More than step-brother [Több,mint mostohatesó]

Alvajárás

Mocorgás. Léptek zajai. Ajtónyitás.
Amint eljutottak a tudatomig ezek a hangok,kipattantak a szemeim. Ránéztem a telefonomra. Hajnali 3 óra. Körbenéztem a szobámban és megpillantottam Alex-et,amint az ajtó előtt áll.
-Hé,haver...mit csinálsz?-kérdeztem suttogva,de a fiú nem válaszolt. Lassan közelebb lépett és megállt az ágyam előtt,ekkor láttam,hogy a szemei csukva vannak. Biztosan alvajáró.
Sóhajtottam egyet,majd felálltam és odamentem hozzá. Ilyenkor nem szabad felébreszteni őket,ennyit tudtam. A vállára tettem a kezemet.
-Gyere,menjünk vissza a szobádba.-súgtam,de ő nem mozdult. -Alex,vissza kell feküdnöd...-megpróbáltam megmozdítani,de csak állt,nem akart menni. Pár perc próbálkozás után feladtam. -Akkor feküdj le ide,nem kell visszamenned a saját szobádba,maradhatsz itt.-megfogtam a kezét és meglepődve tapasztaltam,hogy megmozdult.
-Itt alszok...-súgta alig hallhatóan.
-Rendben,gyere.-óvatosan lefektettem az ágyra és betakartam,majd melléfeküdtem.-Minden rendben,Alex...aludj légyszíves.-távolabb húzódtam és betakartam magamat is,aztán csak néztem,vártam,hogy rendesen elaludjon.
-Jam..James...James...James.-ezt a nevet mondogatta magában.-James,ne hagyj...ne hagyj egyedül,James.
Ki a fene az a James?
-Itt vagyok,nem vagy egyedül.-válaszoltam,mintha én lennék az a bizonyos James.
-Ígérd...ígérd meg.-a kezével tapogatózni kezdett,nem értettem miért.
-Megígérem.-megfogtam a kezét,hogy leállítsam,mire ő megszorította az enyémet. Ezután nem beszélt többet,s kéz a kézben aludtunk el.

Másnap reggel szörnyű fejfájásra ébredtem. Alex az ágyamban feküdt,ujjai az enyém köré voltak fonva. Óvatosan kiszabadultam és leszaladtam a konyhába fájdalomcsillapítóért. Mire felértem,a fiú felébredt,zavartan nézett körbe.
-Nem is tudtam,hogy alvajáró vagy.-mondtam neki,miközben felbontottam egy palack vizet és lenyeltem a gyógyszert.
-Miért vagyok itt?
-Hajnalban átjöttél és hiába próbáltalak visszavinni,nem akartál menni,így itt aludtál.
-Ohh...-ennyit tudott kinyögni. Gyors sebességgel felállt és az ajtó felé indult.
-Alex...-szóltam utána.
-Hmm?-felém fordult,arca kialvatlanságról,zavartságról és kicsi dühről árulkodott.
-Ki az a...James?-talán nem a legjobb pillanat megkérdezni,de már mindegy..
-Közöd?-kérdezte flegmán.
-Este mielőtt elaludtál az ő nevét mondogattad,és azt akartad,hogy megígérje,hogy nem hagy egyedül...csak tudni szeretném ki ez a srác,ennyi.-megrántottam a vállam,mintha nem is érdekelne annyira,pedig majd' megölt a kíváncsiság. Egy hosszú percen át csak bámult rám,szinte hallottam az agytekervényeit,ahogy azon kattognak,hogy beavasson-e a titokba vagy sem. -Na jó,hagyjuk...-elfordultam,visszatettem a palackot az asztalra,aztán hirtelen megszólalt.
-James...ő a bátyám.
-A bátyád?-kérdeztem meglepetten,s leültem az ágy szélére.-Nem tudtam,hogy van testvéred.
-Pedig van.
-Gondolom nem lakik veletek.-állapítottam meg.
-Bravó,Sherlock,ezt jól összeraktad.-megforgatta a szemeit,de figyelmen kívül hagytam a paraszt viselkedését.
-És miért nem?-faggadtam tovább,ami láthatóan nem tetszett neki. Végül sóhajtott egyet és leült mellém.
-A bátyám majdnem 1 éve kórházban van,egy lecsúszott drogos lett belőle,ráadásul még alkoholista is..-meglepett,hogy ezt így,alig egy nap ismerettség után elmondja..nyelt egyet,nehezére esett erről beszélni.-Egy időben majdnem mindennap meglátogattam,aztán a munka miatt egyre ritkábban,de akkor se telt el egy hét úgy,hogy ne mentem volna be hozzá...-szünetet tartott,én csendben figyeltem.-Két hete voltam bent nála...és nem ismert meg...-könnyek gyűltek a szemébe.-Nem ismerte meg a saját öccsét,érted?-egy kósza könnycsepp gurult végig arcán,de nem törölte le,inkább hagyta lefolyni.
-Nagyon sajnálom.-suttogtam.
-Annyi mindenen keresztül mentünk együtt.-folytatta.-Tudtam,hogy bármi történjen,ő mindig ott lesz velem és együtt megoldjuk. Őt szerettem a világon a legjobban...most pedig?-hisztérikusan felnevetett.-Nem ismer meg,azt se tudja ki vagyok vagy,hogy mit jelent nekem...-sírni kezdett,de csendben,próbálta visszatartani könnyeit,amik viszont mindenáron utat akartak törni.
-Nem akartalak felzaklatni,ne haragudj.-bocsánatot kértem,de nem mertem hozzáérni,nem tartottam jó ötletnek. Megrázta a fejét,jelezve,hogy semmi baj,de bűntudatom lett. Előhalásztam egy zsebkendőt és odaadtam neki. Kifújta az orrát,letörölte az arcát,aztán csak ült.
-Alex...
-Hmm?
-Te remegsz.-mondtam megérintve a vállát.
-A stressztől remegni kezdek.-magyarázta.
Nem tudtam mi tévő legyek.
-Segíthetek valahogy?-kérdeztem aggódva,mire szomorú arcával rámnézett.
-Csak...egy ölelés jól esne,úgyis te vagy az új tesóm.-apró mosoly húzódott az arcán. Szónélkül átöleltem,olyan szorosan,amennyire csak tudtam. Éreztem,ahogy alábbhagy a remegése,végül pedig teljesen megszűnt,ekkor engedtem el.
-Tényleg sajnálom,Alex...
-Kösz...de ezen úgyse tudok változtatni.
-Az igaz,viszont én megígérhetem,hogy ha anyám meg apád együtt lesznek még sokáig és mi tesók leszünk,nem foglak egyedül hagyni.
-Megígéred?
-Kisujj-eskü?-nyújtottam az ujjamat,aztán esküt tettünk.-Mit ne mondjak,ez volt életem legnyálasabb 10 perce..-kuncogtam,mire ő is nevetni kezdett.
-Éhes vagyok.-jelentette ki.-Csinálj nekem kaját,öcskös.-parancsolt rám.
-Nem vagyok a csicskád,hé...
-Öcsiknek ez a dolguk.-megveregette az arcom,akár egy 5 évesnek,mire én elkaptam a karját és játékos verekedésbe kezdtünk,amit aztán anya
"Maradjatok csendben" kiáltása állított meg.
Alex-szel még egy darabig beszélgettünk,végül pedig elvesztett egy fogadást,így ő csinált nekem reggelit,nem pedig fordítva..