A megtört fiú

2. fejezet

Lucius Malfoy. Perselus már a név hallatán is émelygett. Lucius Malfoy volt az oka annak, hogy Perselus az elsők közt csatlakozott a halálfalókhoz. Ó, a rafinált Lucius már szinte akkor hozzálátott csábítgatni és körüludvarolni Perselust, mihelyst ő elkezdte a Roxfortot. Lucius nem feküdt le vele azonnal, ó, nem, annál sokkal kifinomultabban dolgozott. Hatodéves korában Perselus még csak elsőbe járt; azzal kezdte, hogy barátságot alakított ki vele. Perselus Pitonnak, félvérként nem akadtak barátai a Mardekár házban, de mardekáros mivolta miatt semelyik másik házban sem. Túlságosan könnyen lehetett őt manipulálni, Lucius Malfoy pedig mesterien manipulálta az embereket.

Perselus azt hitte, barátra lelt, de Lucius igazából egyáltalán nem akart vele barátkozni, csak be akarta őt szervezni Voldemort szolgálatába, amikor úgy gondolta, hogy eljött a megfelelő pillanat. Perselus túl fiatal és naiv volt még, hogy átlássa, mi is folyt ott valójában, csak sütkérezett a figyelemben, amit Lucius neki szentelt. Lucius volt számára a védőpajzs a Tekergőkkel szemben, és túl későn eszmélt rá, hogy csak kihasználták, nem pedig szerették. Lucius a tizenkettedik születésnapján, a Szükség szobájában dugta meg őt első alkalommal, Perselus pedig biztos volt benne, hogy ez azt jelentette, Lucius tényleg szereti. De Lucius nem szerette; egyik fiút sem szerette azok közül, akiket kefélt – csak a fiatalságukat.

És most Lucius Harry Potterre akarta rátenni a kezét. Perselusnak már nem voltak többé illúziói afelől, hogy mi volt Lucius Malfoy. Luciusnak már akkor megakadt a szeme Potteren, amikor a fiú még csak másodikba járt. Perselus hallott néhány pletykát, melyet készséggel el is hitt, arról, hogy Lucius prostituáltakat vett rá, hogy Százfűlé főzettel alakuljanak át Harry Potterré – egy fiatalabb Harry Potterré. Mivel ő maga főzte neki a Százfűlét azokban az időkben, ezért Perselus nem kételkedett.

Azóta természetesen már minden bordélyházat bezártak, még azt a néhányat is, amiknek a működését a Minisztérium engedélyezte, és amelyekbe minisztériumi nagykutyák is jártak, a minisztert magát is beleértve. Perselus gyakran eltűnődött, vajon mi történhetett azóta a prostituáltakkal, akik ott dolgoztak. Kint koldulnak az utcán, vagy talán ott űzik tovább a mesterségüket? Ez most már illegálisnak számított, de talán megúszhatták, ha elég óvatosan csinálták.

– Nem értem, mennyiben érint ez engem, vagy hogy egyáltalán hogyan segíthetnék. Ez a nyakörv korlátozza a mozgásomat, amint azzal valószínűleg tisztában van.

– Igen, uram – bólintott a lány. – Ronra is tettek egyet, hogy ne próbálja megkeresni Harryt.

– Értem. Ezért nem ment soha hozzá Mr Weasleyhez? Mert túl veszélyesnek ítélték a társadalomra nézve?

– Micsoda? Nem! Én szerettem Ront, és még most is szeretem, de egyikünk sem választhatta meg, kivel házasodhat. A Minisztérium teszteket végzett, hogy megtudja, a mágiát és a genetikát tekintve kivel illenénk össze a legjobban. A tesztek szerint Ron és én nem számítottunk megfelelő partnernek egymás számára, még ha tizenhét éves korunk óta jegyesek voltunk is. Ront arra kényszerítették, hogy Pansy Parkinsont vegye el, Ginnyt pedig...

– Igen? – suttogta a férfi.

– Őt arra kényszerítették, hogy Draco Malfoyhoz menjen feleségül. Mindketten a Malfoy kúriában laknak Luciusszal. Ginny éveken át érzett valamit Harry iránt, még jártak is egymással, amikor Harry hatodéves volt. El tudja képzelni, hogy milyen lenne a számára, ha Lucius összeházasodik Harryvel, neki pedig látnia kell majd őt minden nap, abban a tudatban, hogy soha nem lehetnek egymáséi?

– Még mindig nem értem, mi köze lehet hozzám ebből bárminek is. – Perselus nem akart túlontúl sokáig elmerülni a mellkasában lévő fájdalomban, ami annak hallatán ébredt, hogy Ginny Weasley, immár Malfoy, még mindig érez valamit Harry iránt.