I Remember /ShowKi ff./ BEFEJEZETT

5.fejezet

Díjak a rész végén!

Shownu POV

Egy kicsit több lett az önbizalmam miután Kihyun elmondta, hogy nem gondol semmiféle beteg, pedofil állatnak, de valamiért mégis úgy éreztem, hogy míg én ismét ellazultam, addig ő görcsösen viszonoztam csókjaimat.

-Valami baj van? - Kérdeztem meg, mit már nem bírtam magamban tartani. Annyira be van feszülve és ez így nem jó. Nem akarom, hogy csak azért mondja azt, amit hallani akarok, mert fél tőlem. Szeretném ha szerelmes lenne belém, de mit gondolok? Kinek kellenék egy ilyen belsővel?

-N..n..nem. Miért lenne? - Húzza egy nem túl őszinte mosolyra száját.

-Ezt nem hiszem. Van valami. Látom és érzem rajtad. Mi az?

-Tényleg semmi. - Nevet fel kínosan, majd fejét lehajtja.

-Mi bánt édesem? Kérlek mond el. - Vettetem be nála kiskutya szemeimet, de én nem tudok aranyos lenni, így ez egy elég gyenge próbálkozásnak is mutatkozott, mire az én cicám csak felnevetett. Megmosolyogtam aranyosságát.

-Minek örülsz ennyire? - Tette fel kérdését nevetve.

-Csak jó látni nevetni téged.

-Ne akarj belőle sokat. A nevetés, meg mosolygás nem hozzám tartozik.

-Miért?

-Csak..... Nem... - Ránt egyet vállán.

-Kihyun! Mit titkolsz előlem? Áruld el.

-Nem titkolok semmit. Egy rossz család, egy tragédia, minden napos verés a suliban és egy borzalmas élet. Ennyi. Erre voltál kíváncsi? - Semleges hangnemben szólt hozzám. Még sose beszélt velem így.

-Öhm... Nem akartam felhozni sajnálom.

-Csak... Nem szeretek az életemről beszélni. - Sóhajtott egy nagyot, majd fel állt az ágyról és az ablakhoz sétált. A párkányra támaszkodott és úgy bámult ki az üveg nyílászárón.

Annyira boldog lennék, ha egy kicsi részletet megosztana velem az életéből. Igaz, én is elég sok mindent titkolok előle, de... Nincs de! Ha tényleg szükségem van rá, akkor szépen elmesélem neki az egész életem!

-Kihyun.

-Igen...

-Ha én beszélek neked magamról, akkor te is elárulsz nekem dolgokat? - Még jobban ránehezkedett a párkányra és mély búval az arcán rázta meg a fejét.

-Lefeküdhetek egy kicsit pihenni? - Kérdezte pár perc kínos csend után.

-Persze, de miért? Nem érzed jól magad?

-Csak... Egy... Kicsit... Szédülök... - Tette tenyerét homlokára.

-De csak egy kicsit, ugye? - Néztem végig dölöngélő énjén.

-Igen...

Lassan az ágyhoz sétált és eldőlt mellettem. Ráterítettem egy takarót és mentem volna ki a szobából mikor, nagyon erőtlenül, de felém szólt.

-Kérlek! Ne hagyj egyedül! -Emelte rám könyörgő íriszeit.

-Maradnék édesem, de most dolgom van. Aludj nyugodtan.

-De... Kérlek ne!

-Cicám nem lesz baj. Mitől tartasz ennyire?

-Semmitől... - Fordult el tőlem lemondóan.

-Na~ Édesem nem lesz baj. Semmi rossz nem történhet veled. - Simítottam meg haját. - Nem sokára itthon is leszek. - Pusziltam homlokára, majd kilépve a szobából megkértem az egyik emberem, hogy figyeljen oda arra, hogy Kihyun nehogy kijusson a házból, ha netán, még a "nagy szeretet" ellenére is, szökni akarna.