A nihilista (Befejezett)

Árnyék

Hosszú ideje bolyongok már. Lassan úgy érzem, hogy egy útvesztőbe tévedtem be ahogy kiértem az üveg falakkal és fehér festékkel bőven ellátott folyosó fekete ajtaján.

Ugyanaz a halvány piros mintákkal díszített tapéta és tökéletesen megegyező képek és szobrok sokasága az őrületbe kerget... bezzeg sehol egy ablak. A két oldalt szegélyezett ajtókon sem minta sem táblácska semmi megkülönböztető jelzés.

Nem esek pánikba.

Egyszerűen nem akarok pánikba esni.

A következő kanyar mögött üdítő változás vár meglepetésként, egy felfelé vezető lépcső. Nem tudom ,hogy örüljek e neki vagy sírjak, de végül úgy döntök ,hogy megmászom (annak ellenére ,hogy fura tompán kopogó hangok hallatszódnak fentről).Nem akarok a helyzetemre gondolni, de szirénaként üvölt a tudatómban a kérdés: mi a faszt fogok csinálni?!Elraboltak, eladtak. Még ha a belső falon belülre is kerültem ez akkor is gáz...

A hűvös márvány lépcsők sosem akarnak elfogyni a lábam alól, de az ismeretlen zaj forrása egyre hangosabbnak és valószerűtlenebbnek tűnik. Egyszerre furcsa ,nyekegő kopogó és nyöszörgő. Mivel nem tudom mi vár rám lassan már végeláthatalanul belekeveredek a fantáziám és a félelem szálaiba. Akaratlanul fojtom vissza a lélegzetem mikor meglátom az ismeretlen lény árnyékát. A hatalmas nem e világi forma elég ahhoz ,hogy a falhoz lapulva tegyem meg az utolsó fokokat lélekbe bármilyen élethelyzetre felkészülve.

A fekete színű kutya érdeklődve kapja fel a fejét a felbukkanásomra ,hosszúkás pofájában nyálas megcsámcsogott teniszlabda halottan hever. Szőre hossza valahogy elegánsabbá teszi, értelmes barna tekintete életkedvtől csillog. Remélem a testiépsége érdekében ,hogy ő egy kedves kutyus...

-Hello pajtás-szólítom meg, de a hangomra csupán egy fejbillentés a reakció-tudom, hogy most ez így váratlan ...de lehetnénk barátok...vagy ilyesmi.

Remélem most nem úgy méreget ,hogy ,,na vajon melyik lábát tépjem le" mert ha a helyzet azt követeli akkor a saját kezemmel törőm ki a nyakát.

A labda hajszál pontosan akkor hullik ki a pofájából ahogy megunva a reakciója várását oldalra lépek ,hogy kikerüljem. Szinte lassított felvételbe látom ahogy elrugaszkodik a talajtól, de váratlanul ér az ,hogy nem a nyakamat hanem az arcomat veszi célba. Hosszasan kín vergődők az izgő-mozgó kutya alatt, de nem tudok szabadulni a nyelve nyálas érintése elől.

-Okos vagy Wolf. Látom rosszban sántikálót fogtál bár-lehet ,hogy én nem hallottam a lépteit de a kutya se vette észre, tehát mint a ketten meglepődve merevedtünk meg a férfi hangjára-általában nem így szoktad ez te csinálni.

Ennyit a nagy meglépésről. Picsába. Az eb letiporva a májam le startól felőlem és a pattogó hang irányába.

-Hahó -hajol fölém a férfi, hosszú fej haja a gravitációnak engedelmeskedve előre omlik az arcába-ha jól tudom Kibának hívnak igaz?

Pislogok egyet, de a lilás tekintetből még mindig az előbbi hamis melegséget, boldogság sugározza. Nem válaszolok mire felsóhajt.

-Gondolom van néhány kérdésed...

Akad.

-Nem akarod feltenni őket?

Nem.

-Mindre tudnák választ adni. Az össze kérdésre ami ott benn-a mutató ujjával óvatosan megérinti a homlokomat-kavarog.

Hirtelen fellángolt dühös mozdulattal csapom félre a kezét amin kissé magam is meglepődök. Nem fogok hozzá szólni ehhez a felsőbbrendű agárhoz.

-Mi az ..tán nem beszéled a nyelvet?-mosolya gúnyosnak hat, de az arcán kedvesnek tűnő maszkszerű kifejezés ül.

