Five Minutes To Midnight

7. BLOOD

Martijn's POV

@lilkleine :
Öhm köszönöm 😂 De azért csak te vagy a jobbik fél költészet terén, "baas" 😏

@lilkleine :
Khm majd egyszer összebeszélünk, amikor ráérek 😘

@lilkleine :
Martijn, add meg a számod! Írni akarok iMessage-en.

@lilkleine :
Fontos!

@lilkleine :
Itt hosszú lenne, és nah. Ott jobban el tudom neked magyarázni

@lilkleine :
S I E S S

@lilkleine :
Martijn

@lilkleine :
Kérlek

Martijn az egész előző estét telefon nélkül töltötte, mivel a verse minden figyelmét lekötötte (mármint papírgalacsinokat dobált és közben szidta magát, hogy elfejtette a vers többi részét és valahogy sehogy sem tudta befejezni), így csak reggel látta az igencsak sűrgetőnek látszó üzeneteket.

Gyorsan beírta a számát és el is küldte.

@martingarrix :
Mi történt?

Miközben a kézbesítve felirat ugrált szemei előtt igyekezett nem idiótán idegeskedőnek tűnni.

Már 5 perce nézte mereven az iMessage kék-fehér színeit, mikor kopogás hallatszott az ajtója felül.

– Martijn, te istenverte álmoszuszék siess már! – üvöltötte húga hangja, ami csak egyet jelentett: ma neki is korán kezdődik az első előadása.

Gyorsan kimászott az ágyból és rohant is öltözni. Nem sokkal később már a villamos felé sietett, miközben a telefonja ezerrel rezgett, de Jorik még mindig nem jelentkezett.

Martijn felnézett az égre.

Felül minden szürke volt és látszott, hogy nemsokára hatalmas eső lesz, ami Amszterdamban nem ritkaság. Ha esett mindig eszébe jutott nagy álma: valamit megcsókolni az esőben.

Óvatosan megrázta a fejét és keserűen elmosolyodott.

,,Hagyd már az ezeket a lányos dolgokat."

Őszintén szólva már kiskorában rájött, hogy van vele valami. Amitől ő kicsit másabb, mint a többiek, de akkor ezt nem tudta miért érzi.

– Csakhogy itt vagy! Már azt hittem nem érsz ide! – nevetett fel Jobke, Martijn másik legjobb barátja és kezet fogott az enyhe futástól kipirult fiúval.

– Ahh én soha nem késem. – húzta ki magát és így folytatta. – Ellentétben egyesekkel – bökött a szőke felé.

– Martijn mi a napi hiszti? – kiáltott mögüle Julian és ő is odacsapódott, majd együtt szálltak fel a villamosra.

– Csak Jobke járatja a nagy száját – forgatta meg szemeit.

Mindkét barátja felnevetett.

– Még mindig ilyesztő vagy ezzel a szemforgatás és szemüveg párossal. Lekéne szoknod róla vagy hordj kontaklecsét – Jul még mindig vigyorogva megbökte a fekete szemüveg szárát.

Martijn mindennél jobban imádta a sötét színű Armani keretet, úgy érezte benne legalább azt nem kell szégyelnie, hogy egyhén szólva nem lát jól.

– Te meg borotválkozz meg – vágott vissza a maga csendes hangnemében.

– Olyanok vagytok, mint egy idióta házaspár – szólt bele a szóváltásukba az elmúlt időben mobilját nyomkodó Jobke, mire Martijn még mindig jócskán kipirult arca egyszerre csak kifakult.

– Hé, jól vagy? – szólal meg ismét a szőke.

– Csak kevés a levegő – suttogja és beletúr vöröses barna, nyirkos hajába, mitől még inkább arcpirító dolgok jutnak eszébe.

Hogy is írta Jorik?

Martijnnak elkezdtek beugrani a sorok melyekben Jorik két keze fogja pirosas arcát, majd egy lassú és lágy csókot lehel a fiú rózsaszínes ajkára. Aztán ujjait bevezeti nyirkos hajába és elkezd játszani az összetapadt tincsekkel. A sorok melyekben ujjait sietősen Joor szájára tapasztja, nehogy valaki meghallja az olykor-olykor feltörő nyögéseket.

Martijn megborzongott a gyöngyörűség gondolatától.

Elő is kapta telefonját.

@martingarrix :
Mikor írsz újabb részt?

****

Fáradtan caplatott ki utolsó órájáról és padot keresett, hogy valahol megvárja két barátját.

Leült és csendben olvasgatott a telefonján, mikor valaki tarkón vágta.

Martijn feje előre nyekkent és elejtette a kezében tartott tárgyat. Az iPhone szerencsére nem a kijelzővel lefelé landolt, így nagy eséllyel nem lett nagy baja.

Mikor megpróbált felegyenesedni egy újabb ütést kapott. Most az arcába. Miközben a sajgó ponthoz kapott felnézett és megállapította, hogy kurvára semmi esélye mivel az embernek általában nincs esélye, ha hárman vannak ellene, ő pedig egyedül van. Így Martijn elkönyvelte magában, hogy ma vagy nagyon elverik vagy mákja lesz. De most ebben a pillanatban az elsőre tippelt volna.

Ráadásul támadóit nem úgy ismerte akik csak hagyták volna úgy elfutni. Mindhárman Martijn osztálytársai voltak a gimnáziumban és mindhárman egy egyetemre jártak vele. Mindhárman imádtak verekedni és mindhárman gyűlölték a melegeket.

Olivert, Jant és Nathant már jó ideje ismerte is tudta milyenek. Julian a hátuk melegdetektornak csúfolta a három fiút, de a szemükbe nem mondta volna.

Oliver, a kigyúrt keseszőke megfogta az eléggé vékonyka költőpalánta pólóját és felhúzta magához.

– Na mi van buzikám? Nincs itt a két testőröd? – vigyorogta gúnyosan, majd egy laza mozdulattal bemosott Martijnnak.

A már korábban szemüveg nélkül maradt és az nélkül még enyhén vak Martijn felordított a fájdalomtól. Orrából folyni kezdett a vörös folyadék és még levegőt is alig kapott.

Ha most nem tört el akkor soha.

A következő percek fájdalmasan lassúnak ígérkezdtek számára.

A végén már a földön feküdt és alig-alig bírta vissza tartani a könnyeit.

Éppen Jan rúgott bele az oldalába mikor meghallotta az éppen hangosan káromkodó Juliant.

– Hála – nyögte és várta, hogy barátai megmentsék, ami be is következett.

Talán öt perc sem kellett mikor Julian aktuális barátnője törölte le arcáról a vért és kezelte le a horzsolásokat.

– Húzd fel a felsődet – mondta a lány és a szégyenlős Martijn végül meg is tette.

Szemeit lesütve várta, hogy megtudja mennyire verték szét a felsőtestét.

Utálta ha mások látják póló nélkül, mivel nem éppen kigyúrt fiúként tengedte mindennapjait.

– Annyira nem vészes. Tudsz menni?

Martijn lassan megindult és már elkezdett gondolkodni a szövegen amit be fog adni a szüleinek. Gondolkodás közben viszont eszébe jutott még valami.

@martingarrix :
Kérlek meséld el amit akartál, de majd én is hagy mondjak el valamit.