24 óra azokkal, akik voltunk (befejezett)

Neonfényes célok

   Régen az emberek féltek. Féltek a szörnyektől az ágyuk alatt, a bohócoktól, a magánytól, a haláltól, tulajdonképp mindentől. S most mi van az emberekkel? Nos, ők már meg tanultak együtt élni ezzel a dologgal, néha talán még ők maguk is, akik kergetik a szörnyeket. Vajon a halottak mit látnak, mit érzékelnek az új esélyükből.

- A halottak szerint lehetünk mi szörnyek? - Szólal fel a szőke kislány a tüze figyelve, kezében pedig a szürke macit szorongatja, táncot járat vele a lángok körül. Már mindenki alszik, szinte mindenki.

- Az meglehet Sophie... az meglehet - válaszol kissé fáradt hangon a férfi. Néhány percig csak a tűz zenél, a kislány még mérkőzik a következő kérdésé.

- Mesélsz nekem? - kezd bele halkan és érdeklődve pillant fel a férfire.

- Miről? - kérdez vissza érdeklődve Noel.

- A régi időkről, a vidám emberekről, a békés halottakról... lassan már elfelejtem - Sophie nyugtalanul kezdi tekergetni szőkés tincsét. Dühös, dühös volt, mert nem lehetett most abban a régi világban. Haragudott az egész világra.

- A ludnod kéne inkább, ne szomorítsd el magad ilyeneken - próbálja lebeszélni a kislányt Noel.

- De nem tudok aludni, mert nem hagynak nyugton régi idők - makacsolja meg magát a lány.

- Rendben - adja be a derekát Noel és mély levegőt vesz, mire Sophie elmosolyodik és magához öleli a koszos plüssállatot.

- A régi világ teljesen más volt, mint most. Neonfényes, hangos és sosem pihent, a szürke betonóriások, amik ma már tátongnak az ürességtől tele voltak emberekkel és fénnyel... - Noel minden emlékét elmesélte a gyermeknek, akire rátalált az álomvilág édes mámora és elaludt a tűz melegének védelmező ölelésében.

xxx

 - Jobb lenne ha... elmennék - mondja csendesen Noel Jennanak, aki épp a gézt cseréli, a férfi kék szeme helyetti forráson. A nő megáll egy pillanatra és keserűen mosolyodik el. Nyel egyet a nő.

- Miért gondolod, hogy jobb lenne bárhol máshol? - kérdezi érdeklődve Jenna és leragasztja a fehér kötést.

- Nem hiszem, hogy jobb lenne... csak - Noel sóhajt és alig látható vonallá préseli, halvány ajkait. Pontosan tudja miért is akar tovább állni.

- Csak? Mi az oka ennek, mit keresel Noel? - Jenna kíméletlenül szegezi a férfinek a kérdést, pedig már ő is tud mindent.

- Nem vagyok közétek való... őrült vagyok - hajtja le a fejét a vörös hajú, majd ismét felemeli és a kis Shophiet kezdi figyelni, aki most épp a macival játszik, mint szinte mindig.

- Noel mi az igazi ok? - teszi fel a kérdést ismét a nő.

- Jonathan... - felel csendesen a férfi és kezdi úgy érezni ismét, mintha nehézvízzel telne meg a szíve, ismét a fájdalom uralkodik rajta, az elmúlt időszakban talán mást nem is érzett.

- Hisz azt mondtad ő meghalt - Jenna még mindig őt figyelte.

- Pont ez az okom - válaszol Noel emlékei ellen küszködve, nem akart ismét pánikba esni, de nehéz volt irányítani az érzelmeit, melyek mázsás súlyokként húzták le.

- Nem értem - vonja össze szemöldökeit a barna hajú nő.

- Oda tartok ahonnan ő jött. -

A Nap magasan járt, de derűs fényt engedett csak a földekre, a derű alatt pedig egy csapatnyi túlélő ismét útnak indult. Köztük mindenkinek van és volt is egy célja, amit még a vég előtt el akar érni, amiért bármit megtenne, amiért képes lenne az életét adni. Bár ez mindig is így volt és így is lesz, míg van élet a Földön. A lakóházak, tégla falai örök álmukat aludják itt, magukba zárva a sötétséget és a poros emlékképeket,, tégláikon pedig már kezdenek felkúszni a zöld hajtások, melyek a vérből táplálkoznak, s a sárban eresztenek gyökeret, akár a fájdalom.

...Három nappal később...

 A kislány a kezetlen szürke medvét szorítja, copfba kötött szőkés haja játékosan lobog ide- oda, ruhái megviseltek koszosak, sáros és piros arcán döbbenet uralkodik. Kék szemeivel a magas házakat követi, vagy épp a madarak kacska útját a kék tenger égen, a csend síró dalát hallgatja, a holtak távoli zajait, majd megtorpan és egy apró könnycsepp gurul végig arcán. Egyedül van, teljesen kiszolgáltatva a természetnek. Kék pulóverének ujjába törli arcát, majd tovább indul immár sietősebben. Egy varjú rikácsolva repül el felette, ami futásra készteti a gyermeket így, hangos szíve, zakatolása gyorsul és fejvesztve kezd rohanni. Nem tudja hová rohanhatna, hová bújhatna, mi lesz vele egyedül. Végigrohan egy kis utcán és megtorpan egy ház előtt, a fehér fakerítés résein próbál be nézni. Hirtelen egy halott ugrik a kerítés másik oldalának, a kislány sikítva kezd ismét rohanni, most már azonban zokog, alig lát valamit könnyeitől.

- Sophie! - egy kiáltás, ami megállítja a gyerek kétségbeesett, sírásba fulladt menekülését. Megáll és fejét ide- oda kapkodva keresi a hang gazdáját. Még vár, majd megpillant egy férfit a távolban.

- Jamie - mondja csendesebben a lány, pár lépést tesz a fegyveres, vérrel borított alak fele.

- Hol vannak a többiek? - kiabál oda neki még mindig sírva.

- Sajnálom Sophie! - válaszol a férfi és akkor Sophie még jobban rá kezd. Nem lehet, hogy mind odalettek, Jenna, Dean és...

- Noel! - kiált ismét a gyermek és rohanni kezd, most már habozás nélkül, amint egy másik alak is előbújik az egyik épület mögűl. A másik férfinek kissé viseltebb a járása és véresebb a másiknál, azonben ez Sophiet most kissé sem ijeszti meg. Mikor a vörös hajú elé ér egy szó nélkül, zokogva öleli meg és szorosan szorítja magához. A férfi, végigsimít a kislány szőkés fején, majd ő maga is átöleli, a megszeppent gyereket.

- Semmi baj - suttogja és nehézkesen, de letérdel mellé, kezeit pedig vállára teszi.

- Ne sírj! - próbálja nyugtatni a lányt, aki erre szorosan öleli magához ismét Noelt, s a fejét a vállába temeti.

- Szeretlek Noel - mormogja a férfi vállába sírva a kislány. Noel eltolja magától Sophiet.

- Erősnek kell lenned bármi is legyen! Már minden sokkal másabb, mint a mesében. Oké? - törli le a Sophie könnyeit és mélyen a szemébe néz.

- Oké - bólint a kislány. Noel feláll és megfogja Sophie hideg kis kezeit, majd lassan elindulnak a feketés út mentén. Hárman egy újabb cél felé, indulnak most el. Noel célja felé. Most azonban az okok egy biztonságosabb helyről szólnak inkább, mint Noel önös terveiről, bár Jonathan mindig is az elsődleges végpont lesz Noel Wheat életében, bármit is kívánjon a szükség.