I Remember /ShowKi ff./ BEFEJEZETT

4.fejezet

Kihyun POV

Remegve ültem a hideg kövön, ajtónak támasztott háttal. Újra átéltem azokat a pillanatokat, amikor hozzám ért és erőszakosan tépte le rólam a nadrágom. Amikor akaratom ellenére akarta nemességét belém rakni.

Könnyek folytak le arcvonalamon. Látásom homályosult, hallásom eltompult.

Karokat éreztem a testem köré fonódni, majd kiabálásokat, aztán ajtó csapódást, de a karok még mindig szorosan tartottak. Valaki beszélt hozzám, de nem tudtam rájönni, hogy ki és, hogy mit mond. Erősen koncentráltam és most már letudtam szűrni, hogy Shownu tart a karjaiban és ő beszél hozzám.

-Kihyun! Mi a baj? Mit csináljak? Mi van veled? - Kérdezgetett kétségbeesetten. Kedves, hogy aggódik értem, de nem bírok az a tény felett átsiklani, hogy az ő apja... Az... A... Férfi.

Alig kaptam levegőt és az érzékeim se voltak az igazik. Borzalmas volt. Hogy milyen régen éreztem már ezt....

-Kihyun! Mi van veled?

-Pánikh... Rohamomhh... Vahn.. - Kapkodtam a levegőt, de a tüdőm nem akart rendesen megtelni levegővel. Shownu hirtelen rántott magához teljesen. Lélegezni is alig tudtam, úgy szorított.

Shownu POV

Amint kimondta, hogy pánikrohama van, reflexszerűen szorítottan magamhoz úgy, hogy ne nagyon kapjon levegőt. Ha az embernek pánikrohama van, akkor csak vissza kell tartania a lélegzetvételét egy kicsit, de ez a rohamban szenvedők számára nem túl egyszerű.

Még mindig határozottan öleltem magamhoz, mikor kezdtem érezni, hogy már lassan helyere fog jönni. Engedtem szorításomból és pár perc múlva vörös, bedagadt szemekkel nézett rám.

-Ezt... Ezt meg, hogy csináltad? - Bámult rám meglepetten.

-Pánikroham esetén csak egy rövid ideig vissza kell tartani a levegőt, és... Ezért... Megöleltelek és visszatartottad.

-Értem. - Felelte halkan, maga elé bámulva.

-Cicám. Minden rendben? - Nem festett valami jól. - Mitől jött elő a roham?

-Az...Az ap...

-Biztos csak attól, hogy rájött, nincs menekvés. - Szakította félbe apám Kihyunnie mondatát, majd egy elégedett mosollyal nézett az én cicámra. - Hmm... Tényleg szép fiú. Shownu, megengeded, hogy beszéljek egy kicsit vele?

Miért akar vele beszélni? Miért néz rá így? Aigoo... Ez nekem nem tetszik.

-Persze. De ha bántani mered, én nem tudom mi csinálok veled. - Emeltem rá szúrós tekintetem.

-Nyugi fiam! Nem fogom bántani, csak megszeretném ismerni. Nyugi... Tényleg nem áll szándékomban még egy ujjal se hozzáérni.

Kihyun remegett a karomban és láthatóan nem örült az ötletnek, de csak túl él egy kis beszélgetést.

Kihyun POV

Shownu beleegyezően bólintott, majd távozott a helyiségből. Lehajtott fejjel álltam a magas férfi előtt, ki állam alá nyúlt és felemelte fejem.

-Nocsak! A kis fiú az utcán. Nem véletlenül voltál nekem olyan ismerős. - Villantotta kis fogsorát. - Egy kicsit ironikus, hogy Shownu pont téged talált meg, nem? - Nem válaszoltam. Nem mertem válaszolni. - Mi az? Nem tanítottak illemre? Válaszolj ha kérdeznek!

-I...Igen.

-Ugye? Én is pont így gondoltam. És nem gondolod, hogy be kéne fejeznünk, amit nyolc évvel ezelőtt elkezdtünk? Hmm.... - Suttogta fülembe, minek cimpájába bele is harapott. Hátrébb húzódtam tettétől, mire arca egyből elkomorult. - Hogy mered?! Na, ide figyelj bogaram! Ma este szépen átjössz hozzám és megadod a tartozásod, de ha szólni mersz a fiamnak, vagy ha el mersz mesélni bármit a múltból, akkor isten bizony nem állok jót magamért. Világos?!