More than step-brother [Több,mint mostohatesó]

Egy angyal és egy gyűrű

Max

-Nincs sok választás...-mormogtam,az induló járatok alatt felsorakoztatott városok neveit nézve.-A legközelebb induló járatokra nem vehetünk már jegyet,várnunk kell minimum másfél órát.-okoskodtam Alex-re sandítva,aki egyetértőn bólogatott.

-Túl sok az a másfél óra..addig megtalálnak minket..

-Talán elrejtőzhetünk itt valahol.-mondtam kétségbeesett hangon.

-Ezt te sem hiszed el,ugye?-kérdezte a fiú nyersen.

-Nem akarom,hogy megtaláljanak,Alex! Ha újra találkozunk velük,meg is ölhetnek minket!-kiabálni kezdtem,akaratomon kívül,mire az emberek többsége bámulni kezdett. Alex megsimította a karomat és közel hajolt hozzám.

-Ne csináld a fesztivált,szerelmem! Megoldjuk.-bíztatón mosolygott,de kicsit sem váltam nyugodtabbá. Ráhajtottam a fejemet a mellkasára.

-Sajnálom..-suttogtam,mire megsimogatta a fejemet.

-Ne kérj bocsánatot...én is félek,hidd el.
Erősen megszorítottam a pulóverét,így vissza tudtam fojtani a sírást.

-Elnézést!-szólalt meg egy idős hölgy mellettünk,mi pedig kérdőn néztünk rá.-Hova szeretnének menni?-kérdezte kedvesen,mosolygás közben méginkább előjöttek a ráncok az arcán,ami valójában még kedvesebb külsőt eredményezett neki.

-Bárhová.-válaszolt Alex,hangjában hallatszódott a feldúltság.-Minél előbb el kell menekül...vagyis mennünk.

-A barátocskád nagyon meg van rémülve,nem igaz?-rámnézett a hölgy,majd vissza Alex-re.

-Elég nehéz időszakon ment keresztül,ezért is kell minél hamarabb elmennünk.-időközben elengedtem a fiút és csak álltam mellette,de ő összekulcsolta ujjainkat és erősen szorította a kezemet.

-Nagy szerencséjük van,ugyanis nálam van két jegy Kanadába,amit szívesen odaadok maguknak.

-Komolyan tetszik mondani?-szólaltam meg csodálkozva.

-Teljesen komolyan,fiatalember.-mosolygott.-Valójában a két gyermekemnek vettem őket,de kiderült,hogy ők már előbb vettek maguknak jegyet,csak a bolondok elfelejtettek szólni nekem,így most teljesen haszontalan ez a két papírdarab.-nevetve megrántotta a vállát,majd elővette a két repülőjegyet és átnyújtotta.

-Mennyivel tartozunk?-kérdezte Alex,s elővette a pénztárcáját,de a néni megrázta a fejét.

-Semmivel,kedvesem. Örülök,hogy segíthetek egy ilyen imádnivaló párnak.-mondta.

-Megmentette az életünket.-mondtam és szószerint a nyakába borultam.-Köszönjük szépen,maga egy valóságos angyal!-mondtam,mire ő aranyosan felnevetett.

-Azért ne túlozz,fiacskám.-mondta vidáman.

-Ez az igazság,egy földreszállt angyal!-ragaszkodtam az állításomhoz. A hangosbemondón eközben elhangzott,hogy a Kanadába tartó járat negyed óra múlva indul,így mennünk kellett.

-Nagyon köszönjük a segítséget,Mrs...

-Mrs. River.-mondta.-Azért,ha Kanadában összefutnánk,remélem meghívnak egy juharszirupos palacsintára.-kacsintott bájosan,mi pedig felnevettünk.

-Mindenképpen.-válaszoltuk egyszerre,majd mégegyszer megköszöntük,amit tett és a gép felé vettük az irányt. Nem tudtunk megszólalni,csak akkor amikor a repülő  kerekei elhagyták a földet és tudtuk,hogy biztonságban vagyunk.

