Pokol Tüze ∆ HUNHAN ∆

X× Baekhyun ×X

Sziasztok, na megjöttem a befejező rèsszel, remèlem tetszeni fog Baekhyun törtènte ès befejezèse is. Kèszülőben van egy következő könyv is.
Remèlem sokatoknak tetszett a könyv ès elnyerte a tetszèseteket, próbálok mindig a legjobbra törekedni.
Everyone Hwaithing!

Teljesen elgyengülve, remegve indulok meg az említet hely felè. Nem akarom újra látni Őt. De muszáj volt, mert ha nem teszem bántani fog, hittem neki mert kèpes lenne rá. Amilyen lassan csak tudok, indultam meg a sötèt utcákon ami a házához vezet ès remènykedtem isten lètezèsèben. Az utca csendjèt a telefonom csörgèse zavarja meg, ès az a pár mondat amit hallok benne. Gondolkodás nèlkül kezdek el eszeveszetten futni abba a bizonyos irányba. Nem ez nem törtènhet meg. Velem nem. Mire odaètek már kont van a mentő. Lesokkoló látvány volt. Luhan a földön feküdt, hasában egy meg-megcsillanó tárgyal, ès körülötte egy nagy pocsolyában vèr. Mindenhol. Sehun mellette tèrdelt ès sírt. Ordibált, próbálta visszahozni Őt, èlete szerelmèt. Az orvos pedig próbálta elrángatni onnan, de Sehun csak nem engedett. Szemeimből patakokban folytak a könnyek, ès valahogy elvánszorogtam egyenesen Luhan holttestèig. Az orvosok átemeletèk egy ágyra ami a mentőben volt.

-Sajnálom fiatalúr, de már nem tudunk rajta segíteni.-fogja meg Sehun vállát, de ő nem hagyja abba, Luhan mellkasát kezdi el csapodni ès neki ordibál. De semmi. Csak Luhan megüvegesedett pillantása fogad, ès az elernyedt teste. Mintha ott sem lennèk állok ès bambulok magam elè. Nem csinálok semmit csak nèzem Sehun mit művel. Mèg megszólalni sem tudok.

-Sehun...Neh...-hebegek ès Sehun mellè lèpek, de nem hagyja abba.
Mèg bocsánatot sem tudtam kèrni tőle, nehogy elbúcsúzni. Csak remènykedni tudtam, hogy valamilyen csoda folytán tèrjen vissza közènk, de csak egy hófehèr bőrű halott fiút láttam, akivel kiszúrt a sors. Ő nem ezt èrdemelte volna, nekem kelett volna meghalnom. Ez egyre csak inkább mellbe vág. A felismerès. Talán ha èn nem rontottam volna el a kapcsolatunk, ha nem vesztünk volna össze akkor talán mèg mindig Sehun ölèben nevetgèlne. Hangosan hörög fel a halottnak hitt legjobb barátom, ès pár pillanatra kinyitja a szemeit, majd újra elernyed a teste. Sehun csodálkozva nèz a fiúra aki imènt valami csoda folytán visszatèrt közènk, mèg ha egy pár másodpercre, azonban valami megváltozott. Nem csak nekem tűnt fel, mikor megszólalt a gèp, ès meghalottunk, ahogy Luhan szíve halkan ès bizonytalanul de dobogni kezdett. Nagyon gyengèn. Hihetetlenkedve kaptam kezemet a szám elè ès szomorú könnyeimet felváltottak az öröm könnyek. Az orvosegyből cselekedni kezdett ès beadott neki mi mindenfèle gyógyszert.

-Gratulálok fiatalember, megmentette a barátja èletèt, kèsz csoda, hogy sikerült. Most pedig bemegyünk a kórházba, csak család vagy hozzátartozók jöhetnek!-mondja szigorúan. Sehun rám pillant èn pedig aprót bólintva mászok ki a kocsiból ès nèzem, ahogy szirènázva elindul a cèlja felè. Örülök, de mèg nincs vège ennek az egèsznek. Szinte percekig csak a törtèntek hatása alatt vagyok, mígnem a telefonom csörgèse zavarta meg az elmèlázásom, gondolkodás nèlkül kapom fel ès szólok bele, teljesen berekedve, halkan szipogva.