More than step-brother [Több,mint mostohatesó]

Irány a repülőtér

Milyen volt a verés utáni első nap? Borzalmas. Minden porcikám sajgott a fájdalomtól,a hátamon az öv és karmolások okozta vörös csíkok díszelegtek,a szám fel volt dagadva,a jobb szemem alatt lila folt ékeskedett.
A suliban mindenkinek azt mondtam,hogy az utcán összetűzésbe keveredtem néhány huligánnal,amit először el is hittek...De miután látták,hogy a sebek egyre csak rosszabbodnak,kérdezősködni kezdtek,persze én mindig eltereltem a szót.

-Max...megint vérzik az orrod.-suttogta Bobby irodalom óra közepén. Az orromhoz kaptam,hogy megbizonyosodjak róla,természetesen Bobby-nak igaza volt. Gyorsan elővettem egy zsepit és azzal itattam fel a vért. Éreztem magamon a legjobb barátom tekintetét,de direkt nem szóltam semmit. Amikor végre kicsöngettek,sietősen pakoltam össze a cuccomat,de a fiú elkapta a karomat.-Beszéljünk!-mondta.

-Kicsit később,most rohanok.-válaszoltam,mire még erősebb lett a szorítása.

-Most!-mondta ellentmondást nem tűrő hangon és maga után vonszolt az egyik mosdóba.-Nem vagyok hülye,Maximillian. Látom,hogy mindennap egyre rosszabbul nézel ki,érzem,hogy titkolsz előlem valamit.

-Nem tudom miről be...

-Ezt ne!-kiabált rám.-Ne hazudj nekem,elegem van ebből! Ha nem mondod meg azonnal,hogy mi történik veled,akkor nem vagyunk többé barátok,meg vagyok értve?-szúrós tekintettel nézett rám,ugyanakkor könnyek gyűltek a szemébe.

-Jól van..-fújtam ki a levegőt.-A nevelőapám és anyám teszik ezt velem...-vallottam be,végig a földet bámulva szégyenemben.

-Mi?-hallottam a döbbenetet a hangján,ami nem is csoda.

-Ők vernek meg két hete,minden egyes nap.

-Max.-mutatóujjával az állam alá nyúlt és felemelte a fejemet,hogy a szemébe nézzek.-Muszáj lesz szólnod valakinek.

-Nem...nem tehetem.-a sós könnyek csípték volna az arcomon levő sebeket,ezért visszafojtottam a sírást.

-Miért? Meg fognak ölni...-erre a kijelentésére csak megrántottam a vállamat és azt mondtam:

-Talán jobb is lenne.

~•~

Suli után sietősen mentem ki az épületből,miután elköszöntem Bobby-tól,aki megígérte,hogy mindig ott lesz nekem és bármikor hozzájuk költözhetek. A buszmegállóban vártam épp,amikor egy ismerős autó állt meg előttem.

-Alex...-suttogtam. Alex-szel nem beszéltem azóta,mióta elment,s bár mindennap többször hív és küld sms-t,sosem válaszolok neki. Fáj,hogy így ott hagyott és azt sem akartam,hogy így,teljesen szétverve és megalázva lásson. Futva indultam meg valamerre,remélve,hogy lerázom,de ő követett. Szerencsétlenségemre egy zsákutcába futottam be,ahol végül utolért.

-Max!-kiabált,miután kiszállt az autóból. Nem válaszoltam,csak álltam,s bámultam az előttem lévő téglafalat.-Max! Szólalj már meg!-hallottam egyre közeledő lépteit,mígnem a vállam mögül szólalt meg:-Miért nem válaszolsz?

-Alex..-suttogtam rekettes hangon.-Menj el...

-Mi van?-kérdezte meglepődve és egy mozdulattal maga felé fordított,majd lefagyott az arcáról a mosoly.-Úristen...-mondta elképedve.-Mi történt veled?-kérdezte és elkezdte fogdosni az arcomat,mire felszisszentem.

-Aúú...-mondtam fájdalmasan.

-Ne haragudj...ezt apám tette?-kérdezte egyszerre aggódó és dühös hangon.

-Apád és anyám...-válaszoltam kurtán.

-Kinyírom mindkettőt..-sziszegte dühösen,majd a szemembe fúrta a tekintetét.-Miért nem szóltál? Egyáltalán miért nem válaszolsz a hívásaimra vagy az üzeneteimre? Már nem szeretsz?
Egy apró mosoly húzódott a számra és válasz helyett inkább szorosan magamhoz öleltem,majd megcsókoltam.

-Persze,hogy szeretlek...de nem akartam,hogy így láss és félek,ha kitudódik,hogy beszélünk,akkor engem...-gombóc keletkezett a torkomban.-..akkor engem megölnek.

-Azt nem fogom hagyni. Senki sem bánthatja az én hercegnőmet.-mondta lágy hangon és óvatosan puszit nyomott az arcomra,majd megfogta a kezem és maga után húzott.

-Hova megyünk?-kérdeztem.

-Haza...van egy tervem.

~•~

Szerencsére senki nem volt még otthon,így nem esett bántódásunk...még. Alex beszaladt a szüleink szobájába,majd kinyitotta a ruhásszekrényt és buzgón kutakodni kezdett.

-Mit keresel?-kérdeztem,miközben az ablakon keresztül néztem kifelé,hátha hazaér a két ördög.

-Egyszer hallottam őket beszélni valamiféle dugi pénzről,amit elvileg ide rejtettek el...

-Pénz? Te meg akarod lopni őket?

-Ugyan...csak kölcsönveszem.-nem akartam elkezdeni vitatkozni,így inkább nem válaszoltam.

-Siess,Alex!-könyörögtem. Pár pillanattal később megláttam Steve kocsiját,a vér megfagyott az ereimben.-Baszki,Alex...

-Megvan!-kiáltott fel és a vállára vette a fekete sporttáskát,ami tele volt tömve pénzzel.-Futás!-mondta,s kislisszoltunk a hátsó ajtón.

-Várj!-állítottam meg.-Okosabb lenne megvárni,amíg bemennek a házba!-mondtam,mire bólintott,s a ház mögül néztük,ahogy a két felnőtt kiszáll az autóból.

-Ez meg mit keres itt?-kérdezte anyám Steve-et,rámutatva Alex járművére.

-Derítsük ki!-mondta a férje,pszichopata mosollyal. Beléptek a házba,s miután becsukták az ajtót,én és Alex a kocsi felé sprinteltünk.

-Gyerünk,indíts!-kiabáltam,bár még be se csuktam rendesen az ajtót,de muszáj volt sietnünk,anyámék észrevettek bennünket. Alex beindította a motort és padlógázzal indult meg. A kanyarban se lassított,ami miatt majdnem felborultunk,sőt a zebrán és a piros lámpákon is szemrebbenés nélkül hajtott át.-Szerintem nem jönnek utánunk.-mondtam,miután kiértünk az utcából.

-Muszáj elmennünk jó messzire,de ez a szar nem elég gyors..

-Menj a reptérre! A legközelebbi járattal elmegyünk,bárhol is legyen az úticél!-vetettem fel.

-Jó ötlet,hercegnőm.-mondta.-Akkor,irány a reptér!-mosolygott.
Én is mosolyogni kezdtem,majd megfogtam a kezét,s így hajtottunk tovább az úton.