Without Conscience / 2Jae / Got7Got7 / Befejezett

9. Fejezet (The End)

Jaebum pov.

Hiába kerestem már mindenhol, sehol sem találtam. Ahogy múlnak a percek, úgy vesztem el minden reményem.

- Mark, segíts! Nem látátok valahol? - kérdem az egyetlen embertől, aki most segíthet.

- Jaebum, hagyd békén! Ezzel csak még jobban összetöröd! Mégis miért kellett ez? Miért játszottál vele? Azt hittem ennél jobb vagy. - fordit hátat Yugyeommal együtt.

- Kérlek! Igazad van, rosszul csináltam, de Youngjae megérdemli, hogy tudja az igazat. Had, had mondjam el neki. - fogok karjára.

- Az igazat? Már tudja. Játszottál vele. Engedd el Jaebum! - húzza ki kezét ujjaim közül. Majd Yugyeommal együtt elmegy.

Youngjae merre lehetsz? Hol vagy? Ugye nincs semmi bajod, ugye nem hagysz el? Nem tűnhetsz el, nem!

- Van valami? - kérdem a telefonban Jinyoungtól. Megegyeztünk, hogy ők otthon várják, hátha mégis haza megy. Az anyukája teljesen lesokkolodott, de nem szidta meg, hisz tudta, hogy csak védeni akarta.

- Nincs, Jaebum! Nem jött haza, a szomszédok még csak nem is látták. Félek, hogy baja lesz. - válaszol Jinyoung szomorúan.

- Nem lesz baja, nem hagyom! - teszem el mobilom.

Nem maradt más választásom, már mindenhol néztem csak az erdőben nem. Remélem, hogy tévedek és nincs itt.

Már vagy egy órája sétálok beljebb és beljebb, mikor már úgy érzem eltévedtem. Rettenetesen félek, hogy elkések.
Mikor már épp feladnám és vissza fordulnék, meghallom Youngjae sikítását, mire azonnal a hang irányába rohanok.

- Youngjae! - rohanok felé, de nem találom sehol, míg meg nem látom egy fa mellett ülve hátra dölve. Küldve egy üzenetet Jinyoungnak a hol létünkről el indulok a fiúhoz.

- Youngjae - ülök mellé és csodálkozom, mennyi vér van körülötte.

- Menj el Jaebum! - szól rám erőtlenül.

- Nem! - keresem tovább a vérzés helyét, de sajnos többet is találok. - Youngjae, mit csináltál? - tűrőm el haját szeméből, mikben könnyek csillognak.

- Amit kívántatok, eltűnők. - fordul el tőlem.

- Annyira sajnálom Youngjae! - ölelem magamhoz, nem tőrődve azzal, hogy véres leszek. - Sajnálom! Nem akartam, hogy így tud meg.

- Chh. Még hogy nem. Vele beszéltél telefonon, igaz? - kérdi mire lehajtom fejem vállára.

Youngjae én nem akartalak megbántani. - suttogom hozzá bújva.

- Nem? És ezt higyjem is el? Most is csak játszasz? Most is hazudsz, igaz? - próbál eltolni magától, de nem hagyom neki.

- Nem, nem hazudok! Soha többé nem hazudok! - nézek mélyen szemébe.

- Jaebum menj el, menj el kérlek! - folyik le könnyei édes arcán.

- Nem, nem megyek el többet sosem! Nem hagylak magadra! - törlöm le könnyeit.

- Miért? Miért csinálod ezt?

- Mert szeretlek! Igen, először tényleg csak Jinyoung miatt mozdultam rád, de ahogy többet voltam veled már sokkal jobban érdekeltél te, mint Jinyoung kérése. Akkor ott, az a csók után tudtam, hogy más vagy. Fontosabb vagy nekem. Sosem csókoltam senkit úgy, mint téged: igaz szerelemmel. Nem azért feküdtem le veled, mert Jinyoung kérte. Azért tettem, mert akartam! Téged akartalak! - csókolok könnyes ajkaira, míg kis idő múlva visszacsókolva húz közelebb.

- Akkor is azt mondtad, hogy szeretsz. Komolyan gondoltad? - válik el ajkaimtól csillogó szemekkel nézve.

- Komolyan! Tényleg szeretlek Youngjae és nem akarlak elveszíteni. - ölelem szorosan magamhoz.

- Jinyoung...

Szólal meg hirtelen Youngjae, mire hátra nézek én is. Jinyoung és anyukája mögöttünk áll.

- Igazat mond, szerelmes beléd. Ő már előbb kiakart szállni, de nem engedtem neki. - ül mellénk Jinyoung.

- Te vérzel! - rémül meg, míg Jin-Kyong mentőt hív.

- Újat mondj! - förmed rá Youngjae, míg szorosabban bújik hozzám. Szerelmem fáj így látnom, de rosszabb a tudat, hogy ezt én tettem.

- Újat? Sajnálom!

- Nem vagy vicces. - fordul teljesen hozzám.

- Youngjae, kérlek hallgasd meg! Nem fogod megbánni. - simítok végig arcán, ahogy rám veti csillogó szemeit, muszáj elmosolyodnom. Még így is olyan szép, olyan ártatlan.
Jinyoungra néz és tudom, hogy megfogja hallgatni, így bólintok a fiú felé.

- Sajnálom, hogy ok nélkül bántottalak, de én akkor tényleg jogosnak éreztem.

- Miért? - néz rá érdeklődve.

- Mert anyu mindig szomorú volt, ha a szüleidről volt szó és nem akartam, hogy a te ide jöveteleddel ez rosszabb legyen. Elakartalak üldözni, de rosszul döntöttem. Megbántottam anyut, a legjobb barátom és - vesz mély lélegzetet - a fél testvérem.

- Mi van? - néz kikerekedett szemekkel Jinyoungra.

- Szívem, Jinyoung félre értet engem. Azt hitte azért vagyok szomorú a szüleid miatt, mert bántottak. Pedig csak azért voltam szomorú, mert fájt Jinyoungnak sosem lehetett apja és ő sem tudta, hogy van neki még egy fia.

Youngjae félve néz rám, de amint rá mosolygok azonnal Jinyoung felé néz.

- Te tényleg, tényleg a testvérem vagy? - néz rá remény teli szemekkel, ami a szívemig hatol.

- Igen Youngjae, és ígérem többé senki sem fog bántani! - öleli meg szerelmem, ki bár félve, de hagyja neki.
Pár perc csend múlva Youngjae szorosan bújik hozzám, miért aggódva nézek rá.

- Mi a baj? - ölelem én is magamhoz.

- Szédülök. - simul karjaim közé.

- Mindjárt ide érnek a mentők. - simítok végig arcán.

- Szeretlek Youngjae!

- Én is téged Jaebum! - csókol meg kivételesen ő.
És e méz édes csókját még sokszor ismétli meg közös életünk során.

~ The End ~
Remélem nem okoztam csalódást a befejezéssel *-*