I'll Be Good//LASSAN FRISSÜL//

5."Hogy az el nem fogadott szerelmeseknek..."

---
-És hogy fogjuk megoldani,hogy ittmaradsz?-kérdeztem némivel később Tamashītól.
Nagyon meglepett,hogy egy ilyen érzékeny énjét mutatta nekem és nem tudtam ezt hova tenni,így inkább máshová tereltem a témát.

-Fogalmam sincs.Van itt valaki,akivel lehet egyeztetni?-nézett körbe.

-Ömm..egy emberrel élek együtt.Három napja.-mondatomra nem kis megdöbbenés futott végig az arcán.

-Te?Egy emberrel?Komolyan bekéredzkedtél egy emberhez és szállást kértél tőle?Hogyan viszonyul hozzád?Hogyan tud elviselni?-itt egy rosszindulatú mosoly jelent meg a szája körül.
Azonnal dühös lettem és összehúzott szemekkel meredtem rá,majd egy árnyalatnyi indulattal megfűszerezve a mondandóm megszólaltam;
-Bizonyára élvezed,hogy gonoszkodhatsz velem...de megfizetsz ezért.-éreztem,ahogy a düh átjárja a testem.

-Jaj,nyugodj le!-veregetett vállba.

A hangjában bújkált az elfolytott mosoly,ami nagyon dühített.Nagyon.
-Menjünk le,Ahhoz!-nagy léptekkel,durcásan megindultam az ajtó felé,hátra sem nézve,hogy követ-e.
Nem nagyon érdekelt,mert mérget venném rá,hogy hangtalan lépteivel caplatott utánam.
Elsétáltam az Ő szobájához és bekopogtam.
Miután három hangos ajtóverés után sem volt hajlandó kimyitni,tiszta ideg lettem.

-Az a kis..-a mondandómat Tamashī nagy keze a számon akadályozta kirobbanni.
Attól függetlenül még mindig átkozódtam,majd ellöktem a kezét.

-Hagyj már békén!Az a kis szar nem nyitja ki az ajtót?Mit képzel magáról?!Ha szükségem van rá egyből jöjjön ide!!!-ököllel belecsaptam az ajtóba,ami azonnal kiszakadt a helyéről.-Evangeline!

A lány döbbenten sikkantott egyet és kábán kiugrott az ágyból.
-DAMIEN,MIT MŰVELSZ ITT HAJNALI KETTŐKOR ÉS KI EZ AZ EMBER?!TE TAHÓ!

-NE MERJ ÍGY BESZÉLNI VELEM,TE SZAR!INKÁBB GYERE IDE!

-Nyugodjatok le!-lépett középre az eddig szótlan Tamashī.

Evangeline szeme szikrát szórt az irányomba és a melle előtt összefonta a karját.
-Na,szóval most szépen és kultúráltan fogok beszélni ezzel a földi lánnyal.

-Chh!-hangosan felcsattantam és mivel nem tudtam hogyan folytassam így összefontam a karomat a mellem előtt.

-Köszönöm.Szóval,nagy veszély fenyeget minket.
Nos a "minket"et Damienre--

-MR.DAMIEN-emeltem fel az ujjam.Dühít,ahogy beszél rólam.
Noha már nekem fájt a saját önzőségem és magamnakvalóságom nem hagyhattam szó nélkül.
Beletúrtam fekete tincseimbe,amit Evangeline is észrevett.
Arrogánsan rákacsintottam,csak,hogy szívassam,de elkapta rólam a tekintetét és újra Tamashīra nézett.
Én is követtem a példáját.

-Szóval Mr.Damien,Te,és én is,ha az Úrfit nem viszem vissza az apjának.
De ez utóbbi nem jöhet szóba,mivel Belzebub ki akarja végezni.
A csapatom valahol a Sárkány-hegynél lehet.Talán be kell őket avatnom,hogy elkerüljük az ütközetet édesapáddal.

-Ő már nem az apám...-fájdalom hasított a lelkembe és újra arra gondoltam,hogy a saját apám akar megölni.
Mégis mit tettem?
Mondjuk csak magamba kell néznem és megértem őt.
Nagyon öntelt,arrogáns féreg vagyok,egy olyan személy,akit még saját magam is eltaposnám.

-Sajnálom.-Tekintett rám Evangeline együttérzőn.

-Hagyjál,nem kell az együttérzésed.Úgyis örülnél,ha megölne.-dugtam zsebre a kezeim és kisétáltam a helyiségből,át azon az ajtón,amit az imént törtem ki.