A nihilista (Befejezett)

Maradás

Bla,bla,bla,bla....
- Betegségednek alapjáraton öt fázisa van-ül fel a világos barna asztal sarkára a fiatal orvos, de meg sem próbálja eljátszani azt ,hogy önszántából van velem egy légtérben-jelenleg a második periódus vége felé járunk. Gondolom a szemed színe jelentőségteljesen megfakult és most a színérzékelésed forog kockán. A karjaidon lévő tapadókorongok már a modern orvostudomány találmányai, tehát ne baszkod, kapargasd vagy próbáld meg leszedni őket. Jó tanács víz érheti a fénytől viszont óvd.
-Ok.
-Ne szólj hozzám! Az első és az utolsó tanácsom. A testvéreimmel ellentétben nem áll szándékomban a  pórnép egy kutyájával keveredni-utálom. Nem ismerem három órája, de már azt fontolgatom ,hogy addig ütőm míg le nem jön az az arrogáns kifejezés a képéről.
-Aha hidd el előbb kötöm fel magam mint sem a társaságod keressem, de kösz a tanácsot.
-Akár most megteheted ,egy pillanat és hozok neked egy kötelet.
-Oh nem rendes vagy-faszfej.
Mielőtt lerobbanna a feje a nyakáról elhagyom az irodáját ami a laboratóriumával együtt a nulladik emeleten van. Az itteni hülyék nem engedik pincének hívni mert az alatt van még egy tényleges pince is. Már másodszorra kergetnek őrületbe az ugyan olyan szobrok és képek, és legalább negyedszerre mászom meg a márvány lépcsőt. Kevésbé tűnik olyan hidegnek, de a mezítláb mászkálás nem az én elemem. A lépcső tetején azonban nem vár senki, balra nézve egy monstrum kőangyal tekint vissza rám, vonásait valami tragikus fájdalom torzíthatja el. Szépen kidolgozott vonásai már-már valósághűnek tűnteti fel a szobrot. Megrázkódva fordítok neki hátat valahogy ijesztőnek hat. Mint az a másik férfi-a tekintetem az ablakon túlra téved. A nap vörösre festi az erdő egyhangúságából kiemelkedő zöldellő fenyők csúcsait.
Maradok.
Legalább is egy időre.
Csak azt nem tudom miért.
Jobb ez így igaz?
"Egy életet egy életért,, -fura érzés kerít hatalmába a gondolatra, felénk is él ez a mondás, de nem adni szokás hanem elvenni.
-Uram-a vékony női hangot cipősarkak kopogása előzi meg. A nőre kapom a tekintetem mire az össze rezzen mintha kezet emelnék rá. Vékony keskeny arcán leplezetlen félelemmel kevert undor ül, ám mégis kihúzza magát:
-Windrick úrfi önért küldött-a fekete fehér cseléd egyenruha már ezer éve eltűnt a divatból ám a lány keskeny derekára és megemelt formás kebleire nézve úgy érzem vissza mától konzervativista nézeteket kell vallanom. Nem szól hozzám többet pedig a hangja felettébb dallamos, helyette sarkon fordul és elindul. Megbabonáz a lépésenként különböző oldalra kilebbenő rövid anyag látványa majd meg torpan és a dühös várakozó tekintetét látva felsóhajtok...nincs más választásom mint utána menni igaz?!
Miközben némán követni kezdem a fiatal cselédlányt tisztán érzem a tőlem való rettegését, az undort a hangjába ahogy hadarva mutogatva magyaráz mi- merre-honnan-miért vagy épp miért ne. Lassan a sok kanyar és lépcső után elvesztem az irányérzékem:
-Szóval ez Bergmundi üdülő amit a kisasszony kapott az apjától-torpan meg egy fa ajtó előtt.
-Nem érdekel, hogy miért  vagy ki kapta-de az információ, hogy hol vagyok egész használható-miért álltunk meg?
-Ez az úrfi szobája-mutat az ajtóra áhítattal ,a tekintete továbbra is elkerüli az enyémet amivel kissé szórakoztat és felhúz. Dühömben kb tokostul tépem fel az ajtót ám bent kicsit érdekes látvány fogad. A falakat arannyal bevont szegélyek díszítik és a plafonról hatalmas freskók tekintenek rám kifejezéstelenűl. Meglepődve-bámészkodva  lépek beljebb nem törődve a cseléd elfúló sípolás szerű hangjával. Ezt nevezi szobának?!Ez egy kisebb ívelt tetejű terem, hatalmas  színes mozaik ablakokkal és három tartó oszloppal megbabonázva. De a döbbenetemet mégsem igazán ez okozza  hanem a terem közepén elhelyezkedő hatalmas faragott íróasztal. Illetve a rajta  ülő kölyök és az előtte térdelő férfi aki úgy néz ki mint akinek a felső testén magába szippantotta volna a mély lila ruha. A lányka halkan felnyög mire a ruhakupac sokatmondóan meg mozdul. Akaratomon kívül vigyorogni kezdek..
