I'll Be Good//LASSAN FRISSÜL//

8. Az otthonunk

Már megint eszméletlen voltam.
Esküszöm, ezalatt a hét alatt többször voltam kiütve, mint eddigi életem során összesen.
Rutinosan keltem föl az ágyamból és megcsóváltam a fejem.

-Ilyen nincs, baszdmeg.
Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy nem ott vagyok, ahol lennem kéne.
A sáros, ragacsos őszi levelek a földön eltűntek.
A ruhám is teljesen tiszta volt és a vér eltűnt a kezemről, sőt mindenhonnan.
Nem vizsgáltam meg teljesen magam, de örültem, hogy élek.

És Evangeline hol van?

Elvégre meg akartam menteni!

Vesztettünk?

Mi történt?

Lerohantam az emeletről, konstatálva, hogy a sebek és a fájdalmas zúzódások még nem gyógyultak be.
Pedig a démonok gyorsan gyógyulnak...aha, kamu.
Végig azon kattogtam, hogy élnek-e még egyáltalán. Nem akartam azt, hogy miattam haljanak meg! Főleg nem azt, hogy Evangeline!
Már a lépcsőről is láttam, hogy ott vannak az étkezőasztalnál és beszélgetnek.

Odaléptem eléjük

-Sziasztok! -Egy félszeg mosolyt eresztettem, mert nem tudtam, hogy haragszanak-e rám.
Felváltva pislogtam Tamashīra, aki időközben elmosolyodott, majd Evangelinere, aki meg döbbent képet vágott.

-HOGY LEHETSZ EKKORA HÜLYE BAROM?! EGYEDÜL IS MENT VOLNA, NEKED MEG MUSZÁJ VOLT LEVÁGATNOD AZ UJJADAT!
NORMÁLIS VAGY, HÜLYEGYEREK?! -elkezdett sírni.

-Nem hagyhattam. Hé, te sírsz?

-NEM, HANEM HEGYETMÁSZOK! -mondta szarkasztikusan -ÉS AKKOR MI VAN? MAJDNEM MEGHALTÁL ELŐTTEM!

-Áá, nem olyan könnyű megölni -kihúztam magam és önelégülten rávigyorogtam.

-Hát rohadtul nem úgy tűnt! -a kezébe temette az arcát.

Odaléptem elé és megamhoz húztam.
Valószínűleg egyből szólt valakiek, hogy hozzanak el onnan.
Mivel elég alacsony teremtés, így a feje a mellkasomnál volt és azt a helyet könnyezte össze.
Ránéztem Tamashīra, aki rámmosolygott és bólintott.
Tudta mit akarok kérdezni.

Akkor az első "ütközet" a mi győzelmünkkel ért véget.

Most eszméltem rá az ujjammal kapcsolatos mondatra.
A lány háta mögött rápillantottam a kezemre és csak most vettem észre, hogy hiányzik egy ujjam a többi pedig valami izével oda van rögzítve a jobb kezemen.

-Hallod....Evangeline. Mi történt a kezemmel?
Még mindig kikerekedett szemekkel néztem.

-Az, h-hogy odaugrottál az elé a kard elé é-hés levágta az ujjadat -beleütött a mellkasomba -Te h-hülye!

-Ezek tök menőn néznek ki! -elhúzódtam tőle és a kezemet kezdtem vizslatni, csakugyan elég jól néztek ki.

-Te idióta vagy?! -megint belém ütött - Tamashīnak meg nekem kellett visszavarni! Hogy néz ki? -már megint az idegösszeroppanás szélén állt.
Ahogy láttam még remegett is.

-Nyugi már, ez ellen úgysem lehet mit tenni. - megvontam a vállam.

-Vadbarom -keresztbe tette a karját és mérgesen nézett rám.
Erről tudomást sem véve Tamashī felé fordultam.

-Sebesültek meg?

-Csak te voltál annyira béna- kuncogott.

Evangeline hirtelen közbevágott
-Biztos vagyok benne, hogyha nem segít, akkor ő nem sebesül meg én pedig halott lennék.

Tamashī elgondolkodott és bólintott.
-Igazad van.

-Egyébként most lesz egy koncert a M.I.D dimenzióban és azon gondolhattam, hogy belóghatnánk -kuncogtam.