Farkasbőrben

Illatfoszlány(ok)

Az elmúlt éjszakát Rinával az ölemben aludtam át. De közben Rosaval álmodtam, itt voltunk a kunyhóban, s a karjaim között feküdt kimerülten, véresen, tele lila foltokkal, abban a szakadt fehér hálóingében. Álmomban újraéltem azt az éjszakát, amikor rátaláltam az éjszaka közepén. Még most is érzem a karjaim között, pedig már ébren vagyok és Rina fejét simogatom. Az volt az első közösen töltött éjszakánk, azután pedig mindennap együtt aludtunk, aznap éjjel is. A trónfoglalás eseményei innen ebből az ágyból indultak meg. Aznap, a szemem láttára dobta le magáról az emberi mivoltát. Hogy őszinte legyen veletek undorító volt. De közben mégis egészem elképesztő. Viszont nem akarom még egyszer átélni, mert akkor tudom eljött ismét a búcsú pillanata. S még valakit nem akarok úgy elveszíteni, mint akkor őt, majd pár perccel később az apámat, aki valójában még azt sem tudom, hogy hogyan is nézett ki. Mármint, hogy milyen volt az emberi alakjában, a mama szerint kiköpött mása vagyok... de melyik az az anya, aki nem ezt mondaná a fiának.

Hirtelen a hajnali erdő csendjén farkasüvöltés hasított keresztül. Nem volt szükség arra, hogy beleszippantsak a  levegőbe, hogy tudjam kitől származik az üvöltés mégis megtettem. Lehunytam a szememet mélyen beszippantottam az erdő illatát, s egy pillanatra eggyé váltam az engem körülvevő élettel. Kiélveztem minden apró mozdulatát, annak az egy pillanatnak, ami maradt számomra apám örökségéből. Élveztem, ahogyan az ibolya illata - az ő illata - betölti a tüdőm legeldugottabb réseit is. De egyben bűntudatom is támadt, amikor megéreztem az illatát, mert eszembe jutott, hogy hol is vagyok valójában, hogy nem őt tartom a karjaim között, s az is, hogy nem az ő haját cirógatom. Bár lassan az ibolya illata elillant a tüdőmből, még egy pillanatig csukva tartottam a szemeimet, s hallgattam a belső hangom... nem, nem vagyok szkizó. Egyszerűen csak tudnom kellett hány napom van hátra. Tizenegy. Ideje lenne végre összeszedni magam és alaposan utánajárnom, hogy mégis mi folyik itt a Napfordulók éjszakáján. Viszont eszem ágában sem volt rögvest az internethez fordulni, hiszen ki van zárva, hogy pont ott találnám meg a válaszokat a kérdéseimre.

Óvatosan mozdultam, nehogy felébresszem az ölemben alvó Rinát. Amikor sikerült kibújnom alóla a fejei alá csúsztattam az egyik párnát, amit még hónapokkal ezelőtt hoztam ide a szobámból, s ez ugyanúgy igaz a takarókra és a váltóruhákra is, amik ott pihennek a szekrényben. Tanulva a legutolsó esetből, úgy gondoltam jobb ha felkészülök. 

Miután felálltam az ágytól az íróasztalhoz mentem, amint még mindig ott állt az elrohadt rózsaszál, amit a Napfordulót követő reggelen hagytam itt, remélve, hogy Rosa találja meg előbb. Viszont lehet, hogy ideje lenne már megszabadulni tőle, de szívem meg nincs hozzá, hogy azt meg is tegyem. Ezért csak arrébb rakom annyira, hogy kényelmesen elférjek azzal a régi és szörnyen vastag könyvvel, amit még anno a szekrényben találtam meg.  Amikor kinyitottam egyből megcsapta az orromat az a tipikus dohos régi könyv szag, ilyenkor érzem azt, hogy egyben átok is lehet a kifinomult szaglás...