Az utolsó parancs

1.fejezet

-Levi-

-Tch... el se hiszem, hogy minden után ilyesmivel kell foglalkoznom..

Barátságtalanul meredek az előttem álló kölyökre, aki a katonai rendőrség egyenruháját viseli. Hány éves lehet? 16nál nem tippelem többre. Ha nem tudnám non stop fenntartani a morcos ábrázatomat, most gúnyosan elmosolyodtam volna. A csapatom is ilyen kölykökből áll. Sőt, most már az egész felderítő hadtest szinte. Rajtam és Hanjin kívül nem maradt senki.....A kölyök kihasználta, hogy a gondolatimba merültem, és támadni kezdett. Szép mozdulat, valószínűleg bárkit a földre csaphatott volna vele. Bárkit, de nem engem. Mikor oldalra léptem meglepődött, hát még mikor a könyökömmel a gerince közepébe vágtam, ő pedig egy krumplis zsák kecsességével elterült a porban.

Francba.. megint moshatom le a csizmámat. Legszívesebben beletörölném a szánalmas ingjébe, de attól csak koszosabb lenne.

-Miért is kell ezt pont nekem csinálni?-kérdeztem talán már századszorra a szakaszvezetőjüktől.

-Ez különben sem fog segíteni nekik a titánok ellen. Még csak komolyan se veszik a dolgukat-morgom.

Úgy döntöttem nem vesztegetem tovább az időmet erre a szaros bagázsra. Hiába „kértek" meg hogy segítsem a felkészülést, ennyi inkompetens baromra nem számítottam. Mi persze nem mehetünk most ki. Blouse amúgy is hasznavehetetlen, hetek óta az ágyat nyomja. Végül is nem csodálom, elég csúnyán rárobbant a villám lándzsa... Springer persze nem mozdul mellőle. Ezek szarni se mennek egymás nélkül... A harc összehozta őket. Amíg nem okoznak ezzel gondot az osztagban, addig mondjuk nem érdekel.

A szakaszvezető tiltakozása ellenére kisétálok a gyakorlóteremből. Nélkülem is el tudják verni egymást gyakorlás címszóval. Különben is, csak Hanji parancsait hallgatom meg innentől. Bár az a szaros szemüveg lesheti, hogy minden szavára ugrani fogok. Sose fog felérni Erwinhez, amit ő is tud. Legalább megpróbálja. Még mindig alkalmasabb vezetőnek, mint én. Sóhajtok egyet, amikor kiérek az utcára. Az emberiség legerősebbje, mi? Jó vicc... a saját parancsnokom, kevés barátaim egyikét megölték, és nem tehettem ellene semmit. Az ígéretemet se váltottam be, pedig ezért adta az életét. Csikorognak a fogaim, ahogy összeszorítom őket. Leszámolok egyszer azzal a majomtitánnal. Majdnem sikerült a múltkor... ha csak egy kicsit hamarabb elkaphattam volna...

Arcomba húzom a csuklyámat, hogy ne ismerjenek fel az emberek az utcán. Még a végén megfogdosnának a koszos kezeikkel, aztán valami kolerában halnék meg.

Nincs messze az épület, amit szállásnak kaptunk az egyetlen megmaradt osztaggal. Azt a parancsot kaptuk, hogy további utasításig maradjunk itt, és segítsük a katonák felkészítését a titánok ellen. Mintha az olyan egyszerű lenne... amíg nem állnak szemtől szemben eggyel, addig felesleges erőfeszítés.

Végre ideértem. Az épület eléggé kihaltnak tűnik. Biztos mindenki élvezi a pihenőt és a hirtelen jött szabadidőt is. Az étkező felé veszem az irányt, égetően szükségem van egy teára. A teremnek meg egy takarításra. Átkozott kölykök.. megmondtam nekik, hogy csillogjon minden mire visszaérek, de ezek szarnak arra amit mondok.

Fáradtnak éreztem magam, és mélyet sóhajtottam, ahogy leültem a bögrémmel. Nem akartam, hogy bárki lássa rajtam, mennyire megviseltek az elmúlt hónapok történései. Szinte minden egyszerre történt. A második osztagom megölte az a nőstény titán, aki ráadásul a kölykök társa volt, valami Annie... a sok halál, a sok kudarc. Bujkálni az emberek elől, megölni őket. Aztán a csata azzal a majommal.. kezdek öreg lenni már ehhez a sok szarsághoz.

