I Remember /ShowKi ff./ BEFEJEZETT

11.fejezet

Shownu POV

Én már rég eldöntöttem, hogy sosem hagylak el...

Ámulatba ejtő. Ahányszor csak ránézek mindig megbabonáz. A személye és a külseje is egyaránt tökéletes.
De mi lesz, ha visszatérnek az emlékei?

Szorosan magamhoz húzom a mellettem ülő csodát, hogy úgy nézzük tovább a sötét, csillagos eget.

Karjait derekam köré fonja és fejét nyakamba nyomja. Tarkójára vezetem kezeim és hüvelykujjammal kezdem masszírozni selymes bőrét. A kellemes érzésre egy jóleső sóhaj hagyja el ajkait és még jobban hozzám bújik.

~Időugrás~

Már nem is emlékszem, hogy mikor jöttem le az erdőből, Kihyunnal a karjaimban, a házba, azon belül is a mi kis padlásszobánkba, de biztosan jó későn lehetett, mivel már lassan 11 óra és mi még mindig a lóbőrt húzzuk.

Egy-egy pillanatra felnyitom pilláim, de ezek sem tartanak pár percnél tovább. Mocorgást érzek meg magam mellől és laposakat pislogva nézek a megfelelő irányba, hogy meglássam az épp ébredező cicámat.

Hónaljamba elbújva le ki néha-néha, mindig csak egy pillantásra felnézve, hogy utána ismét hozzám bújjon és tovább szuszogjon.

Elmosolyodom tettein és feje búbjára csókolva keltem fel álmaiból. Rám tekint, majd, mintha villámcsapás érte volna, pattan fel mellőlem és remegve elhátrál a sarokba. Nem értem mi történhetett vele. Most miért ilyen?
Lehet visszatértek az emlékei... Remélem nem szeretett ki belőlem.

-Kihyunnie... Cicám, mi a baj? - Mennék oda hozzá, de félős reakcióját látva inkább tartom a tisztes távolságot. - Na~~ Kihyun, van valami gond? Rosszat álmodtál? - Nem legesen megrázza fejét, bennem pedig egyre jobban örlődik a gondolat, hogy emlékszik! Csak ez lehet! Emlékszik és fél tőlem. - Visszatértek az arcok?

-I..i..Igen... - Válaszol félénken.

-Minden?

-A..azt..Azt hiszem... - Kezd el ujjaival játszani nyugtatólag.

Keserűen elmosolyodom és egy aprót közelebb araszolva hozzá foglalok helyet vele szemben.

-Kérnék valamit... - Kezdek bele, ő pedig érdeklődő tekintettel néz felém. - Utálsz.... Vagy... Félsz tőlem? - Teszem fel kérdésem megtört szívvel. Kihyun nem válaszol, de látszólag hezitál a mondatán. - Nem kell hazudnod. Akármit mondasz én nem fogok veled semmi rosszat sem tenni.

-Én... Félek tőled... - Tudtam. - De szerelmes is... Vagyok... Beléd... - Emeli rám gyönyörű arcocskáját, mire én a közelébe férkőzve megsimítom azt. Egy pillanatra megfeszül, de végül hagyja magát és belesimul tenyerembe.

-Most olyan szívesen megcsókolnálak... - Suttogom magam elé. - De nem akarok semmit sem rád erőszakolni. Kérlek szólj, ha már készen állsz. - Buggyan ki egy könnycsepp szememből és azzal a lendülettel rohanok ki a szobából, magam után becsapva az ajtót.

Neki támaszkodom a nyílászárónam és annak mentén lecsúszva mélyedek gondolataimba.
Nem így kellett volna. Nem ezt kellett volna tennem. Ha normálisabb körülmények között találkozunk, akkor nem lenne semmi gond.
Miért bántottam annak idején annyiszor?!

Nyugi Shownu, nyugi...

Nem veszítheted el a fejed, akkor csak még jobban megrémítenéd.

Fejemet fogva indulok le a konyhába, hogy a már jól ismert whiskyt és fejfájástcsillapitót megszerezve jussak el a nappali hatalmas kanapéjára.
Azon elterülve veszek be két szemet a pirulákból, természetesen piával lehajtva őket.