A megtört fiú

10. fejezet

Rendben, Harry azt fel tudta fogni, hogy nem álmodik, és hogy tényleg a Roxfortban van, azon belül is már megint a gyengélkedőn. Azt viszont már nem bírta megfejteni, mi módon kerülhetett meztelenül Piton ágyába! Úgy, hogy Piton épp szopja! Madam Pomfrey pedig nem úgy nézett ki, mint aki bármi meglepőt talál ebben a dologban. Miközben az asszony rákent némi narancsszínű krémet a Harry mellkasán levő égésekre, elmesélte a fiúnak, mi minden történt a varázsvilágban Harry eltűnése óta. A Minisztérium új házassági törvényei, utazási korlátozások és egyebek, de azt kifejezetten kerülte, hogy Pitonról beszéljen, és arról, hogy mit csinálhatott Harry a férfi hálószobájában.

– Mi az utolsó dolog, amire emlékszel, Harry? – kérdezte az asszony, és egy nagy adag kenőcsöt oszlatott el a fiú mellén; Harrynek a meglepetéstől elakadt a lélegzete, annyira hidegnek érezte az égésein. Lehunyta a szemét, és megpróbált visszaemlékezni.

– Egy csata. Voldemort a földön feküdt. Megöltem?

Madam Pomfrey bólintott, és folytatta a krém szétkenését. Harry felszisszent, amikor az asszony véletlenül megdörzsölte a mellbimbóját; még mindig nagyon érzékenyek voltak azután, hogy... hogy... de az elméje nem akart emlékezni, még nem.

– Lucius Malfoy rám szegezte a pálcáját. Aztán... aztán...

Valami ott lézengett Harry emlékezetének határmezsgyéjén – nem, nem valami, valaki. Egy fekete talár homályos foltja, amint Piton odarohan Harry elé, hogy felfogja a Lucius Malfoy pálcájából előtörő átkot. Ó, Merlin. Piton megpróbálta őt megmenteni? Mintha lassított felvételt nézne, Harry lelki szemével látta volt professzorát a földre zuhanni, a rákövetkező zűrzavarban pedig Bellatrix Lestrange hátulról megragadta Harryt, és mindkettejüket dehoppanálta a csata helyszínéről.

Még több emlék tért vissza; a Lestrange kúria pincéje és Bellatrix kreatív kínzásai. Harry megrázkódott, és mélyeket lélegezve próbálta megnyugtatni magát. A nő ördögi volt; a fiú már nem számolta, hány Cruciatus-átkot kellett elszenvednie a kezétől, a késekről és korbácsokról nem is beszélve. Az idő java részében éhezett ott, néhány naponta kapott enni, és csak annyit, amennyi épp életben tartotta még egy kis ideig, hogy a nő folytathassa a kínzást. Harry azért imádkozott, hogy meghalhasson, de a sors nem volt ilyen kegyes.

– Nem vagyok allergiás a mágiára – mondta Harry. – Bellatrix átkozott meg, amikor áttörték a védőbűbájaikat; tudta, hogy ha megpróbálnának megmenteni engem, akkor varázslatot alkalmaznának a meggyógyításomra. Be akarta biztosítani, hogy ez ne sikerüljön.

– Milyen varázslat volt az, drágám?

– Az Excrucio Corpus.

– A testfájdító bűbáj? Nem csoda, hogy a mágia kínt okozott! Finite Incantatem.
Harry visszafojtott lélegzettel várt, hogy megint érzi-e az égető fájdalmat a varázslattól, de az nem jött.

– Mi történt? Miért nem emlékeztem erre az egész dologra ezelőtt?

Miután Pomfrey befejezte az égési sérülések kezelését, visszacsavarta a kupakot a tégelyre, és leült a székre Harry ágya mellett. Ez a szituáció már nagyon ismerős volt: Harry a gyengélkedőn, valakivel, aki épp egy hírt készül elmondani neki, habár normális esetben ez a valaki az igazgató volt.

– Harry drágám. Téged két éven át fogva tartottak és kínoztak; az elméd megpróbált megvédeni attól, hogy újra és újra át kelljen élned a traumatikus élményt, ezért elrejtette őket előled. Amikor az aurorok megtaláltak téged Bellatrix pincéjében, azt hitték, beleőrültél abba a rengeteg Cruciatus átokba, amiket kiszórtak rád. De nem voltál elmebeteg, legalábbis nem abban az értelemben, ahogy azt a gyógyítók gondolták. Ehelyett visszatértél egy kisgyermek gondolkodásmódjához, abba az időbe, mielőtt még olyan súlyosan megsérültél volna. Kizártad a pincében töltött időket és minden mást is, ami valaha ártott neked. Emlékszel arra, mi történt veled Dursleyéknál?