Ártatlan - Bill Skarsgård fanfiction [HUN]

9.

A történtek után úgy éreztem, hogy én még nem állok készen a folytatásra. Mármint igen, Bill az enyém volt és én az övé. Még ha nem is mondtuk ki szavakkal hogy egy párt alkotunk, tudtuk mindketten. Viszont hiába akarja majd, hogy lefeküdjek vele, én nekem még ehhez idő kell, főleg hogy szűz voltam, amiről ő persze nem tudott és valahogy el kellett neki mondanom majd, ami lehet meg változtat majd mindent.

Haza érve próbáltam besurranni a házba észrevétlenül, de sajnos nem jött össze. A konyhában Emma ült az asztalnál karba font kézzel és gyilkos tekintettel meredt rám.

- Mégis hol a fenében voltál? Már 2 órája rád várok. Hívtalak vagy százszor meg küldtem egy csomó sms-t is. - esett nekem.

Teljesen el is felejtkeztem a telefonról és hogy valaki nem keresett-e.

- Ne haragudj nem figyeltem a telefont. - mondtam nyugodtan és indultam volna a szobám felé.

- Ne haragudjak? Ezzel már elkéstél hugi. - kiabált utánam.

- Muszáj anyuékat is fel idegesítened? Ha meghallják hogy itt ordibálsz biztos ők is nekem esnek majd, elég egy napra egy ember. - mondtam flegmán.

- Nincsenek itthon, merre voltál?

- Nem hiszem hogy rád tartozik, felnőtt ember vagyok.

- Megváltoztál, nem voltál ilyen, te voltál az egyetlen akivel lehetett beszélni normálisan ebben a családban, de mostmár veled sem lehet. - állt fel az asztaltól és indult volna haza.

- Bill-el voltam. - csúszott ki a számon.

- Bill-el? - nevetett gúnyosan. - Érdekes eddig még rá sem bírtál nézni most meg már a szabad idődet is vele töltöd. - nyitotta az ajtót.

- Együtt vagyunk. - ezt nem tudom miért mondtam ki.

- Annette Robinson, mit nem mondasz el nekem? - váltott egyből más hangnemre.

- Ha megígéred hogy megbocsájtasz akkor elmesélek mindent. - mosolyogtam rá.

- Megbocsájtok, de csak mert kíváncsi vagyok. - jött vissza és megölelt.

Elmeséltem neki mindent ami eddig történt köztünk. Emma állát valahonnan a padlóról szedtem össze annyira meglepődött, főleg a kocsikázós dolgon.

- Szóval az én húgom végre felnőtt nő lett. - nevetett és vállon bökött.

- Eddig is az voltam, csak tapasztalatlanul. - nevettem én is.

-  Nem értem miért féltél ennyire tőle.

- Én sem tudom, de mindegy már úgysem számít. Figyelj Emma lehetne egy nagy kérésem?

- Rosszul kezdődik. - vágta rá.

- Anyáéknak azt mondom majd hogy nálatok alszok, megerősítenéd ezt te is nekik? Nem akarok még nekik mondani semmit sem.

- Rendben számíthatsz rám, aztán csak semmi rosszalkodás. - mondta nevetve.

Örültem, hogy végre a nővéremmel is sikerült kibékülni és meg is hallgatott, ami őszintén jól jött.