Az utolsó parancs

2.fejezet

-Eren-

Itt hagyott. El se hiszem, hogy meg mertem egyáltalán kérdezni tőle. Mit is vártam.. megszégyenülten temetem az arcom kezeim rejtekébe. Honnan vettem, hogy van esélyem ilyesmire? Nyilvánvaló volt pedig a válasz, a hadnagy sose adta jelét annak, hogy érdeklődne irántam. Nekem persze már gyerekkoromban bele kellett habarodnom. Amikor láttam bevonulni őket egy küldetés után..olyan csodálatosak voltak, nemesek és bátrak. Utólag már tudom, hogy nem sok dicsőség volt azokban a bevonulásokban, ám a hadnagy mindig egyenes háttal ült a lovon, és elszántan meredt maga elé. Legyőzhetetlennek és rendíthetetlennek tartottam. A példaképem volt, az elérhetetlen álmom. El se akartam hinni, mikor találkoztam vele. Nem olyan volt, mint reméltem, vagy elképzeltem-hála a titán erőmnek-de végül jól sült el a dolog, és az osztagába kerültem.

Nem kellett hozzá sok idő, hogy reménytelenül belehabarodjak a hadnagyomba. Tudom, hogy rengeteg jellemhibája és furcsa szokásai vannak, emellé elcseszett humorérzéke, de a felszín alatt egy nagyszerű ember lakozik. Ritkán bújik ki a rideg és érdektelen álarca mögül, de nekem szerencsére volt már hozzá szerencsém. Természetesen az se mellékes, hogy pont az esetem. Jóképű, határozott kiállása van, fehér, puha bőre. Nekem még az is bejön, hogy olyan kicsi. Ezért a gondolatért most tuti leverne egyet..

Összeszedtem magam végül, elpakoltam magam után. Valójában ezt is csak azért csinálom, hogy a kedvére tegyen ennek a rendmániásnak. Mindig körülötte forognak a gondolataim.. pedig visszautasított, elég egyértelműen. Lehetett volna egy kicsit finomabb is, bár tény, hogy az nem rá vallana.

Jó lenne legalább összefutnom most valakivel, hogy ne legyek egyedül, de erre semmi esélyem sincs, hisz mindenkinek programja van a városban. Nekem különben is vigyázni kell, nem mindenki kedvel a titán alakom miatt. Ezek a gyengeelméjűek nem fogják fel, hogy őket védem, és nem jelentek fenyegetést. Már sok komplex feladatot is meg tudok oldani a titán formámban, és egyre több különleges képességemre is fény derül. Tettem már érte eleget, hogy bízzanak bennem, de ezek annyira elvakultak, hogy már azért leírtak, mert van titán alakom. A szemükben tán ember sem vagyok. Dühös fújtatással lépek a szobámba. Ma pihenni fogok. Semmire nem vagyok hajlandó, még edzeni sincs kedvem. Belefúrom a fejem a párnámba, és inkább az alvásba menekülök a gondolataim és kudarcaim elől.

-Levi-

A kölyök váratlan kérdése után felmentem az irodámba, hátha van valami papírmunka vagy takarítani való. Bár utóbbi mindig van ezen a retkes helyen. Fent bezártam az ajtót, és egy fáradt sóhajjal ültem bele egy kényelmes fotelbe. Arcom a kezeimbe temettem, és megpróbáltam átgondolni a dolgot. Randira hívott, ergo tetszem neki? A bátorsága miatt megérdemelne egy dicséretet, biztos nem volt egyszerű előhozakodnia a témával. Az nem zavart volna, hogy fiú, hiszen akármelyik nap meghalhatunk, a halál szó szerint az ajtófélfának támaszkodva várt, így az ilyesmi jelentőségét vesztette. Jobban mondva mégis zavart volna, hogy fiú.. messze állt még attól, hogy férfinak lehessen nevezni a 15 évével.

A helyzet az, hogy nem gondolkoztam el még kb soha azon, hogy nekem párkapcsolatom legyen. Barátaim voltak, de mára majdnem mind meg is halt...de szerelmem, illetve szeretőm még nem akadt. A kölyök különleges helyet foglalt el az egységemben, és talán jobban is kedveltem őt a többi szarzsáknál, de ennyi. Soha nem gondoltam még rá másként.

-Tch..kis gyökér-mormogom magam elé miközben felállok a kényelmes helyemről. Átnézem az asztalon heverő papírkupacot, csupa unalmas és felesleges jelentés. Ezután kategorizálom őket, és elpakolok. Előszedem a takarításhoz szükséges felszerelést, majd kinyitom az ablakot és nekiállok letörölni a polcokon fetrengő port. Kintről kellemesen hűvös levegő jön be, és ez, plusz a takarítás rutinja teljesen ellazít. Épp egy magasabb széket toltam a könyves szekrény elé, hogy elérhessem a felső részt is, mikor halk kopogást hallottam. Morcosan ráncoltam a szemöldököm a vendégem miatt. Valószínűleg Eren lesz az, hiszen a többiek még biztosan nem értek vissza.. sok puhány pöcs.. azt hiszik, csak mert egy kisebb sikert arattunk és azt mondták pihenjünk, már meg lehet nyugodni, és hétköznapi életet élni. Sok szörnyűségen átmentek, de ha lankad a figyelmük könnyedén meghalhatnak. Hajlamosak elfelejteni, hogy hiába nagyon fiatalok, akkor is katonák. Ráadásul már csak ők képviselik jelenleg a felderítő egységet. Szánalmas..

Mielőtt a kint álló újra kopoghatott volna, kinyitottam az ajtót. Igazam van, tényleg Eren állt előttem.

-Mondd-nézek rá enyhe ingerültséggel a hangomban, ami majdnem visszariasztja, de látom a szemében, ahogy a pillanatnyi bizonytalan csillogást felváltja a határozottság.