A nihilista (Befejezett)

Zord

Konokul meredek ki az ablakon. Az országot hatalmas fal veszi körbe és óvja meg más népektől, legalábbis az iskolákban anno még ezt a maszlagot adták be a befolyásolható elméknek. Igaz ez egy eladható kormánypárti szöveg mellyel megvezethető a megvezethető és becsapható a kívülálló. Legalább is ez a szöveg sokkal jobban hangzik mint a keserű igazság az ,hogy az éveken át tartó elszigetelődés romláshoz vezette a társadalmi rétegeket vagyis az ország maga két részre szakadt és mondhatni el szigetelődött egymástól. A politikai rendszer elavult és a várva várt köztársaság helyett már századok óta a nemesek élősködnek. A hatalmas átláthatatlan falak takarni próbálják az országon belüli összeomlott világot és azt ,hogy a Belső körzet élősködése miatt a Külső körzet szélső határ zónájában  kitörő a nyomor egyre csak halad előre a házak között és fertőzi meg az embereket viszállyal és betegségekkel. Itt nem vigyázzák fekete ruhás békeőrök az utcákat, a fegyver mindenki kezébe ott van. Ahogy haladunk egyre távolabb a két körzetet elválasztó határvonaltól a helyzet annál rosszabb lesz. A közemberek lázongását négy évvel ezelőtt letörte a Rendszer, de nem háborúval. Az itteni víz ihatatlanságát használta ki, sőt még a kutakat is lemérgezték.
Én a Középső határzóna külső peremén lakok ahol nem sok újat és fényeset lát az ember, ez itt a sötétség veremének az alja.
Az esőcseppek kopogása behallatszik a föld alá s morajlása egy szinten van a metrókocsik zötyögésének hangjával. Fent kitőrt a vihar. Hiába van nyár ez a jelenség a globális felmelegedést kíséri. Nem próbálkozok meg a leüléssel, mert a hátam már így is fájdalmasan feszül főleg most, hogy az a szerencsétlen még képes is volt bele markolni a pulcsimba.
Öklendező köhögés hangja tölti be a teret. Oldalra sandítok a lányka felé s még és épp elkapom a pillanatot ahogy a teste ösztönösen előre vágódik és az enyhén szétnyíló cserepesre száradt ajkak közül előtőr a hányás. Ösztönösen elfordítanám a tekintetem de a rikító pirosság rabul ejt. Vér. Nem sok, de mégis túl sok. Szinte beleillik a koszos talajba, mégis ijesztően rikítónak hat a hófehér állon és a kézfejen amivel megtörli a száját.
-Mit bámulsz?-a hangja erőltetett. A szemei visszanyerték a vörösség nélküli kékséget ám a könnyek hatalmassá és fájdalmas kinézetűvé teszik.
- Mi bajod van?-magamat ezerszer elátkozva ezért, de lassú léptekkel mellé sétálok.
-Nincs közöd hozzá-rázza meg a fejét, a haja azonban stabilan áll mintha ezer flakon hajlakk tartaná a helyén.
-Igazad van-végül is miért is érdekel ez engem?! Mindenkinek megvan a maga keresztje.
-Merre megy ez a vonat?-kezdi el fixírozni az arcom.
-Egyenesen előre-nézek fel az ablaküvegben vissza tükröződő alakra. Idegennek tűnik mintha nem is az enyém lenne. A halványzöld tekintet egyre csak fakul az évek során, a hajam már megint túl hosszú de sose fogok odaérni Ronhoz a fodrászomhoz.
-Rohadtul vicces vagy.
-Sose fogunk egyről a kettőre jutni-kapaszkodok meg az egyik kapaszkodóba mert a szerelvény hirtelen fékezéssel lassulni kezdett.
-Röviden szükségem van az orvosomra mert a tüdőkapacitásom 50% működik csupán.
-Az azt jelenti ,hogy...?
-Bármikor összezuhanhat a légzésem és meghalhatok-csapja össze a kezeit miközben elmosolyodik, vonásai angyali maszk egy szenvedő léleknek. Felsóhajtva a hajamba túrok:
-Szóval a szüleidnek sok pénze van? -jézusom nem...nem...nem?!
-Igen-úgy csillantak meg a szemei mint aki reményt lát a sötétségbe.
-Orvosra van szükségem...
-Rendben.
-És nem nyávogsz, bőgsz, sírsz vagy taknyozol út közben-de.
-Oké.
Kinyújtom felé a balkezem (ez a balkezesek átka),de nem zavartatta magát inkább gyorsan belecsúsztatta a törékeny ujjait az enyémek közé. Nagyon hideg a keze.
-A Középső határzónába vagyunk ,de a külső ívén. Nem fogok hazudni ,csak a Határig foglak tudni elvinni mert a Blackek nem fognak átengedni.
-És ott én, hogy jutok át?
-A nyakadba lévő chip beazonosítása után nem fognak zargatni. Viszont ilyen öltözetben....gondjaid lesznek.
Végig néz magán:
-Miért?-na jó kezdi felbaszni az agyamat. Mintha az elmúlt fél óra kiesett volna a tudatából, eddig csak sejtesem volt arról, hogy a Belső körzetben mindenkinek légüres tér van a fejébe de most már ténylegesen megbizonyosodtam róla.
