WHERE IS SELIA? - Átírás alatt

011 - A te döntésed

ZAC SZEMSZÖGE

____________________________

Most már nem érdekel semmi. Sem a kora, sem az idegesítően kíváncsi természete, de még az sem, hogy akarja-e. Azt hittem vissza tudom fogni de nem. Mondjuk ki nyíltan. Hosszú évek eltelte óta, ő volt az első akivel lefeküdtem és csakis a szerencsén múlott, hogy gyengéd tudtam lenni vele azon az estén. Érzem, sőt tudom, hogy a bennem lévő vadállat, amit eddig akár hiszi akár nem visszafogtam, most kezd előbújni a rejtekéből. A testem remeg, a lelkemet fojtogatja egyszerre a bűntudat és a vágy. Vágy a szex és a gyilkosság iránt. Ölni akarok. Látni, ahogy a kezeim között huny ki valakinek a fény a szeméből. Látni akarom a rettegést a tekintetében miközben tudom, hogy engem lát utoljára. Minden olyan érzés, ami akkor keletkezett bennem, amikor először folyamodtam a gyilkolásra szunnyadt bennem... De egyre nehezebben tudom Zacet visszatartani. Bármilyennek is gondol ez a lány, mindegy milyennek lát az nem én vagyok. Régóta nem. Azért ölök, mert élvezem. Mert mámorít. Mert a bosszúszomjam kielégíthetetlen. Mert legbelül üres vagyok. És amíg ez az űr nincs kitöltve, a lelkem nem fog szabadulni. Igen. Érzek bűntudatot. Hogyne éreznék? Amint megteszem, amint elveszem valaki életét, utána a sajátomat adnám cserébe érte. Már amikor megteszem tudom, hogy megbánom majd. De mégis, a kis hangok újra és újra meggyőznek. És abban az pár percben istenemre mondom jólesik.
Ezért van szükségem Seliára. A szex a megoldás. Amíg a testem másra figyel, a szörnyeteg sem foglalkozik az emberöléssel. A fenébe is, amióta velem van nem éreztem késztetést. Persze, tettem amit tettem akkor is, de csak muszájból. Nem akartam és nem élveztem közben. Más volt az érzés, a végrehajtás. Vannak pillanatok, de amilyen gyorsan jönnek úgy illannak el. Amikor meglőttem őt, akkor is csak az járt a fejemben, hogy istenem csak meg ne halljon. És ez az érzés szinte szétfeszít belülről. Olyan érzések kerekednek felül bennem ami hosszú évek óta nem.

Puha csókokkal halmozom el a nyakának puha bőrét, ami még ebben az elbaszott helyzetben és helyen is elképesztőn finom illatú. Nem parfüm, nem tusfürdő. Ez Selia bőrének a mézes aromája.

- Zac nem akarom. - tiltakozik újra nyöszörögve és én kezdem elveszíteni a türelmem. Erősen beleharapok a nyakába, mire felsikít a fájdalomtól.

- Kuss. - fogom be a száját. - Kezdem elveszíteni a türelmem Selia. Ha így akarod akkor nekem az is megfelel, de a helyedben kétszer is meggondolnám. Ne akard tudni, milyen ha durva vagyok. Emlékszel mikor meglőttelek? - suttogom a fülébe. - Képes vagyok fokozni azt is.
Érzem, ahogy a testét rázza a félelem és elégedettséget kellene éreznem, de ehelyett csak szánom magam. Gyűlölöm, hogy ezt váltja ki belőlem. Megragadom a haját és hátrahúzom a fejét. - A te döntésed, hogy hagyod e és akkor még élvezni is fogod, vagy életed legrosszabb napjai várnak rád. Hm? Mit választasz szépségem? - Selia lassan bólint egyet és könnyáztatta arccal hátrafordul hozzám. - Jó kislány. - engedem el a haját. Egy ideig figyelem a sós könnyektől nedves arcát. Nem. nem vagyok erre képes. Hiszen sír. A szemei könyörögnek, hogy hagyjam békén. Ugyan Zac? Mióta érdekel bárki esdeklő tekintete? Te is tudod, hogy ezt akarod. A hangok. Megint a hangok. A picsába is igazuk van.
Megfordítom Seliát, hogy ne kelljen az arcát látnom, miközben kezeim erőszakosan a melleire tapadnak, ajkam pedig a nyakára. Érzem a bőre izzását, amint a nyelvem végigszánkázik rajta és a fejem máris kiürül. Na végre. A kezem becsúszik a piszkos póló alá és mikor megérzem Selia mozdulatlanságát belecsípek a rózsaszín mellbimbójába. Erre végre megugrik és halkan felsóhajt. Mérges. Ez a legjobb szó arra amit érzek. Megmagyarázhatatlan düh árad szét a testemben és még csak meg sem tudom magyarázni az okát.