Valahogy feláll a kezem tőle a szőr. Tüntetően elfordítom a fejem.

-Az előbb megismerkedhettél az ikeröcsémmel. Ő lesz a kezelő orvosod ,ne törődj a modorával amíg engedelmeskedsz nekem elérhetetlen leszel az üres szavainak.

-Nem fogok engedelmeskedni. Nem áll módomban a tulajdonodnak lenni-csattanok fel.

-Értem-egyenesedik fel majd átlépve fölöttem az ablak elé sétál.

-Amint alkalmam lesz rá megszökök innét- vicsorodom el felülve.

-Értem-fordít nekem hátat és kitekint az átlátszóra pucolt üvegen, majd a kilincsért nyúl és kitárja mint két oldalát és félrehúzódik-akkor menj.

Értetlenül nézek rá: ennyi?

-Félre értetted a helyzet. Rossz módszert választott az....-itt mintha lefagyott volna az agya elnémul majd hirtelen újra megszólal- mielőtt elmennél megkérdezem: miért?

-Hogy miért...?-visszhangzom a kérdést.

Miért is akarok innét elmenni?-nézek rá a kezeimre...remegnek.

A szüleimhez?

Az életemhez?

Az apámhoz aki eladott?

Egy olyan helyre ami beleültette a fösvény csíráit a lelkembe?

Simán.

-A Shiba család maga az igazságszolgáltatás megtestesülése ebbe az országban. Ha kiderülne, hogy az egyik tagja főbenjáró bűnt követett el a törvény ellen-lemondóan megrázza a fejét-itt tudnák kezelni a betegséged. Sokkal jobb életed lehetne szolgálóként mint amit valaha is álmodhattál volna a külső körzetben.

Hát persze...egy főnemes így beszél: szépen hangsúlyozva a szavakat evvel más értelmet keltve nekik. De a fény mellyel megvilágítja ezt az értelmet mérgező árnyékot szül és elemészti az embereket.

-Ti vagytok a legszörnyetebbek, rosszabbak bármelyik csavargónál és útonállónál odakint-nevetem el magam a felismerésre miközben a kezembe temetem az arcom (hát hülye vagyok én?!)-elrabolt becsületet kínálsz. Ha tudni akarod miért akkor elmondom: a falon túl szabad ember voltam és itt sem fogom eltűrni ,hogy szolgasorba hajts.

-Ez most nem erről szól ,bolond-csap fejbe hirtelen egy apró kéz hátulról. Meglepetten nézek a kölyök könnyektől csillogó kék szemébe-az édesanyám mindig azt mondta :a termeszét egyensúlya a világ egyensúlya. Ha kivágsz egy fát ültess helyette. Ez a mi esetünkbe életet egy életért. Nem rab vagy itt hanem beteg. Ha Windrick szolgálatában állsz akkor a nemeseknek szinte érinthetetlen vagy. Ő mocskolná be a hírnevét veled, érted... hát nem érted?

-Kezd megfájdulni tőled a fejem kölyök-meg kezdem elveszteni a fonalat-de nem is akarom megérteni. Illetve ha még egyszer kezet emelsz rám esküszöm eltörőm a karod.

-Muszáj ilyen ellenségesnek lenned?-csattan fel a kölyök.

Mielőtt a fejembe ténylegesen belehasítana a fájdalom áramütéshez hasonló borzongató érzés fut végig az alkaromon át egyenesen a gerincem mentén a fejembe.

-Mi a fasz...?!-motyogom. Válaszként a férfi felsóhajt és leguggol elém, felém emeli a kezét de elhúzódom az érintése elől:

-Figyelj. Most fel teszek neked egy fontos kérdést: milyen színű az inget viselek?-az egyértelmű kérdésre elég degenerált fejet vághattam, de úgy tűnik komoly a kérdés.

-Fehér?

-Akkor milyen színű a tapéta?

-Hogy jönnek ezek most ide?!-túrok bele a hajamba.

-Milyen színű Kiba?!

-Ch halvány piros.

-Szürke ing van rajtam. A tapéta pedig vörös-fordít nekem hátat-Szükséged van az orvosi ellátásra.

Szürke?

Az nem lehet....

Lehetetlen.

A látásom...tökéletes. Mégsem érzem az ,hogy hazudna.

Baszki.

Miért velem történik ez meg?!