3.

737 36 6
                                    

Egy állásinterjúra illik csinosan felöltözni, ezért fel is vettem a kis kosztümömet. Aranyos kis fekete szoknya, mely térd fölé ért, fehér blúz és szintén fekete blézer, egy matt fekete magassarkúval megdobva. Jó pár évet öregített rajtam ez a szett, de nem bántam, legalább komolyabbnak tűntem. 1 óra felé hívtam egy taxit, úgy voltam vele inkább ott leszek előbb, mint hogy elkéssek. Mikor a taxiból kiszálltam, 13:45-öt mutatott az óra. Belépkedtem a hatalmas üvegajtón és szemben találtam magam egy recepciós pulttal, mely mögött egy nálam fiatalabb szőke hajú lány ült. Érkezésemkor mosolygott.

- Szia, miben segíthetek? - kérdezte lány hangján.

- Szia, 2 órára jöttem állásinterjúra. - viszonoztam mosolyát.

- Rendben, máris felszólok.

- Köszönöm.

A vezetékes telefon után nyúlt és bepötyögött rajta egy számot, majd pár másodperc után beleszólt.

- Egy fiatal hölgy jött állásinterjúra, 2 órára.

Nem hallottam a választ, csak mosolygott.

- Rendben, máris felküldöm.

A lány ismét rám szegezte tekintetét.

- Legfelső emelet, és ott fognak majd várni.

- Köszönöm.

Elindultam a lift felé és mikor beszálltam, meglepődve vettem észre, hogy az egész lift kabin tükörrel van kirakva. Mintha egy végtelen térbe léptem volna be. 25 emeletes volt az épület, így hát a 25-ös gombot nyomtam meg. De mielőtt be záródott az ajtó, gyorsan be ugrott mellém egy nálam kicsit magasabb szintén fiatal lány. Ő megnyomta a 20-as gombot. Pár másodperc csend után megszólalt.

- Te új vagy itt? Nem láttalak még sosem.

- Állásinterjúra jöttem, még nem biztos hogy itt fogok dolgozni. - válaszoltam a tükörben magamat nézve.

- Hmmm... - mosolygott.

- Mi az? - kérdeztem furcsa tekintettel a lányra nézve.

- Én emiatt nem aggódnék a helyedben. - nézett végig rajtam.

- Ezt mégis hogy értsem? - érdeklődtem flegmán.

- Mr. Skarsgård szereti a fiatal lányokat alkalmazni.

Mire vissza tudtam volna kérdezni, addigra a lány már ki is szállt volna a liftből. Mi van ha a félelmem beigazolódik és engem is az asztal tetejére fog dönteni? Na nem, nem fogom hagyni neki, akármilyen jó pasi is lehet. Mondjuk lehet pont az ellenkezője, hiszen sosem láttam még. A lift ajtó kinyílt és egyből kizökkentem a gondolataimból. Kiléptem belőle és egy kisebb váró helyiségbe érkeztem. Fehér szőnyeg és fa falak díszítették. Egy asztal volt a jobb oldalán a helyiségnek, ami mögött végre egy idősebb 40 körüli nő ült. Szemben vele pedig egy fekete bőr kanapé díszelgett.

- Jó napot kívánok, az állásinterjúra jöttem. - mosolyogtam rá.

Egy kis türelmet kérek, addig foglaljon helyet. - mosolygott vissza rám és a kanapéra mutatott.

Ártatlan - Bill Skarsgård fanfiction [HUN]Hikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin