Too shy - Avagy a félénkség átka

A bűn felismerése

A bűn felismerése

A tornaterem legszélén egy fiú ült, keresztbe tett lábakkal. Fogait csikorgatta, szemeiben könnyek gyűltek, de kitartott. Nem sikoltott fel és nem is hunyta le igazgyöngyökkel felékesített pilláit, hogy békére leljen saját magában. A fájdalom hullámokban érte el érzékeit, de arcán a mérhetetlen kínból semmi sem látszott meg. Kényszerítette magát, hogy előre nézzen és mosolyogjon, tetszelegjen környezetének, akár egy rózsa. Pedig ő is szenvedett megcsipkézett ágaitól, nem beszélve az őt körülvevő tüskebokrokról, amik direkte sértették meg őt, csak hogy valakin kiélhessék a bennük felgyülemlett feszültséget és levezetve azt, megkönnyebbüljenek testileg. Bárki lehetett volna a nyomorult, jelentéktelen kis rongybaba, de szerencsétlenségére pont őt választották.

Lehet, hogy nem is tudták, hogy rosszat tesznek?

Egy fiú lépett mellé, nevezetesen Karmitcz Henrik, majd jól hátba csapta. A fiú felnyögött, a megcsapott terülen lila foltok gyülekeztek. Fájdalmai tajtékként emelkedtek egyre magasabbra, és már alig bírta magában tartani a felszakadni kívánó állatias üvöltést.

- Mit lazsálsz, Andrássy? – röhögött fel Henrik, amint látta a fiú elgyötört arcmimikáját. – Tudod a tesi óra arra való, hogy mozogjunk. Gyere focizni!

- Mozogtam eleget, te kibaszott rohadék! – motyogta a fiatalúr, úgy artikulálva mintha kiabálna.

- Parancsolsz? – kérdezett vissza Karmitcz egy gúnyos mosoly kíséretében. – Ismételed meg még egyszer, te buzi! Avagy szeretnéd, hogy inkább újra kibaszott legyél? – suttogta a fiú fülébe, miközben a fenekére csapott.

Nem bírta tovább. Felüvöltött, mire az egész osztály felé fordult. Érdekességet véltek felfedezni kettejük csatározásában.

- Gyűlöllek! – ordította és utat engedett könnyeinek. – Gyűlöllek!

Arcon csapta Karmitczot, majd utána, követte még egy pofon tettét. És aztán az azt követő, és így tovább sorakozva az ütések sikertelen igazsághozása.

- Fejezd be, János! – ráncigálták le az akkorra már földre került Karmitczról. – Nézd meg, mit tettél!

Támadónak látták az áldozatot, holott mindannyian tudtak arról a kicsinyes játékról, ami a színfalak mögött, az öltözők árnyéban történt. Az egész osztály tudott az ügyről, pletykálva róla akár szüneteken át, nagy nyugalmukban. Mégsem tettek az ellen semmit, hogy nap mint nap erőszakolták meg a segítséget kérni túl büszke Jánost.

- Ha egyszer megütnek, tartsd oda a másik orcádat is, Henrik! – vicsorgott János, majd elrántva vállát az őt lefogó kezek elől, kivágta az ajtót és eltűnt az öltözők egyikében.

Mindenki csak csendesen sutyorgott, de nem változott semmi. Egyedül Henrik maradt ott, a földön ücsörögve, hátával a falnak dőlve. Még órákon át bámult maga elé.

Arca égett a pofonoktól és a könnyektől, amiket János reá ejtetett.

S ő is elkezdte. Sírt, mert végre felismerte azt az ármányt az ártatlan ellen, amit ő követett el, és amit mindenki megtorlatlanul hagyott. Mindenki, még maga János is.

_______________________________________

Egy tesi óra ihlette. Az egyik fiú elkezdett ordítani és kirángatott ezáltal a könyvemből. Nekiesett a másik srácnak. Ennyit az elit iskoláról xD

Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastad, remélem tetszett^^