"Realista vagyok, és nárcisztikus,
Azt mondod; önző vagyok és abszurd
Próbálsz megváltoztatni, próbálsz megmenteni
Azt mondod; tanulnom kellene, de én túl vak vagyok
Kifutok az időből, néha túlságosan is goromba vagy
Sosem hazudtam, sosem hazudtam, sosem hazudtam
Mert sosem mondtam, hogy minden rendben lesz,
És sosem mondtam, hogy azért élünk, hogy lássunk egy teljesen új napot. "
Ember... Ez a Martijn gyerek tudja, hogy hogy kell hatni egyszerre az értelemre és érzelemre. Irigylem azt a tudás hatalmát, ami neki van. Mellette én csak próbálkozni tudok.
Megnyitva az iMessaget látom, hogy Martijn keresett, de nem is egyszer. Hálát adok istennek, hogy válaszoltam neki, így legalább lesz egy barátom, és senki se mondhatja többé, hogy mindenki utál.
Martijn :
Jorik.....találkozhatnánk?
Jorik :
Hát ööö...
Martijn :
Tehát nem. De azért köszönöm 🙂
Martijn :
Legalább most gyorsan válaszoltál 🤔 Én már ennek örülök
Martijn :
Megyek, mert kötést kell cserélnem. Egy óra múlva leszek 🙏🏽
Jorik :
Várj, nem mondtam nemet.
Martijn :
De igent se...
Jorik :
Mert még át akarom gondolni.
Jorik :
A fenébe is!
Jorik :
Találkozzunk.
Jorik :
Ismered Guus strip klubját? (Valami ilyesmi a neve. Sosem jegyeztem meg). Ha gondolod, találkozhatunk ott is.
Jorik :
Vagy a bárt, a színháztól nem messze?
Jorik :
Melyik van hozzád közelebb? Holnapután ráérek. Gondolom te is, mert vasárnap lesz.
Jorik :
És nem kell tanulnod. Legalábbis én sose tanultam vásárnap esténként.
Jorik :
Meg a jobb tanulók sem az osztályomban.
Jorik :
A hétvége az mindenkié... Nem?
Jorik :
Martijn.
Jorik :
Egyáltalán amszterdami vagy?
Jorik :
VÁLASZOLJ MÁR, NEM VAGYOK GONDOLAT OLVASÓ
Jorik :
K É R L E K
Jorik :
Akkor még várok 🙄
Jorik :
Utána meg megyek valahova. De lehet nem. Fáradt vagyok.
Francba Joor, el ne veszítsd őt! Többet beszéltél vele, mint az eddigi összes barátoddal. Jah, neked nem is volt olyanod...
-Hahó. - zörgette az ajtót egy ismerős hang.
-Igen? - szóltam vissza, majd belépett azon Carolien. Nagyszerű, már csak ő kellett...
-Beszélhetnénk? - maga előtt szorongatta hófehér kezeit, és óvatosan nézelődött. Hosszú szoknyája a földet súrolta, és hosszú szárú csizmában volt a házban. Bunkóság lenne rászólnom, hogy vegye le azonnal, hisz nem ő takarít? Meglepettnek látszott, biztos nem számított arra, hogy ekkora rend van egy fiú szobájában. Bár mostanában hanyag voltam, a polcokon vékony porréteg van, és a szennyes ruháim kimosatlanul a sarokba vágtam. Lassan már megesz a piszok, de majd kitakarítok holnap...
-Aha. Mondd. - arrébb ültem, majd megpaskoltam magam mellett a helyet, ezzel jelezve, hogy le is ülhet, ha gondolja. Egy szó nélkül helyet foglalt, majd ott folytatta a szobám méregetését.
-Jorik, ez a hely nekem új. Meg gondolom neked is a szituáció. Mostoha tesók leszünk, még kimondani is fura. Átfut a hideg a hátamon. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is lesz tesóm, vagy, hogy anya harmadjára is házasodik...
