WHERE IS SELIA? - Átírás alatt

007- Titkok és csókok

ZAC SZEMSZÖGE

______________________

- Salim... Salim én vagyok. - nyögöm ki számomra ismeretlen hangon. Nyelek egy nagyot és erőszakosan kezdem kenni a vajazókéssel a kenyeret. Honnan hallotta? Honnan tudja? Ugyan Zac... Nem olyan bonyolult kitalálni. Megint álmodban beszéltél. Most meg magadban. Hirtelen felszisszenek és ideges meredt tekintettel figyelem ahogy a vér lassan lecsorog az ujjamon. Senki sem ejtette ki a száján a nevem hosszú évek óta. Nem is akartam. Nem véletlen, hogy megváltoztattam. A Salim név számomra egyet jelent a gyötrelmes múlttal ami azzá tett aki most vagyok. Persze, Ő ezt nem tudhatta. Magam sem tudom, miért mondtam el neki vagy, hogy egyáltalán miért nem kaptam fel a vizet ahogy általában szoktam. Talán, mert megrémisztett a tudat ebben a pár napban, hogy meghalhat. De ez hülyeség. Annyi embert öltem meg... Mit számít ez az egy?

- Zac... Zac te vérzel! - hallom meg Selia hangját magam mellett, aztán megérzem meleg ujjait ahogy körülfogják a karom. Feleszmélek a bambulásomból és megrázom a fejem.

- Khm. - köhintek egyet és a táskámat megragadva a fürdőbe rohanok bekötözni a sebem, otthagyva őt nyilvánvalóan értetlenül és kíváncsian. Tudom, hogy ezernyi kérdés kavarog most benne és valószínűleg fel is fogja tenni őket, ha kimegyek innen. Azonban én nem óhajtok egyikre sem válaszolni. Semmi köze sem a múltamhoz sem a jelenemhez. Vagyis a jelenemhez annyiban, hogy az ő segítségével mentem ki magam a halálbüntetésből, amit egyébként teljes mértékben meg is érdemelnék, de nem félek bevallani magamnak, hogy kész vagyok életem végéig menekülni a rám váró megtorlás elől. A pokolban elég időm lesz elkárhozni meg hasonlók.

Miután kellően ellátom a sebet ráérősen szántom végig ujjamat még kissé nedves hajamon és belenézek a tükörbe. Ez így nem mehet tovább. Már így is túlságosan megnyíltam ennek a lánynak és félő, hogy még több belátása lesz az életembe ha nem szakítom el a köztünk lévő kapcsolat féleséget de azonnal. Megrázom a fejem és lerántom magamról a törölközőt. Magamra rángatom fekete farmerem és szürke pólóm.

- Piszkosul megszedném magam modellként. - sóhajtok egyet. - Na majd a következő életben. - kacsintok magamra 1000 wattos mosollyal. Kisétálva az ajtón meglátom a kreol bőrű lányt az ablakban állni egy csésze kávét szorongatva. Ajkaihoz emeleti a fehér porcelánt és nagyon kortyol.

- Az az én kávém. - jegyzem meg mire megfordul.

- Azt hittem nem jössz ki. - teszi le a csészét. Barna haja vállára omlik és hosszú pillái alól felnéz rám amíg elém nem lép és emeli fejét fel újra. A hangja nyugodt, tekintete fürkésző és kíváncsi.

- Miért ne jöttem volna? - támaszkodok meg a fal mentén és billentem fejem enyhén félre.

- Mert nem akarsz válaszolni a kérdéseimre. - közli egyszerűen és egészen közel lép hozzám. - Miért nem nyílsz meg? - simítja kezét enyhén borostás arcomra, - Talán segítene ha...

- Nem. - ragadom meg a kezét és húzom le arcomról. - Nem akarom, hogy megismerj... Ha jót akarsz magadnak befogod a szád és nem kérdezel többet. Vagy a következő golyó a mellkasodban landol. - mondom lassú és kimért hangon. Selia szemében megcsillan egy könnycsepp mire szorításom kicsit lazább lesz, de nem engedem el. Mogyoró színű szemeit az enyémbe mélyeszti és suttogva szólal meg.

- Próbállak megérteni téged... A lelked. De minden perccel egyre erősíted bennem a hitet abban, hogy egy lelketlen szörny vagy. - mondja undorral a hangjában és kirántja a karját enyéimből. Nézem ahogy a még kissé gyenge lány visszasétál az ágyba és a takarót magára húzva lehunyja pilláit. Összeszorított fogakkal ragadom meg a kapucnis pulcsim és csapom be magam mögött a bejárati ajtót. Szinte remeg a kezem ahogy próbálom meggyújtani a pulcsi zsebéből előrángatott cigarettát, de egy ideig úgy tűnt az ideg olyan mértékben feszít szét, hogy ez sem megy.