Too shy - Avagy a félénkség átka

A mostoha világ

A mostoha világ

A gimnázium előtti villamosmegállóban lefékezett a villamos. Esett a hó, s a sínek csúsztak, a szerelvény mégis teljesen pontosan, az ajtóval egy síkban állt meg. Felnéztem a jármű vezetőjére, ő pedig lustán és mindentudóan rám mosolygott, mintha csak azt jegyezné meg, hogy nézzem csak, hogy esik a hó. Én kint álltam a fagyos hidegben, leheletem gőzként csapott fel a megfagyott térben és időben, abban a pillanatban, amikor a szívem egy ütemet kihagyott az elmélkedés hálátlan hatásaként, ő mégis jobban érezte azt a jegességet, ami kint uralkodott, a vezetői fülke ablakain túl.

(A bentit talán nem érezte?)

Későn vettem észre, hogy az első ajtóban nem csak én akarok felszállni, hanem egy idős néni is. Ki kellett kerülnie, mert túlságosan lassan mozdultam, hogy kitérjek útjából. Udvarias voltam szándékilag, az udvariasságom mégsem látszott meg tettekben.

Nagy nehezen lépkedett fel a lépcsőkön, kapaszkodva, szövettáskáját magával rángatva. Botja a padlón koppant, amit egy idősebb férfi utas a nénit az első üléshez terelte, egy felszabadított helyre tessékelve. Lecsüccsent, majd a vele szemben ülőnek elkezdte taglalni, hogy milyen borzasztóak is ezek a villamosok, a Határ úton bezzeg már az újak robognak, amik a 4-es 6-os kombinók mintájára már nem cipelnek magukon leengedhető lépcsőket, közvetlenül a járdával egyvonalban fel tud rájuk lépni az ember. Oh, mennyire is szeretne ő olyanokon utazni!

A következő megálló következett. A néni beszélgetőpartnere felállt és intett egyet, majd odébbállt. Helyét egy másik néni foglalta el. Ő volt az úrinőség mintaképe. Fejét szövetsapka fedte, három igazgyönggyel ékesítve, kabátja ujjánál látszódott, hogy a nemes, elegáns barna minták és a meleg puhaság alatt selyembélés bújik meg a mélyben. A hölgy kezét fekete bőrkesztyűk óvták meg a hideg ellen, lábát pedig kifényezett lakkcipőbe bújtatta. Táskája tízezreket érhetett.

A másik néni rám nézett.

Sokáig figyeltem őket. A két néni egyidős lehetett, az úrinő mégis fiatalabbnak látszott, arcán nem voltak ráncok, tekintete azonban bölcsességről árulkodott. Nem kezdeményezett beszélgetést egyikőjük sem.

Az első nénire siklott tekintetem. Csak a szépség és pompa mellett, most láttam meg rajta a szegénység jeleit. Olcsó, kínai kabát, sportcipő, kötött sapka, megszöszösödött melegítő. Még kesztyűi is olcsóak voltak, de legalább melegek.

Kinéztem az ablakon. A hóesés elállt pár percre, legalábbis arra az időközre, amíg én szememet az elsuhanó, lelakott házak „táján" nyugtattam. Ezek is a nyomornegyed bizonyos tégláit alkották, ami azt a láthatatlan falat építette, ami elválasztotta Budapest külváros részét a híres- hírhedt belvárostól.

Visszanéztem a hölgyeményekre. A szegényes ruhákba öltözött néni lehajtotta fejét a kifinomult előtt.

Úgy éreztem, a fájdalom, ami átjárta a szívemet, abban a szent minutumban megöl.

______________________________

Sajnálom, ezt most muszáj volt. Igazságtalan az élet és ezt nehéz elfogadnom ><
Köszönöm, hogy elolvastad *-*