Without Conscience / 2Jae / Got7Got7 / Befejezett

1. Fejezet

Youngjae pov.

Minden élet csupán egy apró rajz a világ festményén. Minden élet megszűnik, de rémálmaimban sem hittem volna, hogy ez velem is megtörténhet, pedig megtörtént...

Bár szüleim nem voltak túl gazdagok, vagy befolyásosok, mégis igyekeztek mindent megadni nekem. Emlékszem mikor féltem a sötétben, édesanyám magához ölelt és vigasztalt, míg apám a karácsonyi égősort vezette végig szobámon, hogy világos legyen.
Szerettek a szüleim és én is őket, de sajnos az élet kegyetlen. Kegyetlen és gyilkos!
Az nap mikor az iskolába bejött egy ismeretlen rendőr, engem keresve: tudtam valami baj történt. Majd közölte, hogy a szüleim balesetett szenvedtek. Anyám a helyszínen meghalt, míg apám kórházba került. Nem voltam képes reagálni, csak mentem a rendőrrel egészen a kórházba édesapámhoz.

- Jó napot! Segíthetek? - lépett mellénk egy fehér köppenyes, szemüveges férfi.

- Igen, ő annak a férfinak a fia, akit nem rég hoztunk be. - közölte vele, majd rám nézett biztatóan.

- Értem, sajnálom, de - fordult felél az orvos - az édesapja komába esett. - majd mutatva a kórtermet be invitált.

- A-apa. - térdeltem ágya mellé. - Kérlek, ne hagyj itt! - sírtam.
De itt hagyott.
Itt hagyott és én a drogba, alkoholba menekültem fájdalmamban.
~~~

16 évesen nem nem maradhattam egyedül. Mint kiderült a szüleimnek volt egy régi ismerőse, aki Szöulban élt. Sosem találkoztam vele, mégis a bíróság elfogadta kérelmét mi szerint ő neveljen.

Így kerültem most a Szöulba tartó vonatra. Úgy tudom a nőt Park Jin-Kyong és van egy fia, azt hiszem Jinyoung. Tudom, hogy izgatottnak kellene lennem, hisz csak 16 éves vagyok, ami azt jelenti legalább három évig itt fogok élni, de még sem tudok izgulni. Nem akarok találkozni velük, nem akarom látni őket. Én csak a szüleimet akarom és a saját ágyamat.

- Szia. Ugye te vagy Youngjae? - lép mellém egy mosolygos nő amikor leszálok a vonatról.

- Igen. - válaszolok, de én képtelen vagyok rá mosolyogni.

- Értem. Na gyere, segítek. Nem kell sokat sétálnunk hazáig. - mondja, majd megfogva egyik bőröndöm elindul.
Csendben és gyorsan érünk egy szép családi házhoz. Kivülről egész egyszerűnek látszik, de belülről gyönyörű. Belépve egy hatalmas nappali tárul elém, mi igazán családias közeget add, majd tovább sétálva a konyha tűnik fel.

- Kedvesem, az emeleten találod a szobád. Sajnálom egyenlőre a fiammal kell osztoznod, de ígérem hamar lesz saját szobád. - ölel magához és talán hónapok óta először érzem magam kicsit jobban.

- Rendben, köszönöm. - mondom majd elindulunk fel felé a csomagjaimmal. Benyitva új szobámba csodálkozva tekintek végig a rendes tiszta szobán. Azt hittem egy tini fiú szobája ilyenkor rendetlen.
Letéve táskáim, új ágyamra ülök, mi egész kényelmesnek bizonyul.

- Ohh, Youngjae! Nem lenne kedved segíteni sütit készíteni? - jön be vidáman Jin-kyong.

- Sütit? - képedek el, hisz egy részt nagyon régóta nem ettem süteményt, másrészt: nagyon nem nekem találták ki a konyhát!

- Igen, de nyugi semmi bonyolult. Persze csak ha van kedved. - mosolyog tovább.

- Ami azt illeti - akarom elutasítani, de túl kedvesen mosolyog - lenne kedvem.

Végül a napom igen is kellemesen telt. Jin-kyonggal sok mindenről lehet beszélgetni és valahogy még a mosogatásra is képes volt rá venni.
De sajnos minden jóban van valami rossz.

- Ohh, szia Jinyoung! Hogy vagy? - köszön az éppen be érkező fiúnak. Egész csinosan fest sz iskolai egyenruhában és a fekete haja is kellemesen harmonizál fekete ingével. Mégis van benne valami furcsa.

- Jól Omma. Mond csak: itt mi készül? - tér beljebb, majd le ülve az asztalhoz engem kezd nézni. - Szia. Biztos te vagy Youngjae. Én Jinyoung. - köszön, majd Jin-Kyonghoz fordul.

Érdekes, hogy az anyukája neve van a nevében. Én apám után kaptam ahogy szokás.

- Anya, Jaebum nem sokára át jön, ha nem baj.

- Nem dehogy. Menj öltöz át és akkor őt is megvárjuk a vacsorával. - mondja majd rám néz.

- Te is menj csak vegyél fel valami kényelmesebbet. Köszönöm a segítséged. - mondja, majd hallgatva rá elindulok Jinyounggal a nyomomban.

- Hey, várj! - Ránt vissza és szorít a falhoz. Na ennek meg mi baja? - Nem fogok jó pofizni. Maradj szépen nyugton és azt ajánlom hamar tűnj el az életünkből. - néz rám dűhös szemekkel, de nem tudom mit tehettem ellene.

- Jinyoung? - szólítja meg Jin-Kyong minek hallatán elenged, majd vissza megy a konyhába. Elképzelni sem tudom mi baja lehet, de hála neki vissza tért az élet utálatom.

Csendben öltözök egy fekete egyszerű hosszú ujjúba és egy fekete melegítőnadrágba.

Leérve egy új arc tűnik fel, de nem igazán foglalkozom vele.

- Szia. Biztos te vagy Youngjae. - lép mellém és kezet nyújt.

- Igen, szia. Gondolom te pedig Jaebum. - emlékszem vissza a nem rég hallott névre.

- Igen. - mosolyog.

- Na fiúk, menjünk vacsorázni utána, majd ismerkedtek. - mosolyog Jinyoung anyukája. Szerintem ez a nő mindig mosolyog...

A vacsora egész kellemesen telik, de Jinyoung gyilkos pillantásai szabályosan haza kergetnek. Most hiányzik a leginkább a füves cigim.
Elköszönve a kistársaságtól fel megyek, majd megfürödve lefekszem.
Bár aludni nehezen tudok, most mégis elég fáradt vagyok hozzá. Így bár szomorúan, de álomba merülök és mivel tudom holnap már beleszek iratva az iskolába: remélem sosem ébredek fel.