Ártatlan - Bill Skarsgård fanfiction [HUN]

6.

A helyszínünk egy elég drága és elegáns étterem volt. Leparkoltunk az utca másik oldalán. Szerencsétlenkedtem egy sort a táskámmal mire nagy nehezen ki kászálódtam az autóból.

- Gyerünk hölgyek, ne várassuk meg Bill-t. - sietett előre sógorom.

A név hallatán fel kaptam a fejem. Az nem lehet. Biztos nem az a Bill. Mekkora az esély rá? 1 az 1 millióhoz. Nyugtattam magam. Ha ő az akkor sincs már vissza út. Faragatlan csak nem lehetek hogy 180 fokos fordulatot véve ki szambázok az ajtón ha ő az. De csak nem ő, gondoltam még mindig magamban. Hiszen ő üzleti úton van a héten. Ezzel meg is nyugtattam magam kellően. Bár a heves szívverésem nem erről árulkodott.

Egy gyönyörű fekete-fehér színekben pompázó étterem volt. Elegáns fehér asztalok, fekete székekkel és ízléses terítéssel. A mi asztalunk hátrébb volt. Az ajtóból nem lehetett oda látni mert a teret meg dobták még különböző növényekkel is. Hurrá. Pedig most lehetett volna esélyem el futni még időben. De miért aggódtam? Nem lehet ekkora véletlen a világon.

Hátrább sétáltunk, kikerülve a többi asztalt, ahonnan már rá lehetett látni a miénkre. És ott akkor ki szaladt a vér a testemből. Ott ült az asztalnál, egy pohár vörösbor volt a kezében és pont rám nézett. A meglepettség az ő arcára is kiült hiába voltunk még vagy 3 méterre egymástól. Úgy éreztem földbe gyökereztek a lábaim. Levegőt alig tudtam venni. Nem hittem el. Miért pont ő? Miért pont itt? Vissza fordulni már nem tudtam, egy dolgot tehettem csak: túlélni az estét.

Mikor oda értünk az asztalhoz, Bill fel állt és nyomott 2 puszit a nővérem arcára miközben be mutatkoztak.

- Emma Robinson. - mosolygott a nővérem.

- Bill Skarsgård, nagyon örülök.

Ezután rám nézett. Nekünk már nem kellett bemutatkozni egymásnak, de én is kaptam 2 puszit. Arca olyan puha volt. Ahogy hajolt el mélyen a szemembe nézett. Zöld szemei ragyogtak.

- Ti ismeritek egymást? - kérdezte sógorom.

- Ő a főnököm. - erőltettem ki a szavakat.

Emmának most esett le. Olyan kétségbeesett pillantással nézett rám mint még soha senki más. Pont egymással szemben ültünk az asztalnál, csak ez hiányzott nekem. Hiába nem néztem rá, éreztem ahogy tekintete égeti az egész testemet.

Végre kihozták a rendelést és a pincér letette elém a tányért, végre volt okom kerülni a tekintetét. Nem is nagyon néztem fel, egészen addig míg nem éreztem hogy valami a lábamhoz simul. Aztán rájöttem hogy a miről is van szó. A lábát oda simitotta az enyémhez. Ahogy fel kaptam a fejem láttam ahogy elmélyülten hallgatja minden szavát amit nővérem kiejt a száján de közben mégis engem figyel a szeme sarkából. Nem bírtam tovább, le raktam az evőeszközöket és fel álltam.

- Elnézést, máris vissza jövök. - indultam el gyorsan a kijárat felé.

Az étterem előtt meg álltam, úgy hogy bentről ne lehessen látni. Neki támaszkodtam a falnak és a tenyerembe temettem az arcomat. Majd pár másodperc után fel-alá kezdtem mászkálni. Sokan mondták rám hogy határozott vagyok és nehezen lehet hasonló helyzetbe hozni de valahogy ez a férfi egy pillantásával megtette. Sosem volt még senki ilyen hatással rám. Tudtam, éreztem hogy valami van. Annyira vonzódtam hozzá, hiába csak pár napja ismertem.

Legnagyobb meglepetésemre nyílt az étterem ajtó és pont az a személy lépett ki rajta aki miatt minden felfordult az életemben.

- Annette. - kiáltott felém.

- Ezt nem hiszem el. - suttogtam magam elé miután meg láttam.

Minden lépéssel közelebb ért hozzám és ahogy megállt mellettem tudtam hogy innen nem menekülhetek el.

- Miért futsz el állandóan? - kérdezte halkan, és végigsimított az arcomon.

- Azt ígérted nem csinálsz többet ilyet. - próbáltam erősnek tűnni.

- Egyszerűen nem tudok tisztán gondolkodni a közeledben. - suttogta.

- Én sem. - hajtottam le a fejem.

- Akkor ne menekülj kérlek. - kérlelt.

- Nekem ez nem megy. - löktem el a kezét.

- Miért? - nézett rám szomorúan.

- Figyelj Bill.. - hagytam én is el a magázást. - te a főnököm vagy én pedig az alkalmazottad, nem akarok semmi mást. Sajnálom ha te máshogy gondolod de nekem ez nem fog menni kérlek értsd meg. - néztem rá hatalmas szemekkel.

- Csak adj egy esélyt, ígérem ha nem lesz jó soha többet nem foglak zavarni semmivel sem. - mondta.

- Én... nem tudom. - mondtam halkan.

- Kérlek. - folytatta.

Akkor ott tudtam, hogy nincs más választásom. Döntenem kellett. A szívem azt mondta hajrá életed legjobb kalandja áll előtted de az agyam ezt cáfolta. Nem szóltam semmit sem, Bill lassan megfordult és elindult vissza felé. Utolsó másodpercek...

- Bill.. - szóltam utána rekedt hangon.

Hátra nézett de semmilyen érzelem nem látszódott az arcán.

- Sajnálom. - préseltem ki a szót a számon.

Ő csak bólintott és bement vissza az étterembe.

Álltam ott csendben percekig. Vajon helyesen döntöttem-e. Talán csak azért nem akartam ezt az egészet mert számomra elképzelhetetlen volt, hogy egy ilyen helyes pasi bármit is akarjon tőlem. Meg akkor a másik dolog, még mindig csak az egyik alkalmazottja voltam. Semmivel sem több mint a többi lány akik neki dolgoztak.