap se volt még nem volt velem. Ő is visszaölelt jó szorosan mire beszívtam azt a bizonyos "Dan illatot". Mikor elengedtük egymást elmosolyodtam.-Hiányoztál ma.-Mondtam csillogó szemekkel.

-Nekem is te!-Felelte majd beljebb lépve ledobta a táskáját és kabátját a kanapéra. Hosszasan végig vezettem rajta a tekintetemet majd mikor felfogtam, hogy a legjobb barátomat stírölöm elszégyelltem magamat.-És, hogy telt a nap?-Kérdezte homlok ráncolva. 

-Hát egészen jól elvoltunk Natasával!-Az még sem mondhattam neki, hogy egész nap rá gondoltam és Natasa kicsit még idegesített is. Még mindig ráncolta a homlokát mintha gondolkozott volna valamin.-Na és a tied?-Kérdeztem meg végül egy mosoly kíséretében. 

-Hát jó sok mindent elintéztem, de jó volt, csak most nagyon fárad vagyok már.-Felelte majd ásított egyet. Komolyan megbabonázva néztem. Mintha addig észre sem vettem volna mennyire gyönyörű arca van.-Natasa hol van?-Szakított ki a gondolataimból. 

-Ja a szobámban alszik már.-Mondtam majd elnevetem magamat ami inkább kínosra sikerült, amit reméltem, hogy nem vett észre. 

-Az jó, viszont én most megyek ás átöltözöm azán pedig lefekszem aludni.-Mondta és nem tudtam nem észre venni, hogy amint feljött Natasáról a téma már menekül is el.  Nem akartam még, hogy elmenjen mer aztán csak egyedül maradtam volna a gondolataimmal és nem lett volna mellettem, hogy elfelejtesse velem azokat.  

-Ma nem aludhatnék melletted?-Kérdezem reménykedve, hogy a válasz igen lesz és nem küld el a picsába azzal, hogy menjek inkább Natasához.-Csak mert Natasa szét feküdt az ágyamon és el sem férek rajta.-Tettem még hozzá, ami természetesen hazugság volt. Megint jött egy nevetés tőlem ami igencsak kínosan csengett mint  az előző. Tőle pedig láthattunk egy homlok ráncolást. Megint gondolkodott valamin. 

-Persze, hogy aludhatsz velem, gyere csak!-felelte mire megkönnyebbűltem. Intett a kezével, hogy kövessem. 

Mikor beértük a szobájába én leültem az ágyra, ő pedig a szekrényhez ment, kivette belőle a pizsamáját, amit imádtam rajta. 

Mindjárt jövök csak gyorsan lefürdök.-Mondta majd el is indult. Én még vissza nem jött meg sem mozdultam. Eszembe jutott, hogy kérdeztem magamtól, hogy pontosan milyen is a szerelem, mit érzek akkor? Danről pedig eszembe jutott. A kedves pillantások, mikor vele vagyok gyorsabban ver a szívem és ha nem látom akár csak pár óráig már hiányzik. Ezek olyan kliséseknek tűnnek. Olyan könnyű kimondani azt, hogy szeretlek, de vajon miközben mondod tényleg azt érzed? Vagy csak azért mondod mert odaillik, vagy mert ő is mondta és csak nem akarod megbántani? Ezernyi kérdés amiket saját magunknak kell megválaszolnunk. Ha Danre néztem akkor melegség járta át az egész testemet, az életemet adtam volna érte, és talán ez az amiből tudtam, hogy szeretem. De a szeretet nem egyenlő a szerelemmel. És én nem voltam biztos benne, hogy pontosan melyiket is érzem. 

Dan hamar visszaért, azt hittem, hogy később fog megérkezni és addigra tisztában leszek vele, hogy mit érzek. De ez nem jött össze, csak jobban összezavarodtam. Miután bejött a szobába leült mellém és a szemebe nézett. 

-Biztos, hogy ma minden rendben volt?-Kérdezte én pedig bólintottam egyet. Nagyon igazából semmi nem volt rendben, de olyan nagyon nehéz lett volna elmondani mi kavarog a fejemben. 

-Mostanában olyan dolgokat érzek amiket nem kellene.-Mondtam majd végigsimítottam a karján, éreztem ahogy beleborzong. Közelebb hajoltam, és itt már magam sem tudtam, hogy mit csinálok de nem is érdekelt különösebben. Csak hozzá akartam érni úgy még mint senki más. Két kezembe fogtam a puha arcát, a szemébe néztem jó hosszasan, majd az ajkára vezettem a tekintetemet. Majdnem megcsókoltam mikor belépett Natasa a szobába. Nem tudtam, hogy örüljek-e neki vagy nem. Hiszen lehet, hogy hatalmas hülyeséget akartam megtenni, de akkor csak az járt a fejemben, hogy érezni akarom az ajkainak ízét. 

-Phil nem jössz aludni már?!-Kérdezte Natasa, mire mi két másodperc alatt szétrebbenünk Dannel. Valószínűleg az arcunk egy paradicsomnál is vörösebb volt. Natasa ásított egyet. Bűntudatom lett hirtelen, hiszen semmi képpen sem akartam fájdalmat okozni a lánynak.

-De, persze, hogy megyek!-Feleltam majd  ránéztem Danre.-Jóéjt, Dan.-Mondtam és kimentem a szobából Natasával. Szívem még mindig vadul vert a majdnem csók után. Beérve a szobámba lerántott az ágyra majd egy szó nélkül hozzám bújt.  

Egész este nme tudtam aludni, végig járt az agyam. Nme tudtam mi legyen a következő lépés, viszont annyit tudtam, hogy kicsit sem bántam volna meg ha Natasa egy kicsit később nyit be a szobába...