Ártatlan - Bill Skarsgård fanfiction [HUN]

7.

Ezek után én nem mentem vissza az étterembe. Inkább hívtam egy taxit és haza mentem. Tudtam hogy a nővérem majd nekem fog esni emiatt, de nem érdekelt egyáltalán. Makacs voltam. Ott volt a lehetőség, a döntés az én kezemben és mégsem használtam ki. De nem akartam egy lenni a sok közül sem. Hiszen Madison is mondta, hogy más lányok is a képben vannak. Miért pont én kellenék neki úgy? Azért meg hogy elvegye a szüzességem utána meg eldobjon mint egy használt rongyot... köszi de nem. Egyszer úgyis meg fogom találni azt akinek nem csak arra leszek jó.

A hétfő reggel katasztrófa volt számomra. Emma vagy egy millió sms-t küldött már hajnalban: "Jól otthagytál minket." "Azért ennél többet vártam tőled" és ehhez hasonlók. Nem válaszoltam egyikre sem. Inkább össze szedtem magam és elindultam dolgozni. Ami ismét egy hatalmas kihívás számomra.

Szerencsére észrevétlenül besurrantam az irodámba. Madison már nem volt velem. Már ment egyedül is a munka, így ő is vissza térhetett a saját dolgaihoz. Csend volt az irodában, rengeteg papír vett körül ami sok munkát jelentett a mai napra.

Körülbelül 10 óra lehetett mikor hirtelen ki nyílt az ajtó és Bill rohant be rajta, majd bezárta maga mögött. Én azonnal fel ugrottam a helyemről.

- Ez mégis... - kérdezni akartam volna tőle de nem tudtam.

Azzal a lendülettel ahogy az ajtón bejött úgy már egyből a falhoz is szorított és puha ajkait az enyémre nyomta. Nem tudtam küzdeni és nem is akartam. Egyszerűen vissza csókoltam. Életem legszenvedélyesebb csókja volt. Izmos karjai olyan szorosan nyomtak a falhoz hogy mozdulni sem tudtam.

- Észbontóan jól csókolsz kíváncsi lennék mire képesek még ezek az ajkak. - suttogta és végigsimított mutató ujjával az alsó ajkamon.

- Attól tartok ezt soha nem fogod megtudni. - válaszoltam ingerülten.

- Ne légy benne biztos édes. - nézett mélyen a szemembe.

Aztán amilyen gyorsan be viharzott olyan gyorsan távozott is az irodámból, otthagyva engem levegő után kapkodva.

A csók és a szavai még jobban össze kuszálták a gondolataimat. Nem tagadhattam hogy tetszett és azt sem hogy többet akartam. De előtte nem mutathattam ki. Nem leszek olyan mint a többi lány. Nem fogom megadni neki ezt az örömöt. Nem adta fel még így sem hogy előző nap a szemébe mondtam, hogy nekem ez nem fog menni.

A nap további részében szerencsére nem találkoztam már vele. Igazság szerint kerültem is, inkább nem is mentem le ebédelni.

Otthon aztán várt még rám egy kis meglepetés. Mikor beléptem a szobámba, Emma ült az ágyam szélén és gyilkos pillantásokat vetett felém.

- Mégis hogy képzelted? - ordított rám miközben a cuccomat raktam le.

- Nyugodj meg kérlek. Sajnálom rendben? Én sem így terveztem. - léptem közel hozzá.

- Tudod hogy megaláztál ezzel engem? Még a saját férjem előtt is. A húgom aki nem bír meg maradni egy férfi közelében, csak mert annyira tetszik neki. - emelte fel egyre jobban a hangját.

- Emma fejezd már be kérlek, te nem ismered őt. - egyre idegesebb lettem én is.

- Ó dehogynem. Tegnap miután te szó nélkül leléptél mert arra nem voltál képes hogy szólj róla hogy elmész, ő elmondta hogy nem akar tőled semmi rosszat csupán csak szeretne jobban megismerni.