-Harmadjára? - húzom fel a szemöldököm. - Azt hittem ez a második házassága lesz. Nem úgy néz ki, mint akinek már ennyi házassága volt... Megtudhatom, hogy miért lett vége az első kettőnek, vagy nem rám tartozik? - mondatom hallatán nagy gondolkodásba kezdett. Valószínűleg mélyen érinti, vagy csak hazudik.
-Apám elhagyott minket, a nevelőapám két éve halt meg. - válaszolta szűkszavúan. A hangja rekedtes lett a mondat második felénél. Lehet az apja nem is hagyta el, csak kitalálta.
-Sajnálom. Részvétem.
-És az anyukád? Hova lett? - utálok arról a nőről beszélni. Miatta vesztettem el a hitem az anyákban. Szülőnek se volt nevezhető, inkább csak életrontónak.
-Amikor kicsi voltam, leukémiám volt. De nem segített. Megvert, számtalanszor. Apám felkapott engem, és elmenekültünk. Először a kórházba mentünk, és ott töltöttem életem első hét évét. Mikor meggyógyulva kikerültem, sokáig nem volt barátom. Sőt, igazi sose volt. Ki akarna egy gyógyszereket szedő, beteggel játszani? Szerencsére már azoknak az éveknek vége, és felfedeztek. A zene a legjobb orvosság, nem a nevetés... - forgattam meg szemeim.
-Ha ez segít, én a barátod lettem volna...
-Carolien, osztálytársak voltunk. Pontosan te voltál az egyik ember, aki hátba vágott. Mindent megtettél volna Pauline érdekében. Összenőttetek, senkihez sem szóltatok. Egyáltalán barátok vagytok még? Azt ne feledd, hogy amikor valaki bántott engem, ti voltatok az elsők akik röhögni meg rúgni jöttek. Nem rossz a memóriám, mindenre tisztán emlékszem. Ne nekem játsszd az ártatlant! - az utolsó mondat hangosabbra sikeredett, mint szántam. A lány összerezzent, majd nedves szemekkel nézte az enyéim. Biztos nem számított mondatomra. A sírás határán volt, csak mély levegőket vett.
-Akkor rohadj meg. - kiviharzott, majd bevágta az ajtóm.
-Legalább elment...
Martijn :
Igen, amszterdami vagyok.
Jorik :
VÉGRE, HOGY ITT VAGY
Jorik :
MARTIJN, MOST FIGYELJ
Martijn :
Rendben. Mi a baj?
Jorik :
Nincs baj. Csak itt volt a lány, akit meséltem. Beszélni akart velem, és sírva itthagyott. Lol annyi szarságot csinált velem, hogy biztos nem megyek utána 😂😂😂
Martijn :
Jorik... Hallod te magad? Te mindig kedves vagy, miért hagyod, hogy az a lány ott sírjon egyedül?
Jorik :
Emberből vagyok. Mint mindenki a házban. És régen rengeteget bántott, nem bízhatok benne.
Martijn :
Például? Mit tett ellened?
Elmeséltem néhányat a közös múltunkbúl. Martijn láthatólag sokat gondolkodott a válaszon, mivel hosszú percekig csak azt az egy üzenetet vártam, amiben leírja, amit gondol.
Martijn :
Sajnálom Joor. Nem akartalak felzaklatni.
Jorik :
Semmi baj.
Jorik :
Gondolkodtál a találkozáson? Mi van hozzád a közelebb?
Martijn :
A színháztól nem messze bár. Három utcányira van az egyetemtől.
Jorik :
Akkor...?
Martijn :
Akkor holnapután. De most mennem kell, szia Jorik 😍
Jorik :
Megbeszélve. Szia Martijn 😏
"-Mézédes ajkak... Nyugtató világos szemek. Ez nem létezhet, te nem vagy igaz! - kiabálta a fiú, mire a másik csak felnevetett.
-Jorik, tényleg létezem. Mint a szerelmünk. "