-Oh...-na jó, hogy is hívták a lány? Ha jól rémlik Yona. A hangomra meglepetten kapja hátra a fejét másodpercnyi farkasszemezés után azonban hírtelen felsikkant. Felrántja a térdeit amivel vélhetőleg fájdalmat okoz a bátyjának (aki az arcát fogva esik hanyatt a puha vörös szőnyegen) majd leugrik az asztalról és dühösen felém veszi az irány. Szemöldök felvonva figyelem ahogy elém ér és megtorpan:
-Te aberrált perverz disznó-nem hittem volna ,hogy egy ekkora kislány képes ekkora fizikai fájdalmat okozni míg a hegyes orrú cipellője bele nem száguld a sípcsontomba.
-Na jó- a szoros családi kötelék új értelmet nyert.
-Nem tanítottak kopogni?-lép elém hirtelen egy velem egy magas  férfi, nem lehet sokkal idősebb nálam maximum  négy- öt évvel. Fekete sisakjának sötétíttet plasztik szerű része fel van hajtva, zord kinézetét  nem fedi el teljesen a sötét fegyverálló ruházat. Alsó ajka lebiggyed ,sötét barna szeme megvetően szegeződik rám. A következő pillanatban mielőtt reagálhatni tudnék valamit is a sötét acél betétes csizma a gyomorszájamba élelődik és a föld felé taszít. Köhögve rogyok le a padlóra levegő után kapkodva fuldokolva. A cseléd felsikolt éles hangjától megmerevedik a levegő.
-A szolgáknak alapvető  tiszteletadása gazdájuk felé az illemszabályok betartása-guggol le mellém ,szavai közben torz vicsor maszkírozza el az arcát. A hajamba markol és annál fogva feljebb húzza a fejem ,hogy az arcomba tudjon hajolni. Undorító. Mély levegőt vesz de megelőzőm;
-Nem érdekel süket duma mert veled ellentétben én sosem fogom más talpát nyalni-igen ha a hülyék közül választanának uralkodót az én fejemre kerülne az korona, efelől még így a földön térdelve sincs egy szemernyi kétségem sem. Nem értékeli a feleletem, sőt válaszként a dühödt grimaszát még egy rúgással toldja meg.
-Majd én megmutatom neked-lendül még egyszer a lába de a fekete magasszárú csizmás láb az útjába áll.
-Kapitány! Elég legyen!-a hangjából ítélve a férfi elég mérges lehet, ám ahogy az arcára tekintek elképedve látom ,hogy mosolyog. Ez a mandró csak mosolyogni tud?!
-Én ...ő ...igen is-még mindig a földön görnyedve tapogatom meg a sajgó bordáimat. Szalutál majd fölöttem átlépve elsiet a cseléddel a nyomába.
-Jól vagy?-nyúl le értem, de félre csapom a kezét. Nem kell a segítsége ahhoz ,hogy felálljak. Úgy érzem a belső szerveim többed részé felmondta a szolgálatot, de ez okozta fájdalmat leplezve próbálok minél egyenesebb testtartás felvenni. Nem nagyon megy.
-Mit csináltatok az előbb?-hatalmas fájdalom beszélni, de a férfi nagy lelkűen úgy tesz mintha nem venné észre.
-Yona négy napja mielőtt veled találkozott volna lenyúzta a térdét és csak most volt időm meg nézni ,hogy az Ébredett krém teljesen begyógyított-e a sebeit-vonja meg a vállát majd hangtalan léptekkel az asztalhoz sétál és az orrnyergét masszírozva lerogy a székre.
-Négy napja?!-nem lehet négy napja ...
-Neked olyan mintha tegnap lett volna igaz? Az emberkereskedők által használt gyógyszer miatt, bár a kormány erősen küzd ellenük manapság nagyon fellendültek az illegális piacok-erőt veszek magamon és lassan rásétálok a szőnyegre. Aha emberkereskedelem.
-Miért nem vagyok szomjas? Vagy éhes? Négy napot megérez az ember.
-Olyan szinten lecsökkentették az életfunkcióidat ,hogy gyakorlatilag halott voltál. Gin pedig kissé rendbe hozta a testedet kezdve s hátadon lévő sérülésekkel, a fogva tartóidtól szerezted?-előre hajol és az asztalra könyököl. Lila szemével mélyen fürkész mintha a lelkembe látna, össze szorított fogakkal nyelek egyet de nem válaszolok. A rossz emlékek keserű szájízt adnak.
-Hol vannak a ruháim?-igen. Mert ez a barna ingszerű puha anyag és a sötét nadrág ami rajtam van cseppet sem képezi az én tulajdonomat.
-Mától a tőlem kapott ruhákat fogod viselni.
-Nem-csapok dühösen az asztal lapjára.
-Jobban szeretnél meztelenül futkozni?-vonja fel a szemöldökét, a haja amely megakadt a gallérjába végül eleget tesz a gravitációnak és leomlik onnan.
Ekkor még nem tudtam mit vállaltam a maradással.