Farkasbőrben

Az második boríték

Öt levél, nyolc nap. Ezernyi megválaszolatlan kérdés. Sohasem gondoltam volna, ennyire könnyedén képes vagyok letérni a helyes ösvényről. Nem hiszem el, hogy elég volt különtöltenünk alig három hónapot ahhoz, hogy egy mihaszna haszonleső macska belopja magát a szívembe. Hogy lehettem ennyi... ennyire idióta? Nem tudom meg fogok e bocsátani valaha is magamnak emiatt. De azt tudom, hogy a jövőben sokkal meggondoltabban kell cselekednem, hiszen kétségkívül az erdőben a helyem, ahogyan apámnak is volt. Muszáj helyreállítanom a rendet, ami a távozását követő időszakban felbomlott. Muszáj elolvasnom ezt az öt levelet, bármennyire is a nehezemre esik, s kétség kívül teret és időt kell adnom Rosanak, mielőtt nyakunkba vennénk a Napfordulót. Március tizenhetedikét írunk,és még mindig az a mihaszna gyerek vagyok, aki akkor voltam, amikor elveszítettem az édesapámat. Nyolc napom van arra, hogy méltó utódjává váljak. 

A gondolatmenetemből egy édes vonyítás hozott vissza a jelenbe. Elmosolyodtam, Rosa hangját hallgatva, azt hiszem nem húzhatom tovább az időt, hiszen már így is jócskán besötétedett és már itt, a teraszunkon a kinti lámpa alatt sincs már olyan nagy világosság. Lekapcsoltam hát a villanyit, és mielőtt felálltam volna a fal tövéből letekintettem még utoljára a völgyre. Sötét volt, szinte már csak néhol világítottak a lámpák, úgy tűnik lassan az egész város nyugovóra tér, ideje nekem is bemennem. 

Bezártam magam mögött a völgyre néző ajtót, majd ráfordítottam a kulcsot, na nem mintha bárki más is lenne rajtunk, na meg az állatokon kívül a hegyen. Főztem még magamnak egy gyors, gyógynövényteát, majd bementem a szobámba és felkapcsoltam az ablakpárkányomon az olvasólámpámat.  A teámat a lámpa mellé tettem és kinyitottam az első borítékot...

"Kedves fiam, 

normális esetben nem ülnék le neked leveleket írni, hiszen én magam is jobban szeretném ezeket a szavakat két füled hallatára elsuttogni, de most sürget az idő, kényszerhelyzet uralkodik az erdőn. Ha ezeket a leveleket olvasod, akkor az azt jelenti, hogy minden úgy alakult, ahogyan terveztem. Hogy mind a hárman életben vagytok: Édesanyád, te és Rosa is. Édes fiam, életem legnehezebb döntése volt, az amikor az erdőt választottam a családom helyett, s nagyon remélem,hogy megérted a helyzetemet, hiszen neked kell utódomként a helyemre lépni. Sajnálom, hogy nem lehettem ott veled, minden egyes pillanatban és sajnálom, hogy mindvégig titokban tartottam előtted a húgodat, pedig tudom, hogy mindkettőtöknek egyszerűbb lett volna megküzdeni a ténnyel, hogy vadállat lakozik bennetek.-  és most ne boruljak ki? Ezek szerint az elmúlt héten a húgomba voltam belebolondulva? Abba a mihaszna macskába? - Írtam egy levelet, Édesanyádnak is, bízom benne, hogy odaadod neki is."

Mégis milyen levelet, csak nem gondolja apám, hogy ezek után még odaadom úgy azt a levelet, hogy nem olvasom el, mi áll benne? Kinyitottam hát, a második levelet, és átfutottam a sorokat.

Drága szerelmem... tudod, hogy sosem voltam a szavak embere... de van valami amit muszáj, hogy elmondjak.... miután elváltak útjaink... bár sírig tartó hűséget esküdtünk egymásnak.... született egy kislányom...a neve Rosa... kérlek vigyázz rá, helyettem is, s ne haragudj rá... 

Rosa??? De mégis hogyan? Az én Rosam?? Nem ezt, semmiképp nem tudhatja meg a mama, nem akarom látni, ahogyan teljesen összetör. De Rosa? Vajon ő tudott erről az egészről?