A nihilista (Befejezett)

Tudok róla

-Fordulj meg!
-Ki vagyok bilincselve te...-mondat vége homályos marad mert hirtelen mozdulattal maga alá nyúl és erővel fordít hasra, nem törődve avval ,hogy a kezeimet teljesen össze feszíti a rövid lánc.
-Gyönyörű hegek-a keze végig simít a hátamon, ide oda kalandozva. Megborzongom az érintésétől.
-Ne nyúlj hozzám-próbálom idegesen lerázni a karját, de nem sikerűl.
-Tudod azt mondják a vadállatok megérzik a félelmet-a körmei végig szántanak a hátizmomon-a te szagod most mámorító.
-Undorító vagy-könnyek gyűlnek a szemembe-azt mondod mindentől megvéded és megvédted Windricekt.De tőled soha senki sem védte meg...
-Téged sem fog megvédeni senki-karcolja meg a fogával a hátam beszéd közbe.
-Megöllek, meg foglak ölni-rángatom teljes erővel a bilincset de az nem enged.
-Hah. Izgató vagy amikor ellen állsz-nyomja nekem a merevedését-meg akarlak törni. Régóta nem éreztem ilyen vágyat.
A szabad kezét végig vezeti az oldalamon majd előre nyúlva a mutató ujját és a középső ujját belefúrta a medencecsontomon húzódó mély vágásba.
-Ahh-hörrenek fel, de ráharapok a nyelvemre. Nem akarom megadni azt ,hogy élvezze a szenvedésem.  Egyre nehezebben veszem a levegőt, de nem tudom kizárni az ujjait amik már a nadrág belsejébe járnak.
-Elég legyen!- olyan üvölt fel hirtelen, hogy megáll bennem a vér miközben összerezzenek alatta-elég! Hagyd már abba!
Nem merek rá nézni, dermedtem meredek a mellkasom lévő vágásból lecsöppenő vérre, amint  falánkan nyel magába a párnák hófehér huzatának egyike. Fel emeli a kezét, de a mozdulat elakad a levegőben:
-Kiba-a neve túl tétován hallatszik a szájából. A már ennyi idő alatt bilincs véresre dörzsölte a csuklóm a sok rángatástól.
Ennyi volt.
A másik eltűnt s magával vitte az agressziót, cserébe itt hagyta nekem a remegést és a fájdalmat.
-Eressz el!-hihetetlenül fagyosan buknak elő a szaval a számból. Csodálkozom azon ,hogy ki tudom egyeltalán préselni őket magamból.
-Kib..
-Mondom eressz el-üvöltök rá Windrickre aki megugrik mellettem. Nem leplezem hagyom ,hogy a könnyeim utat törjenek maguknak. Némán hallgatom a férfi motoszkálását a nagy nehezen megtalált kulcs csörrenését, a zár kattanását.
Most ,hogy nincs ami megtartson szinte élettelenül csúszom be a drága  anyag alkotta rétegekbe. A párnák felisszák a néma könnyeimet és elnyelik a kezem remegését. A nyitott ablakon át beszökik a hideg szellő.
-Kiba?-ér hozzá óvatosan a vállamhoz.
-Te...!-ülők fel hirtelen de az arcán lévő fájdalom megtorpant.
-Én tettem ez veled igaz?-szorítja össze az ajkait. A lila ragyogású szempárba könny gyűlik. Nem válaszolok mire hirtelen felugrik az ágyról és a kezébe kapva a pillangókést az ablakhoz sétál és átveti a párkány fölött a lábait.
-Windrick?-a torkom össze van szorulva.
-Tudod mindig is tudtam, hogy nem vagyok normális-hunyja le a szemét ahogy a fejét neki támasztja az ablakkeretnek-voltak időszakok amik kiestek. Az életem olyan mint egy hiányos filmszalag.16 voltam amikor megtaláltam az apám fiókjába az orvosi leleteket. Személyiség zavar... többes személyiség...
-Ugye nem tervezel semmi hülyeséget csinálni?-állok fel az ágyról. Nem is tudom miért kérdezem ezt tőle. Igazából vesse csak le magát.
