A megtört fiú

1. fejezet

Perselus levette a Tetley teásdobozt a polcról, és ugyanakkor a bolt saját márkás, olcsóbb termékét nézte. Ha a Tetleyt veszi meg, nem marad elég pénze, hogy kekszet is vásároljon, és mi értelme lenne egy magányos csésze teának belemártogatni való keksz nélkül? Sóhajtott, és visszatette a Tetleyt, tudva, hogy manapság már egy ilyen egyszerű luxus is ritkaság számba megy. A csekélyke juttatásból, amit a Minisztérium engedélyezett neki, nem dorbézolhatott, főleg így, hogy nem volt hozzáférése az olcsóbb mugli szupermarketekhez, és a sarki bolttal kellett beérnie, ami néhány lépésnyire állt Fonó sori házától.

Az olcsóbb teás dobozt ragadta meg (a bolt még rendes, szálas teafüvet sem tartott!), és a legolcsóbb csomag kekszet, amit csak talált; háztartásit. Sokkal jobban szerette a teljes kiőrlésűt, de az ára annak is megfizethetetlen volt, ő pedig azon gondolkodott, meddig lesz még képes életben maradni teán és kekszen élve. Nem mintha amúgy túlságosan érdekelte volna. Az élet nem olyasmi volt, amihez túlságosan ragaszkodott volna; főleg nem azután a komédia után, amit egyesek tárgyalásnak neveztek.

A Dumbledore merengőjében talált bizonyíték ellenére nem bocsátották meg és nem felejtették el Perselusnak az igazgató halálában játszott szerepét, mindegy, hogy a férfi már rettenetes fájdalmak közt haldoklott. Csak kegyelemből ölt, de Scrimgoeur és a sleppje nem akarta ezt tudomásul venni. Bűnbakot akartak - valakit, akit hibáztathatnak mindenért, ami csak a háború alatt történt - és Perselus lett az.

A tömeg vért akart, de rosszabbat tettek vele, mintha kivégezték volna - Perselus Pitont az elsők közt ítélték mágiát korlátozó nyakörv viselésére. Ó, még mindig tudott volna varázsolni, de csak, ha több fájdalmat akart volna elviselni, mint húsz Cruciatus-átok együttvéve. Rosszabb volt, mintha egyáltalán nem is rendelkezett volna mágiával. Perselus érezte a testén végigszáguldó erőt, de ez elérhetetlennek bizonyult a számára, hacsak nem volt felkészülve a kínra.

A nyakörv két másik feladatot is ellátott; megakadályozta, hogy a férfi szándékosan kioltsa a saját életét, és azt is meghiúsította, hogy elhagyja a háza körül lévő területet. Jóllehet, a börtöne egy négyzetmérföld területű volt, és nem egy cella az Azkabanban, de akkor is börtön volt.

Amint kevéske vásárolni valóját letette az eladó elé a pultra, Perselus meglátott egy apró polcot néhány leértékelt áruval. Egy kis vekni kenyér állt rajta; aznap reggeli lejáratú, és egy üveg narancslekvár, amin valaki kinyitotta a biztonsági kupakot.

- Azok mennyibe kerülnek? - kérdezte Perselus fejben kiszámolva a kis összeget, ami arra a hétre maradt neki.

- Ötven penny a kettő - mondta az eladó.

Perselus felemelte őket, aztán a pultra helyezte a tea meg a keksz mellé, és bólintott, hogy jelezze, azokat is kéri. Miután a termékek árait bepötyögték a régimódi pénztárgépbe, Perselus fizetett, és türelmesen várt, míg mindent becsomagoltak, majd húsz penny visszajáróval együtt átadtak neki. Ha szerencsés, meghal ételmérgezésben a lejárt szavatosságú kenyér vagy a megbabrált narancslekvár megevésétől.

Amint kilépett a boltból, megadta magát a melankolikus sóhajnak, ami már egész reggel el akarta hagyni az ajkát. Az eget acélszürke felhők borították, a metsző márciusi szél pedig ide-oda cibálta a haját az arca körül. Ilyen lesz hát az élete innentől fogva? Néhány naponta egy séta a sarki boltba, hogy a pénzéért vegyen néhány dolgot, amik alig elegendők, hogy életben tartsák a következő hétig, mielőtt a Minisztérium kegyeskedik elküldeni neki az újabb adag juttatását?

Nem volt állása; sem mugli, sem varázsló, nem engedték meg neki. Minden könyvét elkobozták, a fél bútorzatával és ingóságával együtt, hogy ezáltal hozzájáruljon a Sötét Nagyúr áldozatainak kiengeszteléséhez. Több mint húszévnyi kémkedés után, amit a Világosság szolgálatában töltött, még mindig nem tekintették másnak, mint halálfalónak, és akként is bántak vele.

Perselus figyelmét nem kerülte el, hogy Lucius Malfoytól semmit nem koboztak el, és hogy a férfinak megbocsátottak, a fiával együtt. Az ő számára is jobban alakulhattak volna a dolgok, ha elég galleonnal rendelkezett volna ahhoz, hogy megvesztegesse a Minisztériumot. Scrimgoeurnak pénzre volt szüksége, hogy újjáépíthesse a varázsvilágot, és ha a Malfoynak való megbocsátás ezt megszerezte neki, akkor szíves örömest hajlandó volt elfelejteni Malfoy részvételét a Sötét Nagyúr ügyeiben, és Pitont megtenni helyette bűnbaknak.

Perselus néhány lépésre a bejárati ajtajától megállt; már bizonyára valamiféle hallucinációja lehetett a kétévnyi éhezésétől és társasághiánytól. Nem csak börtönben volt, hanem magányra is ítélték. Az év elejétől a végéig senkit nem látott; a járadékát mágikus úton küldték el neki minden szombat reggel, már mugli valutára átváltva, mivel nem engedték be egyetlen varázslóbankba sem.

- Miss Granger? - kérdezte ámulva a rá meredő, bozontos hajú boszorkánytól, aki hasonlóan zavarban volt.

Perselus nagyon jól el tudta képzelni, mit láthat a lány, mert ő is ezt látta minden nap a tükörben. A lógó hajat, amit már hetek óta nem mosott meg - mert minek? -, a foltos és kopott mugli ruhákat (a minisztériumi végrehajtók még a talárjait is elvették!), és természetesen a tompa szempárt, ami csak a múltat látta, mert Perselus tudta, jövő már nem létezik a számára.

- Piton professzor - bólintott felé a lány, neki pedig nem volt szíve kijavítani a titulus használatáért, mert oly hosszú idő telt el azóta, hogy bárki akár csak a legcsekélyebb tiszteletet is tanúsította iránta.

A két szomszéd gyerek kíváncsian bámulta őket, Perselus szinte a hátában érezte a tekintetük súlyát, miközben igyekezett kinyitni a bejárati ajtót. Nem látta értelmét annak, hogy még több okot adjon a szomszédoknak a pletykálkodásra, tudta, már így is eleget beszélnek róla. Ügyetlenkedett egy darabig, mielőtt sikerült beletennie a kulcsot a zárba; semmi védelem nem maradt már rajta, amit hatástalanítani kellett volna.

Grangernek elakadt a lélegzete, amint meglátta a gyéren bútorozott nappalit, amire a bejárati ajtó nyílt. Egy karosszék állt ott, meg egy kandalló, semmi más. Még csak egy rongyszőnyeg vagy egy kárpitdarab sem volt a deszkapadlón. Vékony porréteg borította a földet, és négyzet alakú, elszíneződött nyomok éktelenkedtek a falakon, ahol egykor képek és könyvespolcok lehettek. Itt álltak meg mindketten, nem nézve egymásra, míg Perselus nem bírta tovább.

- Elnézést kérek egy pillanatra - mondta, és bevitte a vásárolt dolgokat egy kicsi helyiségbe, ami konyhaként szolgált, hogy ráérősen bepakolja őket a szinte üres konyhaszekrénybe. Mindegy mivel, csak késleltethesse az elkerülhetetlent. Volt egy halvány megérzése, hogy tudja, miért jött a lány. Két évvel azelőtt, miután Harry Potter egyszer s mindenkorra legyőzte Voldemortot, Bellatrix Lestrange elrabolta őt, hogy egyfajta beteges bosszút álljon mestere legyőzéséért. Granger pedig azért jött, hogy elmondja, megtalálták a fiú holttestét.

Perselus keze remegett, ahogy becsukta a konyhaszekrény ajtaját. Inkább összekulcsolta a háta mögött, hogy a fiatal boszorkány odakinn ne lássa, és ne csodálkozzon.

Granger a kandalló előtt állt, és reszketve meredt az üres rostélyra, a karját pedig maga köré fonta. Odafordult, amint meghallotta a férfi közeledését.

- Kérem, foglaljon helyet - mondta Perselus, és az egyetlen székre mutatott, ami a szobában volt.

- Meg... megtalálták Harryt - kezdett bele a lány minden bevezetés nélkül, és könnyek csorogtak le az arcán.