-Megcsináltuk...-suttogtam.-Alex,elmenekültünk!-ránéztem a fiúra,aki megdöbbent arccal bámult maga elé.-Hé...mi a baj?-magam felé fordítottam a fejét.

-Mit...mit is mondott a néni,mi a neve?-kérdezte lassan.

-Mrs.River..pont úgy,mint te,te is Alex River...vagy.-amint kimondtam az utolsó szót,eljutott az agyamig,amit előtte mondtam.

-Pont úgy,mint én...-ismételte.

-Akkor...ő az egyik rokonod lehet?-kérdeztem.

-Nem csak az egyik rokonom,de talán...a mamám.-gondolkodott.

-Nem ismerted a nagyszüleidet?-kérdeztem,mire megrázta a fejét.

-Apám nem tartotta a szüleivel a kapcsolatot,sőt,én úgy tudtam,hogy már nem is élnek,de egyszer elszólta magát,majd kiderült,hogy azért hazudta azt,hogy nincsenek nagyszüleim,mert kitagadták őt.-szinte hallottam,ahogy kattognak a fogaskerekek az agyában,biztosan sokkolt állapotba került.

-Figyelj.-megfogtam a kezét és a szemébe néztem.-Amint leszáll a gép és mi találunk valahol egy szállást,kiderítünk mindent a családodról,rendben?-bólintott egyet.
-Most csak élvezzük az utat és esetleg nézzünk utána valami szálláshelynek is,hogy ne legyünk teljesen elveszve,ha odaérünk.

-Rendben,hercegnőm.-mondta még pár perc gondolkodás után és nyomott egy puszit az arcomra.-Egyébként..ez lehetne akár nászút is.-nézett rám csillogó szemekkel.

-Nászút?-kérdeztem nevetve.-Ahhoz előbb meg kell kérned a kezemet.-mondtam mosolyogva,mire ő kotorászni kezdett a nadrágzsebében én pedig teljesen lefagytam. Előhúzott egy kis fekete dobozt,kiszállt az ülésből és mindenki szeme láttára térdre ereszkedett.

Letérdel? Miért térdel le? Most komolyan megteszi,azt amire gondolok?

-Maximillian...-mondta ki a nevemet és a szabad kezével megfogta az enyémet.-Az első pillanattól kezdve,amikor megláttalak,erre a percre vártam. Már akkor megszerettelek és tudtam,hogy ez több lesz,mint puszta barátság vagy testvériség. Sohatöbbé nem szeretnélek magadra hagyni egyetlen percre sem. Mindennél és mindenkinél jobban szeretlek,épp ezért...Velem maradsz örökké és leszel a férjem?-felnyitotta a kis dobozt,amiben egy gyönyörű gyűrű,kicsi,kék színű gyémánttal a tetején ékeskedett. Csak ekkor vettem észre,hogy minden ember aki egy légtérben ült velünk,csendben figyelte a jelenetet. Mosoly terült szét az arcomon,majd kimondtam azt,ami teljesen nyilvánvaló volt.

-IGEN!-kezeim közé fogtam Alex arcát,majd hevesen megcsókoltam,körülöttünk pedig mindenki tapsolt és örömködve sikítozott.

-Felhúzzam?-kérdezte pajkos vigyorral az arcán.

-Azt hittem meg se kérdezed.-mondtam és kinyújtottam a kezem,ő pedig felhúzta az ujjamra a gyűrűt.-Tökéletes.-mondtam,majd mégegyszer megcsókoltam a-mostantól-vőlegényemet.

-Szeretlek,Max!

-Szeretlek,Alex!

Először is,bocsánat a hosszú kihagyásért,nem szeretnék mindenféle kifogással jönni,úgyhogy tényleg csak annyi,hogy sajnálom. Remélem nem túl sok egyszerre ami így egy részben történt,de csak úgy jött az ihlet és na,értitek😅Egyébként köszönöm a szavazatokat és a kommenteket,bearanyozzátok a mindennapjaimat❤️imádás van❤️