Téged akarlak! (Phan)

12. FEJEZET

-Nem hibáztatlak.-Csak ennyit mondtam neki majd kimentem az ajtón.

Phil szemszöge:

Én annyira megijedtem. És nem Dantől féltem hanem attól, hogy miután az megtörténik mi lesz velünk. Mit fognak mondani az emberek, hányan elfognak ítélni minket. Miután megpofoztam és megláttam a szemében azt a mérhetetlen csalódottságot legszívesebben visszapörgettem volna az időt és megcsókoltam volna, de erre nem volt esélyem. Ezért csak próbáltam valami értelmeset mondani, de aztán eltört nálam a mécses és olyan de olyan szomorúan elkezdtem sírni. Nem szólt egy szót sem és itt a csend többet mondott minden szónál.

Miután elment csak ültem az kanapén bamba fejjel. Tudtam ha hazajön és nem lépek akkor örökké elveszíthetem. És nem akartam elveszíteni azt az embert akibe lehetetlenül szerelmes voltam. Olyan furcsa volt belegondolni, hogy hova jutottunk. Már nem számított semmi más csak az, hogy Dant boldognak lássam, és ha ő boldog volt akkor én is. Felkeltem a kanapéról és a fürdőbe indultam megmosni az arcomat. Miután azzal végeztem visszamentem az előszobába és összepakoltam, a dvd-t visszatettem a tokjába, aztán pedig csak vártam. Sok-sok ideig csak ültem magam elé meredve aztán abba beleunva elővettem a telefonomat és megcsörgettem Dant. Hallani akartam a hangját, és szerettem volna tudni, hogy minden rendben van-e. Hármat csörgött mire felvette.

-Halló?-Szólt bele kissé rekedtes hangon majd szipogott egyet.

-Szia, Phil vagyok.-Köszöntem és csak remélni tudtam, hogy nem teszi rám a telefont. Mivel nem mondott semmit sem folytattam.- Szeretném ha hazajönnél és tudnánk beszélni. Olyan hülye voltam Dan!-Nem tudtam többet mondani, hallottam, hogy egyre szaporábban veszi a levegőt.

-Fél óra és otthon vagyok.-Felelte és bontotta a vonalat. Kicsit megnyugodtam, hogy jön de aztán rögtön eszembe jutott, hogy ha megérkezik mit is kéne neki mondanom? Persze minden be kellet valljak, azt, hogy szeretem és már nem csak barátilag illetve, hogy már nem érdekel mások véleménye. Már alig vártam, hogy megérkezzen és végre láthassam még ha csak pár órája is nem láttam.

Dan szemszöge: 

Miután elmentem ezernyi érzés kavargott bennem. Úgy éreztem , hogy ott elvesztettem Philt örökre. Nem tudtam, hogy hol is basztam el az egészet. Túl akartam már tenni magamat rajta, hogy ne érezzem ezt a marcangoló érzést legbelül. Már olyan tervekkel sétáltam az utcákon, hogy összepakolom az összes cuccomat és elköltözöm végleg mikor megcsörrent e telefonom. Amikor meghallottam Phil hangját igazán visszakellett fognom magamat, hogy ne sírjam el magamat. Meglepett, hogy beszélni akar velem, igazából nagyon gondolkoztam rajta, hogy elmenjek-e egyáltalán. Aztán viszont a kíváncsiságom győzött és haza indultam. A szívem a torkomban dobogott egész út alatt. Mindent számításba vettem még azt is, hogy ki fog dobni, attól függetlenül, hogy a ház közös volt.

Belépve a házba előszőr nem láttam Phil, csak mikor már beljebb léptem az ajtót becsukva magam után. A kanapén ült török ülésben és amint meglátott felállt majd odajött és elém állt jó közel. Kezével végigsimított az arcomon miközben mélyen a szemembe nézett. Csodálatos érzés volt érezni, hogy megérint, a levegőt szaggatottan vettük mindketten. Hirtelen mozdulattal a falhoz nyomott. Persze ha akartam volna el tudtam volna tolni magamtól, de természetesen nem akartam. Az ajkamra nézett és több nem is kellett, megcsókolt. Hihetetlen volt az egész, de akkor ez nem érdekelt. Elmélyítettem a csókot miközben beletúrtam a hajába. Azt akartam, hogy soha ne legyen vége, örökké tartson.

-Annyira szeretlek!-Mondta Phil mikor elváltak ajkaink majd átölelt, fejét pedig a vállamba fúrta.

-Én is szeretlek téged Phil!-Feleltem miközben szorosan öleltem.-Nem akarlak elveszíteni!-Jelentettem ki mikor elengedtük egymást. Elmosolyodott.

-Sosem fogsz elveszíteni.-Újra az ajkamra hajolt egy hosszú csókra. Egyszerűen azt sem tudtam, hogy mit kezdjek azzal a hatalmas boldogsággal ami bennem volt.-Szeretném most azonnal elmondani az egész világnak, hogy az enyém vagy!-Mondta izgatottan majd a gépéhez rohant ami a kis asztalon volt az előszobában. Elkezdtem nevetni mert már előre tudtam, hogy mire készült. Élő videót akart indítani a csatornáján.

-Biztos vagy ebben Phil?-Kérdeztem tőle mert nem akartam, hogy aztán megbánja.

-Igen teljesen biztos vagyok benne! Na gyere ide mellém!-Utasított mikor leült a kanapéra.-Persze ha nem akarod nem kell.-Rám nézett kedvesen de én csak megráztam a fejemet. Már olyan régen vágytam arra, hogy világgá kürtölhessem azt, hogy együtt vagyok Phillel! Az még életemben soha nem voltam olyan boldog mint mikor láttam, hogy a nézőink hogyan reagálnak arra, hogy együtt vagyunk. Hihetetlen az, hogy milyen támogatást kaptunk tőlük már az első pillanattól kezdve!

Emlékszem még mikor csak álmodoztam Philről, kettőnkről. És mikor az álom valósággá vált, el sem mertem hinni. Mi bármilyen nehézségen is mentünk keresztül mindig együtt maradtunk. Mert szerettük egymást. És még mindig szeretjük egymást, pedig már három éve csak az ő száját csókolom és csak az ő szemébe nézek szerelemmel.

Örökké szeretni foglak. 

VÉGE