-Te nem tudod milyen érzés azon gondolkodni ,hogy mennyivel jobb lenne a világ nélküled-teljesen higgadt a hangja, mintha nem is az öngyilkosságról beszélnénk.
-Ne csinálj úgy mintha az életed egy katasztrófa volna-nevetek fel hirtelen, hihetetlen-van pénzed, szerető családod, idegesítő testvéreid, emberek akik felnéznek rád! Van egy sötét aberrált fasz oldalad is! És?!Kinek nincs!
-Ha most látnád ,hogy nézel rám-csóválja meg a fejét.
-Tudom! Érted?!De nem tehetek róla ,hogy kibaszottul félek tőled!-lépek közelebb az ablakhoz pár lépést.
-Nézz már magadra! Tiszta vér vagy, miattam! Konkrétan megvagdostalak és majdnem megerőszakoltalak-az arca kétségbeesett ,mintha maga sem hinne el a saját szavait.
-Emlékszel?-kapom fel a fejem.
-Nem, de nem nehéz kitalálni-fordít nekem teljesen hátat és kissé kijjebb húzódik a párkányon. Ez a hülye tényleg készül levetni onnan magát.
-De! De megmentettél-hirtelen nem tudom mit mondjak neki-most is. Képes vagy kontrolálni.
-Valahonnan a mélyből láttalak. Sötét volt és sírtál-néz rám a válla fölött-most is sírsz. Miattam.
-Érted-törlöm a kézfejembe a szemem. Felsóhajt és óvatos mozdulatokkal vissza lép a szobába.
-Miért csinálsz úgy mintha semmi sem történt volna az előbb?!-harag fut át az eltorzult vonásain.
-Nem te vagy az első...-ezt csak motyogom. Miért érzem azt ,hogy ő más? Mi ez a kettős értelmi keveredés? A legrosszabb az egészben hiába kutatok nem találok rá választ, ami mégjobban megrémít.
-Kint mindenki ilyen?-törli meg a pólója szélével a szemem.
-Ch... ne légy idióta-fordítom el a fejem, az érdekes ragyogású lilás szempártól.
-Most melyik az igazi éned? Mert az előbb látott jobban tetszett-nevet fel halkan. A hangja mintha oldaná a görcsöt a gyomromban.
-Meg gondoltam magam, ugorj le inkább még is-mordulok fel. Az ujjaim közé csippentem a szellő által felém hordozott vékony fehér tincset melyre rávilágít. Selymes. Fenébe-elmerengtem -nézek rá a férfira.
-Látod ez is egy bizonyos szabadság. Dönteni a saját életedről vagy halálodról-vigyorodom el. Kezd kimenni a sokk hatása és kezdek vissza térni régi önmagamhoz.
-Szerintem butaságot csináltam..-suttogja. A tekintetemmel követem a sajátját míg nem az ágy lábánál megakad a tekintetem a véres felsőn.
...
-Butaságot?!-meredek rá a holttestre. Elfog a rosszul lét miközben közelebb megyek a vértócsához ami a ,,szobám" közepén tátong.
Erőssen kerülget a hányinger a szétvagdosott női arc láttán. A ruhái véres cafatokban lógnak a testén ,a bőre szinte ragyog ahogy áttetszőn rá feszül a vékony csontokra. Láttam már holttestet, hagytam is magam után néhányat de ez...más.
Nem illik ide a tiszta falak közé.
Nem illik a vér egy bolond nemes kezéhez.
Mit fogok én evvel csinálni?!Egy baszott erdő középén vagyunk ahol egy kicseszett Black Kiképzőtábor van valahol.
Elfordított tekintettel és vissza fojtott lélegzettel sétálok el a viaszbabának tűnő lány mellett és kitárom az ablakot. A nap vöröslő sugarai megtalálják a legkisebb réseket a fák lomjai között és terjeszkedni kezdenek a horizontról.
Émelyítő ez a vérszag-roskadok rá a párkányra.
-Most aztán bazd meg magad Kiba-túrok a hajamba. Mit csinálok holttestel?! Világos van és napközben túl sok a cseléd...tehát megvárom míg le megy a nap, addig van időm kitalálni a dolgokat.
