A megtört fiú

4. fejezet

Perselus még akkor sem hitte el igazán, hogy a meghallgatás az ő javukra dőlt el, amikor Minerva és ő már keresztülvágtak Londonon a Szent Mungó felé tartva, Minerva zsebében Harry új utazási engedélyével. A Wizengamot, Lucius drága ügyvédei és új kebelbarátja, a mágiaügyi miniszter közreműködése ellenére, úgy határozott, hogy az életmentésből származó adósság miatt Perselus a törvényes igénylő Harry Potter kezére.

Perselus végigsimított csupasz nyakán; még mindig alig tudta elhinni, hogy nem valami tévedés történt, és hogy nem kerül rá vissza a nyakörv. A Wizengamot eltörölte minden addigi korlátozását. Perselus munkát vállalhatott, varázsolhatott (nem mintha pálca nélkül sok mindent tudott volna varázsolni, de mindegy) és ugyanannyi megszorítással utazhatott, mint bárki más. Röviden, visszaengedték a varázslótársadalomba, és kegyelmet kapott, amit bizonyításképpen a Wizengamot főmágusa írt alá.

Scrimgoeur nem örült, és Lucius Malfoy sem; Perselus eltűnődött, hogy vajon Lucius mennyi aranyat ígért a kincstárnak, ha a bíróság az ő javára dönt. Miniszteri hatalmánál fogva Scrimgoeur ragaszkodott hozzá, hogy Perselus győzelmét feltételekhez kössék, a bíróság pedig beleegyezett. Ha Harry Potter egy éven belül nem esik teherbe, akkor a Harry és Perselus közti házasság semmissé válik, Lucius Malfoy pedig szabadon összeházasodhat a fiúval. Ez volt az egyetlen dolog, amiért Perselus nem rajongott. Az ellen nem volt kifogása, hogy vigyázzon Harryre és a gondját viselje, de hogy teherbe ejtse? Úgy tűnt, azzal, hogy megmentették Harryt a Lucius Malfoy általi szinte biztos megerőszakolástól, Perselusra osztották ki buzgón az erőszaktevő szerepét. Mert Harry elmeállapotában mi más lehetne a szex, mint nemi erőszak?

Az Oxfort Street zsúfolásig volt tömve vásárolgató muglikkal, miközben Minerva és Perselus átevickélt köztük a Purgall és Metell Ltd. koszos üvegéhez. A vörös színű téglák mállottak, az ajtón lévő betűk aranyozása lepattogzott, a kirakat belsejét pedig vastag porréteg fedte. Minerva halkan odaszólt az egyetlen kiállított próbababának, ami olyan ódivatú, citromzöld ruhát viselt, hogy már erősen ráfért volna egy újítás.

– Perselus Piton és Minerva McGalagony. Harry Potterhez jöttünk.

A próbababa rájuk kacsintott, aztán műanyag kezével, melyről hiányzott a mutatóujja, intett nekik, hogy menjenek közelebb.

Minerva átlépett az üvegen, és eltűnt szem elől. Perselus vett egy nagy levegőt, mielőtt ő is megtette volna ugyanezt. Mindegy, hányszor látogatta már meg a varázslók kórházát, sosem tudott hozzászokni ahhoz az érzethez, ahogy az üveg cseppfolyóssá válik körülötte, miközben ő maga száraz marad. Rettenetes érzés volt, és Perselus megborzongott, amint átlépett a túloldalon lévő váróterembe.

A recepciós boszorkányt egy férfi és két kisgyerek foglalta le, akik, úgy tűnt, hogy a fejüknél fogva összenőttek – úgy ordítottak, mintha itt lenne a világ vége. Minerva csak egy pillantást vetett a zűrzavarra, és inkább egyenesen a lift felé sietett. Kezével nyitva tartotta a liftajtót, amíg Perselus bement, aztán megnyomta a negyedik emelet gombját. Mihelyst megállt a lift, Perselus megindult a kórterem felé, de Minerva nem követte.

– Erre, Perselus – mondta egy másik folyosóról. – Harry külön szobában van.

Perselus visszafordult, és követte az asszonyt. Tudhatta volna, hogy Harryt külön szobába rakják majd. Harry Potter még mindig a varázsvilág hősének számított, és a miniszter szeretett vigyázni a hőseire; legalábbis azokra, akiket elismert.

Az egyszerű, fehér ajtó előtt egy makulátlan, zöld talárt viselő gyógyító állt. Gallérján a Szent Mungó jelvénye; a keresztbe rakott pálca és csont mellett egy másik jelzés is díszelgett – egy vörös színű főnixtoll. A férfi egy mester gyógyító volt. Alig nőtt magasabbra, mint Flitwick professzor, és olyan kopasz volt, mint egy biliárdgolyó, arca pedig bölcsnek és a ráncoktól repedezettnek tűnt, mint egy cserépedény, amit épp most ejtettek el véletlenül.