I Remember /ShowKi ff./ BEFEJEZETT

10.fejezet

Kihyun POV

Shownu... Nem is igazán tudom szavakba foglalni, hogy ki ő vagy mi ő az én életemben.
Igaz, teljes szívemből szeretem, SZERELMES VAGYOK BELÉ... De van valami, egy zavaró tényező... Egy olyan dolog, ami miatt olykor bizalmatlanságot érzek iránta.

Ki lehetett ő nekem?

Vele szemben, a kád szélén ülve sírdogáltam. Olykor-olykor felnéztem rá és így megpillanthattam csodás, barna íriszeit, mikben oly' sok minden tükröződött. Hatalmas érzelmi orkán dúlt bennük, óriási vihart képezve, hogy az ember még véletlen se tudjon egy tiszta érzést se kiolvasni belőle.

-Mire gondolsz? - Teszem fel folytonosan engem ostromló kérdésemet.

-Rád... - Mosolyodik el szerényen, majd tovább folytatja sebeim kitisztítását.

Csak mélán bambulom. Ő mindig gondol rám.... Hangzott el fejemben egy mondat. Nem tudhatom biztosra, hogy igaz e az állítása, hogy tényleg bízhatok e az előttem ülő emberben, de olyan érzések fűznek hozzá, amilyeneket még soha életemben egy arcnélküli ember iránt sem tápláltam.

Mi lehet ez?

Saját kérdésemre a választ nem találom. Keresem, nagyon mélyen, agytekervényeim tövénél, de nincs. Lehet, hogy félnem kéne tőle, de lehet, hogy nem... Ki tudja mi az igazság?

Mély gondolkodásom egy telefon csörgése zavarta meg. Shownu a zsebébe nyúlt és kiemelte a készüléket az aljáról. Zavartan tekintett rám...

-Ahm... Bocsi, de ezt fontos elintéznem. - Hadarta el sebesen, majd felpattant eddigi ülőhelyéről, ki lépett a fürdőből és maga után bezárva az ajtót kezdeményezte a hívást.

-Igen? Ohh... Szia. Nem, nem zavarsz nyugodtan mond...... Mi? Jössz a hétvégén? Ez... Ez remek. Úgy is be kell mutatnom valakit. Hidd el, örülni fogsz neki..... Rendben, akkor szia és nagyon várlak.

Fejezte be a hívást, aztán lépések hangja és ismét egy helyiségben tudhattam magunkat. Idegesen helyet foglal mellettem és folytatta sebeim tisztításának munkálkodását.(ez aztán a remek mondat😂)

Félve ráemeltem szemeim és úgy vizslattam arcát, mi most a beszélgetés után csak feszültséget sugárzott.

-Ki volt az? - Tettem fel az ominózus kérdést.

-A fogadott testvérem, Minhyuk.

-É é...s miért hívott? - Kérdeztem félénken. Nem akarom, hogy kiváncsiskodónak tűnjek előtte.

-A hétvégén idelátogat és akkor, ha már itt lesz, be is mutatnálak neki. - Tart szünetet mondandójában. - Persze csak ha neked nem gond! - Kezdi el magát rögtön védeni, mire kissé felkuncogom nózim alatt.

-Nem, egyáltalán nem gond. - Nevetgélek még egy kicsit.

Shownu, szerény mosollyal az arcán, néz rám úgy, mintha én lennék az ő élete.
Nagyon boldoggá tenne ha ez így lenne, de nem kérhetem tőle a lehetetlent.
Igaz, vannak jó és boldog emlékeim, de a legtöbben csak gyűlölködő emberek vesznek körül, fenyegető és undorodó tekintettel méregetve.

Nem kérhetem Shownutól, hogy szeressem, ha én egy utálni való személy vagyok...
Mert az emlékeim szerint az vagyok, legalább is... Erre következtetek.

-Cicám! - Térít vissza a valóságba gondolataim főszereplője. - Most jutott eszembe, hogy amióta nálam vagy, azóta nem is voltál még a szabadban. Mit gondolsz? Jó lenne egy kis séta? - Tekint rám biztatón, de nem is kell neki nagy észnek lennie ahhoz, hogy észre vegye vidámságtól csillogó szemeim és izgatott fészkelődésem. - Látom nincs ellenedre. - Nevet fel. - Akkor befejezzük a sebeid leápolását és mehetünk is. - Pontosítja ismét kezeimre pupilláit, hogy végre kész legyen a lassan már egy órája tartó procedúrájával.