A másik kérdés Windrick...a mandró már a véres ing látványától kiakadt nem mondhatom el neki,hogy a skrizo énje kinyírt egy szobalány mert...igazából nem tudom de kinyírta. Össze roppanna. Az ökölbe zárt kezembe lapossá spékelődött a kihajtogatott ,kibővített levél. A gyűlölködő sorok alá egyetlen egy új szó volt karcsú vörös betűkkel mázolva: ,,ajándék".
Bazdmeg  Windrick, bazdmeg, bazdmeg ,bazdmeg!
Naaa naaa na na na na álljunk csak meg! Mit érdekel engem ,hogy mi is történik avval a fickóval?!-torpanok meg képzeletbe, abban a pillanatba halk zajt töri meg a csendet .Belülről összerezzenek míg a valóságba lekapom a kanapé végéről a halvány piros lepedőt és rá terítem a halott lányra. Berángatom a hatalmas ablakok előtti sötétítőt, mire szinte teljes vakság borul a szobára. A kopogás ,dörömbölésé fajul néhány másodperc alatt. A szívem az ezerszeresére pörög fel, túl hajtva magát ezzel.
-Mi van?!-meg kellek állni egy pillanatra ,hogy mély levegőt véve rendezzem a vonásaim mielőtt résnyire  nyitnám az ajtót.
-Windrick úrfi hívatja-mordul rám a tegnapi cseléd majd hátat fordítva itt hagy.
Ökölbe szorítom a remegő kezeimet miközben elsétálok a folyosón néhány fekete páncélzatot viselő alak mellett aki úgy néznek rám, hogy idegállapotomban legszívesebben nekik ugranák.
Kopogás nélkül már-már megszokásból sétálok be a szobába ahol a férfi épp a fehér zakóját gombolja be.
-Nicsak-vetem le magam ,megjátszott nyugodtsággal a székbe-ki gondolta volna ,hogy egyedül is képes vagy felöltözni.
-Segíts!-nem néz rám úgy nyújtja felém a szemfedőjét. Szemforgatva mögé sétálok, és kis bajlódás után de rávarázslom a darabot-Öltözz!
Mutat rá az immáron tisztán és rendezetten kinéző ágy végében elhelyezkedő ruhákra. Kissé megremeg a kezem az este történtekre gondolva de igyekszem leplezni.
-Na ja ezt elbasztad de én biztos ,hogy fel nem veszem-emelem meg a rózsaszín inget.
-Meztelen felsőtesttel akarsz velem jönni?-bajlódik a nyakkendőjével.
-Egy :nem akarok menni.Kettő:már kérdezni akartam de hol vannak a cuccaim?-nem válaszol, mire dühödt léptekkel vissza sétálok a székhez és várakozóan vetem le magam újra.
Egy idő után érdeklőve majd mulatva nézem mit művel a szerencsétlen nyakkendővel. Kacifántosabbnál kacifántosabb csomók jönnek létre ,a feje egyre csak vörösödik végül dühödten vágja földhöz az anyagot.
-Ez a szar..-huh még az aranyseggűek is képesek káromkodni?!
-Hogy lehetsz ilyen féleszű?!-nevetem ki majd felvéve a földről közelebb lépek hozzá és átfűzőm a nyaka körűl a gallérja alatt-még egy egyszerű nyakkendőt se képes megkötni...idióták uralják az országot.
-Fogd be!-néz rám mérgesen.
-Örülök ,hogy most már nem csak a hamis mosolyoddal áltatsz-itt egy áthúzás ott egy hurok és-kész. Látod nem is bonyolult..
Nézek az arcára. A szeme apró rángásából látszik ,hogy minden egyes vonásomat tanulmányozza. Az ajka lefelé konyul, az egyik kezével megérinti az alkaromat és közelebb húz egy kicsivel. Villámcsapásként ér a gondolat, hogy centik választanak el tőle. Az ajkaitól . Hirtelen fordul el mint aki rá jön ,hogy épp azon agyalok, hogy milyen íze is lehet. Aj aj perverzió.
-Köszönöm-a fehér hajzuhatagból szinte kivilágít a vöröslő fülecske. Elvigyorodom a reakcióján:
-Megköszönhetnéd egy kevésbé rózsaszín ruhával-nyújtózkodok. A reakciójától valamiért elkap a vigyorgással járó jókedv. Lehet megőrültem.