Az utolsó parancs

14.fejezet

-Levi-

Mindig vágytam a falakon túli világ látványára, de most valahogy nem tűntek olyan szikrázónak a fények, mint eddig. Eltompította őket az aggodalmam homálya, hiszen most valami igazán fontosat is elveszíthettem. A barátaim is mindig elhullottak mellőlem, ez már nem vágott annyira mellbe, mint eleinte, de most..nem mondtam el Erennek, mennyire megszerettem, mennyire fontos szerepe lett az életemben. Ha nem térne vissza a küldetésről..
Megrázom a fejem, nem szabadna ilyenekre gondolnom. Egyrészt így a feladatomat sem tudom rendesen ellátni, másrészt bíznom kell a képességeiben és a döntéseiben. Különben is, az utolsó éjszaka megígértük egymásnak, hogy mindketten épségben visszatérünk. Azelőtt nem is aludtunk együtt, főként az én állandó álmatlanságom és székben alvási szokásaim miatt, de tegnap megtettük. Buta és betarthatatlan ígéreteket suttogtunk egymásnak, mintha lenne egy külön kis álomvilág kettőnk számára, ahol nem számít nem, kor, vagy rang.
Nagyjából három hete alkottunk egy párt, de a kapcsolatunkról csak Hanji tudott. Eren nem mondta ki, hogy zavarná a titkolózás, de biztos boldoggá tenné, ha felvállalnánk egymást. Ha visszaértünk, mindenki előtt fogom ölelni és csókolni. Majdnem bólogattam is a nagy elhatározásomban, de a sok zöldfülű tuti bolondnak nézett volna. Így is valamilyen démonként tartanak számon a kiképzés után, pedig nem az én hibám, hogy ilyen rövid idő alatt kellett rendes katonát faragni belőlük. A feletteseink meg voltak elégedve az eredményekkel, de én nem. Egyikük sem állt készen arra, hogy szemtől szemben harcoljon a szörnyetegekkel.
Gyorsan hagytuk magunk mögött a kilométereket, és szerencsére csak az irányváltást jelző szín zavarta a kék eget. Tulajdonképpen dicső nap ez a mai, hiszen ha minden jól megy a küldetés végére egy titán se marad a szigetünkön. Erent leszámítva, persze.
Én az alakzat jobb szárnyán vezettem egy csapatot, Hanji középen, Mikasa pedig a balon. Connie felelt az utánpótlásért, Jean pedig a hátvédeket vezette. Mind szerettek volna egy csapatba kerülni, de ez esélytelen volt, hiszen rangidősként fontos posztokat kellett betölteniük. Egyedül Armin és Eren tartózkodott egy helyen, a középső, legvédettebb területen.
Emlékszem Eren mennyire fel volt ezen háborodva, szinte toporzékolt a dühtől. Eléggé sértette a becsületét a dolog, de csak amíg el nem magyaráztam neki, mennyire fontos megvédenie Armint, aki az egy szem koordinátorunk volt. Engem mondjuk határozottan megnyugtatott a biztonságos helyzete, legalább kevésbé kell aggódnom.
*
Mire az erdőhöz értünk, ami az esti szálláshelyünk lesz, felelőtlenné vált a csapatom. Előre örültek a sikernek, és halhatatlannak érezték magunkat. Szinte a zsebükben érezték a sikert. A lelkem egy kis, gonosz része azt kívánta, hogy támadjanak meg minket, hátha az észhez téríti őket.
A fák alatt kiadtam a parancsot, és egy emberként ugrottak fel a fákra. Legalább ennyit elértem. Miután alaposan körülnéztünk, elláttuk a lovakat, és vártuk a többi csapat jelzését, miszerint biztonságban elérték ők is a pihenőhelyet. Fellőttem a megfelelő rakétát, majd leültem egy vastagabb ág végére. Viszonylag hamar sikerült minden csapatnak célba érnie. Armin kiváló munkát végzett. Elsőre ki se nézte volna belőle az ember, mire képes. Bár elég nagy jellemhibája az önbizalomhiány, szerencséjére igazán jó barátai vannak, akik folyamatosan biztatják.
Magamra vállaltam az első őrséget, mert ilyenkor még amúgy se tudok aludni, plusz nem vagyok meggyőződve a többiek fegyelmezettségéről. Hamar oszlottak el a beszélgetésfoszlányok, mert mindenki fáradt volt a sok lovaglástól, és az adrenalintól. Mi lett volna, ha még harcolni is kell...