-Vetkőzz-vágom le mellé a táskám mire rémülten ugrik meg. Riadt szemekkel méregetni kezd a válla megfeszül s bár csak a szőke fürtökön látszik de egész testében remegni kezd.
-Miért?-a szavak csak suttogásként hagyják el a száját. Nem törődők a kérdéssel inkább összeszorított fogakkal. de elővarázslok egy gatyát és egy zöld FUCK feliratú pulcsit a sötét táskámból. Talán kezdi kapizsgálni a dolgokat mert hallatszik a parancs szó ami felszólít ,hogy forduljak el. Szem forgatva engedelmeskedem. Már most bánom ,hogy belementem ebbe az egészbe de a szer egyre kevésbé hat még mindig érzem a dübörgő fájdalmat a halántékomban.
-Cipőd nincs véletlenül?
-Kölyök egy 20 éves férfi vagyok ha nem tűnt volna fel. Mennyi a valószínűsége ,hogy a farzsebembe lesz egy rózsaszín flitteres topánka csak neked?!-csattanok fel vissza fordulva. Az első ami feltűnt az ,hogy nincs haja.
-Paróka te bunkó-förmed rám. Elbambultam volna?!-hogy jutok vissza a leggyorsabban haza?!
-Egyeltalán miért is bízol meg bennem? Nem tanította meg az anyád ,hogy ne bízz idegenekbe?-idegesít ez a flegma lekezelő stílus.
-Nem. Meghalt a születésem közbe-kapja el rólam a tekintetét-és ne hívj már kölyöknek! Mi a neved?
-Felénk úgy illik ,hogy előbb bemutatkozol aztán kérdezel-sóhajtok fel. Ennyit a nincs hiszti témáról.
-Yona vagyok a Shiba család harmadik gyermeke nem mondom azt ,hogy örülök a megismerkedésnek-vonja össze a szemöldökét.
-Kiba vagyok.
-Ennyi?
-Most mit ennyi?!-most mit vár-ennyit kell tudnod a többi lényegtelen.
Lehet ,hogy besértődött vagy ki tudja de befogta a száját és kussban mered ki a sötét alagút szét graffitizett falára az ablakon át. A szerelvény hirtelen váltással lassulni kezd még szerencse ,hogy utazói megszokással kapaszkodok különben lehet fekvés lett volna a vége. A szemem még mindig lüktet de a fejfájásom lassacskán marad abba.
Össze vont szemöldökkel szemlélem a fekete maszkos  golyó álló mellényt és fegyvereket viselő két alakot. A fekete kesztyűbe bujtatott  ujjuk inkább fenyegetően  mintsem biztonságot adóan fonódik a kezükben tartott fegyverekre. A Blackek a sötét teljes testet elfedő öltözetükről kapták a nevüket s csak pletykák keringenek a kilétükről ám úgy hírlik a nemesek által kiborgokká alakított a katonák (akik így még alázatosabbak és hatékonyabbak) de mások nyíltan állítják ,hogy ezek érzelem nélküli mechanikus lények. Személyes véleményem szerint nem teljes robotok, hiszen csak egy ember tud úgy lenézni egy másikat, mint ahogy ezek bánnak a külső körzetben élőkkel. Már ha eljutnak idáig, nekik a főbb feladatuk a belső körzet védelme illetve a Határvonal őrzése ezért is fura, hogy itt vannak. Bár- sandítok le Yonára-az ő jelenléte sem természetes itt. Lehet ,hogy ez a kettő össze függ. A metró sikítva áll meg az ajtókon beárad az esti vihar eltévedt hideg szele, lány persze bolond boldog  arccal nézi a mellettünk lévő kocsiba belépő őröket. Kék szemében fura villanásként csillan fel egy apró reménynek gúnyolt szikra. Hirtelen ugrik fel nem törődve a lába előtt folydogáló vértócsával szinte átrohan hozzájuk és megragadja a hozzá közelebb álló karját. Az a pofon amit visszakézből kap még nekem is fájt, pedig nem vagyok az az érzelgős fajta. Az ülésnek esik ,de hiába fülelek az álló metró zajától és a nyitott ajtón besüvöltő széltől csak tompa folytot hangokként észlelem a beszélgetést s a hangfoszlányok nem állnak össze érthető dolgokká. Végül a hátul álló a háta mögé nyúl és egy kicsi kód leolvasót varázsol elő onnan amit a megszeppent gyerek nyakához nyom. A feszültséget szinte tapintani lehetett ami hirtelen ránk ereszkedett. Egy részem azt kívánta bárcsak megszabadítanának tőle, más részem viszont önző mód utazni akart. menekülni messzire a saját életének problémáiból máséba. De ez nem jött össze mert a Blackek hirtelen habtába kapták magukat majd a fegyvereiket a lány lába elé helyezve a földre térdeltek. A kölyök felállta az ülésből és kihúzta magát a cuccaimba amikbe szinte elveszik és arrogáns tekintettel végig mért majd rám mutatva a katonákhoz fordul és mond nekik pár szót. Nagyon rossz előérzetem támad ahogy a két sötét ruhás felém fordítja a maszkos arcukat, ezért úgy döntök ,hogy ideje lenne kocogni egy kicsit méghozzá sporttáskával. Esetleg teljes sebességgel.