- Sejtettem, Miss Granger - válaszolta a férfi komolyan.

- Most már Mrs Zambini - suttogta a másik, és karjával védelmezőn megsimította a hasát. Most, hogy Perselus odanézett, ő is észrevette a kis domborulatot a lány kabátja alatt.

Perselus csak bólintott. Micsoda pazarlás; Grangernek ragyogó esze volt, és kiváló auror vált volna belőle, vagy akár hallhatatlan is a Misztériumügyi Főosztályon, de mivel nő volt, az új törvények ezt lehetetlenné tették. Az új minisztériumi rendelet szerint a nők egy célból, csak és kizárólag egyetlen célból léteztek: hogy gyerekeket szüljenek és neveljenek fel, akik majd újra benépesítik a varázsvilágot, amit a háború megtizedelt. Scrimgoeur keresztes háborút vívott az erkölcsökért. Szerinte elsősorban a család és a morális értékek összeomlása engedte kivirágozni a Sötétséget. Szándékában állt eltakarítani azt, amit ő az erkölcs hanyatlásának tekintett.

Most már mindenféle szex bűntettnek számított, ami a hitvesi ágyon kívül történt, mint ahogy bármely fogamzásgátló bájital vagy eszköz használata is, akár házasok voltak a felek, akár nem. Scrimgoeur kicsi boszorkányokat és varázslókat akart köröskörül szaladgálni, és Merlinre, el volt szánva rá, hogy meg is szerezze őket. Minden hármast és homoszexuális partnerkapcsolatot felbontottak, azon ritka esetek kivételével, ahol az egyik hímnemű egyén véletlenül hordozó volt. A törvény szemében ezáltal ugyanis nőnek számított, és az extra kockázat ellenére is, amit a férfi terhesség jelentett, a hordozókat arra kényszerítették, hogy gyereket szüljenek, méghozzá bárkinek, akiről Scrimgoeur úgy határozott, hogy házasságra kell lépnie velük.

- Én tudtam... tudtam róla, hogy önt érdekelte Harry sorsa - mondta. Perselus ezt nem is tagadta; de mit számított ma már. Harry úgy halt meg, hogy azt hitte, Perselus elárulta őt; hogy hidegvérrel meggyilkolta az igazgatót, és hogy a fiú szüleit is elárulta, a halálukat okozva ezzel.

- Scrimgoeur küldte ide magát? Mit akar tőlem a miniszter? Azt akarja, hogy Harry haláláért is én fizessek meg? Mert az én hibám volt, hogy a Kiválasztott meghalt? - Perselus már majdnem kiabált. Nem gondolta volna, hogy megint képes lehet ekkora fájdalmat érezni.

- Halott? De uram, Harry nem halott - mondta Granger halkan.

- Nem... nem halott? - akadt el Perselus lélegzete, és a férfi meg is tántorodott egy kicsit, ahogy állt. Két tenyerével a falnak támaszkodott, hogy visszanyerje az egyensúlyát, amint próbálta befogadni a hírt. - De... de már két éve eltűnt! Hogy lehet az, hogy még mindig életben van, és mégsem tudatja senkivel, hogy hol volt?

- Professzor, Harry életben van, de nincs jól... nem önmaga többé. Két évig tartották fogva és kínozták, leginkább a Cruciatus-átokkal. Az elméje elborult, uram. Nem ismer fel egyikünket sem, még a saját nevét sem tudja. Harrynek nincsenek emlékei az utolsó csatáról, sem pedig a Voldemort legyőzésében játszott szerepéről. Ő... ő olyan, mint egy gyerek, hisztit rendez, ha nem az történik, amit akar, és... és olyan dolgokat tesz, amik nem helyénvalók, anélkül, hogy ezt felismerné.

- Mit ért az alatt, hogy „nem helyénvalók"? - kérdezte Perselus.

A lány elpirult.

- Öm, akkor és ott könnyít magán, ahol rátör a szükség. A gyógyítók képtelenek rábírni, hogy az illemhelyet használja, és öm... tudja... Harry... akkor is magához nyúl, ha az emberek látják. Nem maradt semmi szeméremérzete.

- Nem nagyon értem, mennyiben érintene ez engem, Miss Granger. Nem tudok elmenni innen; még csak meg sem látogathatom őt emiatt az átkozott nyakörv miatt!

- De igen, muszáj! Meg kell őt mentenie! - kiáltotta a lány. - Harry egy hordozó, és a Minisztérium össze akarja házasítani Lucius Malfoyjal!