Eseménytelenül teltek a percek, egyik a másik után. Az égen élénken ragyogtak a csillagok, még csak felhő sem volt az égen. Ha szentimentálisabb lettem volna, akkor biztosan élveztem volna a látványt, de most inkább csak annak örültem, hogy így könnyedén szemmel tarthattam a környéket. Nem hiányzott, hogy egy abnormális váratlanul felbukkanjon, és leszüreteljen minket innen.
Egy idő után feljebb másztam a fán, hogy nagyobb területet is beláthassak. Nem akartam sokáig egy helyen üldögélni, mert akkor a gondolataim Eren felé húztak volna, amit nem engedhettem meg magamnak. Ennél én profibb vagyok. Mégis, a lelkem egyik elnyomott része nem hagyta abba az aggódást.
Az őrségváltás hamar elérkezett, legszívesebben maradtam volna egész éjszaka, de még nekem is szükségem van pihenésre, ha a legjobb formám akarom hozni. A fiatal katona tisztelgett, majd elfoglalta a kijelölt helyét. Mivel nem akartam a többiekkel aludni, egy külön ágat választottam magamnak. Félig ülő helyzetben vetettem hátam az érdes kéregnek és hamar visszasírtam a fotelem kényelmét. Most komolyan, olyan vagyok mint valami kényes-faszom-hercegnő. Eren..teljesen elrontasz engem..
*
Hiába volt enyém az első őrség, még így is előbb keltem, mint a többiek. Ezt nem vethetem a szemükre, de azért jó lenne, ha feldolgoznák a veszélyeket. A nap már felbukkant a horizonton, ami azt jelenti, hogy a titánok is erőre kapnak. Leugrottam a mélyen alvó beosztottjaim közé, és mivel amúgy se láttak, megengedtem magamnak egy gonosz félmosolyt.
-Titántámadáás!!-kiáltottam el magam teljes tüdőmből, mire a teljes csapat pánikolva riadt fel. Egymáson átesve próbáltak alakzatba rendeződni és közben keresni a veszélyforrást. Még az őr is összeszarta magát, mert bár nem aludt, engem nem vett észre. Ezt betudom annak, hogy kisebb vagyok, mint amit keresett.
Több időt vett igénybe az előkészülés, mint amire számítottam.
-Ha tényleg megtámadtak volna, már halottak lennétek.-néztem végig rajtuk enyhe rosszallással. Még csak most jutott el az agyukig, hogy szopatom őket. Hát, őket sem az eszükért vették fel. A létszámhiány kétségbeesett lépéseket hozott.
Mikor végeztek az összepakolással, kijelöltem öt embert, akik körbenéznek, mielőtt elindulnánk. Jobbnak láttam, ha az erdőben egyáltalán nem lovaglunk. Kicsit lassabbak leszünk, de itt biztonságosabb is, plusz jobban belátni a terepet. Tegnap egyáltalán nen találkoztunk titánokkal, úgyhogy ma biztos belefutunk néhányba. Minél előbb, annál jobb.

Nem sorolom fel miért nem volt eddig fejezet, illetve ez is miért ilyen rövid, mert nem szeretnék kifogásokat keresni. Maradjunk annyiban,hogy eléggé nem értem rá,vagy ha igen akkor meg lusta voltam. Valójában van még írva a történetből de átnézésre vár státuszban pihenget. Igyekszem megint rendszeresen felrakni a fejezeteket, de szerintem még lesz pár hónap amíg nem találok magamra.👾
Ja,és hihetetlenül szuperek vagytok, nem is számítottam ennyi csillagra és megtekintésre amit kaptam 😍