Egy halk hang zökkent ki merengésemből, és odakapom a fejem. Eren jött be egy tálcát egyensúlyozva. Látszólag próbált nem megzavarni, de így hogy észrevettem, megtorpant. Látszott rajta a tanácstalanság, le merjen e ülni mellém, vagy húzza meg inkább magát valami sarokban. A csatatéren rám bíznák az életüket, d ilyenkor-főleg ha morcos vagyok-meg se mernek közelíteni. Szép kis bizalom, mondhatom.

Felvont szemöldökkel mutatok a magam melletti helyre, amit hálás arccal foglal el. Miután letette a tálcát, szívéhez emelte a kezét. Nem viszonoztam a tisztelgést.

-Azt hittem kiképzésen van-próbált csevegni. Egyébként semmi köze hozzá..

-Nem foglalkozom velük, mindegyik haszontalanabb a szarnál is.-rásandítok, és inkább nekilát az ebédjének, látja rajtam, hogy nem vagyok túl beszédes kedvemben. Általában nem szokta érdekelni és akkor is elmondja, ami a szívét nyomja, amikor ilyen vagyok, de szerencsémre most nem erőlteti a témát.

Nézem, ahogy eszik, és el kell ismernem magamban-itt is csak halkan- hogy ezt a kölyköt kedvelem a legjobban. Régebb óta ismerem, mint a többit, de nem ez a legfontosabb. Bebizonyította a csaták során, hogy lehet rá számítani. Egy hirtelen haragú kis szardarab, de azért helyén van a szíve. Plusz igyekszik tisztaságot tartani, és erre ösztönzi a többieket is. Nem sok sikerrel. Lehet nekik is kéne egy alapos fenyítés, ami után rögtön nem akarnának ők sem mocsokban élni.

Látszik rajta, hogy zavarban van, amiért csak ülök és bámulom. Faszom.. mióta bámulom én ezt a kölyköt?? Igyekszem nem túl gyorsan elkapni a tekintetem, és a teámra koncentrálni. Kezdem én is kínosan érezni magam. Mi a fasz van velem? Talán jobb lesz, ha beszélgetek vele egy kicsit vagy valami..

-Hol hagytad a testőrödet?- érdeklődök. Majdnem felnevetek, ahogy összerezzen, és kiesik a kanál a kezéből. Enyhén elpirulva válaszolt.

-Jeannal ment vásárolni, uram. Ma mindenki csak későn fog visszaérni-folytatta.

-Te miért nem mentél velük?-kérdezem, Ezek mindig falkába verődve mászkálnak a városban.

-Tulajdonképpen mindenki randin van-motyogja Eren. Na, ezzel most engem is sikerült meglepnie. –Connie Sashánál van bent, Jean valahogy elérte, hogy Mikasa adjon neki egy esélyt, Armin nem tudom pontosan kivel van, de nem akarta elárulni hova megy.

-Szóval úgy döntöttél, hogy itt töltöd a napodat a négy fal között?-ez nem is akkora hülyeség tőle, egyedül veszélyes lenne csatangolnia miután az emberek felismerhetik. Nem mindenki örül a titán erejének, és nem kéne, hogy egy random gyűlölködő megölje egy sikátorban. Vagy el is rabolhatják, hiszen még mindig nem tudjuk kik az árulók a falakon belül.

-Veszélyes lenne egyedül kint kószálnom-vonja meg a vállát. Ezek szerint több esze van, mint amennyit kinézek belőle.-amúgy is szerettem volna beszélni a hadnagy úrral...-teljesen belevörösödött az utolsó mondatába. Mi ütött ebbe a szaros kölyökbe hirtelen?

-Mondd-fordulok felé, ő pedig látszólag teljes zavarban van, meredten nézi az asztal lapját, és a pólója alját gyűrködi. Nehezére esik kibökni, amit akar, ami nem jellemző rá, de nem fogom megkönnyíteni a dolgát.

-Nem jönnél el velem egy randira?-kerüli a tekintetem miközben még vörösebbre vált az arca. Konkrétan köpni-nyelni nem tudtam pár másodpercig. Hogy hova menjek el vele? Ez a kölyök teljesen el van tájolva... végül rám emeli zöld szemeit, és reménykedve pislog felém. A fracba már, azok könnyek a szemeiben? Teljesen úgy fest, mint valami kölyökkutya, akit kivertek otthonról. Mélyet sóhajtok, és felállok az asztaltól.

-Felejtsd el-morgom, majd elindulok kifele. Látom rajta, ahogy szóra nyílik a szája, érvelne, vagy tiltakozna, ezt nem tudom meg, mert végül csak megsemmisülten lehajtja a fejét.