Too shy - Avagy a félénkség átka

Fűzfai vallomás

Ahogy átbújok a szomorúfűz ágai alatt, akaratlanul is megérintem a leveleit. Felnyúlok, végighúzom kezemet egy-két vékony, törékeny, szélnek engedelmeskedő, búsan lefelé konyuló ágon. Úgy érzem, ezekkel az érintésekkel a fa lelkét, szellemét is megérintem. Valamit magammal viszek belőle, andalgó lépteimmel ellopom a szívét, az emlékeit, a benyomásait, a gondolatait, eszméit. Lehet, nem erőszakos bitorlás ez, ő maga előzékeny, jóságos és kihasználható. Ha én kérem, zokszó nélkül, mindössze holmi sápadó, magát mardosó arckifejezéssel próbál visszakozni, nemet inteni bús lombkoronás, levélhajú fejével. Persze én figyelmen kívül hagyom, csak adakozását méltányolom, megveszem összes érzelmét, megragadom, és a lelkembe juttatom jellemét. Beledugom a fejembe minden tulajdonát. Vesztesége egyáltalán nem érdekel.

Dél körül jár az idő. Fák alatt sétálok a pukkasztó, lenyomó, lélegzetfojtó melegben. Gondolkozom Zeuszról, akiről olvastam, Jézusról, akiről tanultam, Buddháról, akit végeredményében csak hallomásból ismerem és természeti istenségekről, arról a fáról, és annak a szelleméről, aminek a létét a bőrömön át nedves ujjbegyeimmel tapogattam nem sokkal ezelőtt.

Mindig mindenkiben próbálok hinni. Ha meghallom a nevét, elhiszem a létezését. Tudom, lennie kell, élnie kell. Egy mondatot meghallok, és máris el tudom képzelni. Eget és földet teremtett, állatot és embert mosott el árvizével. Lelket ad fáknak, életet, virulást, mely csak nagy sokára fordul át sápatagságba, vágyat, melyet csak a halál ölhet ki, és fiatalságot, mely egyszeriben úgyis elvész, amint elszomorodva, üresen ücsörgünk.

Félek, ha nem hihetek mindenben, egy nap már semmiben sem fogok. Megijeszt a semmi. Félelmetes, iszonyatos a csend gondolata. Miben bízzak? Mekkora elhatározás kell ahhoz, mekkora töretlen erő, hogy egyet válasszak a sok közül, és ne lehessek elbizonytalanítható?

Képes lennék valaha is egyetlen egyet választani? Egyetlen életet, művet, célt, szerelmet?

Képes leszek feladni a csapongást, megállapodni, ott, ahol vagyok, vagy örökké, mindenért lelkesedő, azonban rövidlángúan vágyó maradok?

________________________________________

Amikor eszembe jut gondolkodni, olyan sok mindent érzek... Szükségét érezem egy "gondolatfelvevőnek", hogy aztán később, amikor leülök írni, mindent vissza tudjak adni, amiről gondolkodtam. Most is a közepe majdnem kimaradt. ><