More than step-brother [Több,mint mostohatesó]

Beköltözés

Horrorisztikus álmomat a bejárati ajtó dörömbölése,csengetés,majd anyám visongása szakította meg. Bár örültem,hogy a rémálmomból kikerültem,eszem ágában se volt felkelni. Oldalra fordultam az ágyban és próbáltam ismét elaludni,ám ekkor valaki nagy lendülettel benyitott.
-Max,kelj már fel! Először is,10 óra van,másodszor pedig vendégeink vannak.
-Csak adj még 5 percet..-mondtam kómásan.
-Maximillian. Most.-ellentmondást nem tűrő hangon parancsolt rám anya,aztán kiment.
Nagy sóhajtások közepette végül kikászálódtam az ágyból és felkaptam egy melegítő alsót,pólóra meg nem volt szükségem a 25 fokos házban..Leballagtam a lépcsőn a szemeimet dörzsölve (nem mintha az álmosságon ez segítene),s ahogy leértem a nappaliban láttam,ahogy anya a barátja ölében ül a fotelban,a kanapén pedig valami srác.
-Helló.-köszöntem,aztán mentem is a konyhába kávéért.
-Max,lehetnél udvariasabb is..-mondta anya.
-Fáradt vagyok,rosszul aludtam.-magyaráztam,de nem hatotta meg. Inkább nem szóltam semmit,fogtam a meleg kávét,aztán a kanapéra ültem az ismeretlen (de nagyon helyes!!!!) srác mellé. -Ne haragudjatok az előbbiért.. Max vagyok.-kezet nyújtottam a fiúnak,aki határozottan megrázta.
-Alex,de gondolom mostantól hívhatsz tesónak.-mosolygott erőltetetten.
-Ezt nem értem.-zavartan néztem anyára,Steve-re (anya barátja) és Alex-re.
-Nagy hírünk van...összeházasodunk és a fiúk ideköltöznek.-anyám ujjongott,mint egy kisgyerek aztán megcsókolta a barátját és izgatottan tervezni kezdték az esküvőt. Teljesen lesokkolt állapotba kerültem,nekem egy szót se mondott semmilyen eljegyzésről vagy költözésről.
-Minden oké?-kérdezte a "tesóm".
-Te tudtál erről?
-Hetek óta tudom. Neked nem szólt anyukád?-meglepetten felhúzta a szemöldökét,mire én csak megráztam a fejem.
-Bocsánat,én...mindjárt jövök.-hadartam és felmentem a szobámba. Kimentem az erkélyre és rágyújtottam. A nagy eszemmel még mindig félmeztelen voltam,odakint pedig kb. 10 fok volt,de akkor épp leszartam. Alig pár perce lehettem kint,amikor valaki odasétált mellém.
-Adsz egy szálat?-hallottam a fiút. Odanyújtottam neki a dobozt,és egy öngyújtót. -Valami baj van?-kérdezte.
-Semmi.
-A semmiért rohantál el? Ne legyél olyan,mint a kislányok,mondd el,hogy mi bajod,mert én nem fogok itt állni és könyörögni neked.
-Azta..őszinte vagy.-elmosolyodtam a srác nyers dumája miatt. -Évek óta ketten élünk,nem tudom,hogy készen állok-e plusz két ember társaságára,közte egy nevelőapára...
-Vagy úgy...ígérem,nem fogunk sok vizet zavarni...legalábbis én nem akarok.
-Oké.-nem tudtam mást mondani.
-Hány éves vagy,Max?
-17. Te?
-19.
-Komolyan?-felé fordultam,de bár ne tettem volna. Teljesen elvesztem a sötétbarna szemeiben.
-Ja...mit bámulsz annyira?
-Hát..ööö..csak a piercing.-alig tudtam kinyögni pár értelmes szót.
-Jaa. Király,ugye?-vigyorgott az orrában ékeskedő "bika-piercing"-re mutatva.
-Az.-mosolyogtam.
Ezután csendben elszívtuk a cigiket,aztán visszamentünk. A nap további részében megpróbáltam lenyugodni és örülni anyu boldogságának,segítettem nekik pakolni,megmutattam a ház részeit,este pedig "családi" filmnézés volt. Miután mindenki elment aludni,a szobámban az ágyamon fekve két dologban biztos voltam: egy,hogy nagyon hiányzik apám, és kettő,hogy kicsit tetszik a mostohatestvérem...