Five Minutes To Midnight

9. STICHES AND LIES

Martijn's POV

Martijn élete egyik legrosszabb, ha nem a legrosszabb estéjét élte meg. Jó, inkább nevezzük hajnalnak, mivel hajnali egykor ért haza. Nem mert a szülei elé menni, hisz azok akkora botrányt csináltak volna fiúk verekedéséből, hogy csak na.

Mikor már mindenki aludt besurrant az ajtón és célegyenesen a konyhába ment. Percekig túrkált a fagyasztóban mikor végre kezébe akadt egy zacskó mirelit valami.
Felment a szobájába és halkan bezárta az ajtóját nehogy valaki meghallja vagy meglássa.
Felkapcsolta a lámpát és mikor belenézett a tükörbe egy halk ,,bassza meg" hagyta el száját.

Ma egész délután Juliannél volt aki barátnőjével és Jobkevel együtt hűségesen borogatta Martijnt, már tudható volt, hogy ennek a kis összecsapásnak lesznek látható következményei.
Hiába tudta, hogy szarrá verték ennyire nem számított rosszra.
Martijn a jobb szeme körül a bőr teljesen lila volt. Orra kék, de legalább nem törött. Álla még vörös, de már sárgul. Ajkai sebesek és bevérzettek. Viszont minden foga megvan.
Levette a felsőt és a nadrágot melyet Julian adott neki. Aznapi fehér pólóját összekente az orrából kifolyt vér, nadrágja pedig kiszakadt a rúgásoktól.
Ott állt a tükör előtt előtt egy száll alsónadrágban és, majd elhányta magát. Hasa és combja teljesen szét volt rugdalva és mindenhol foltok borították. A tarkójához ért, de felszisszent a fájdalomtól.

Miután kinézelődte magát bedőlt az ágyába és azonnal el is aludt

****

– Joor. – motyogta a fiú miközben a másik szorosan ölelte elernyedt testét.
– Hm, baas? – nyögött fel Jorik. Az ő hőn szeretett Jorikja. A szerelme, akiért vért pumpál a szíve.
– Mennem kell. A barátaim már várnak. – egy nagyot sóhatjva felemelte a fejét és már állt is volna fel, ha korábbi párnája nem húzta volna vissza.
– Ne menj. Maradj örökre.
Martijn tudta, hogy felesleges ellenkeznie, így visszabújt a fiúhoz.
– Örökké maradni fogok.

****

Martijn álma egy ajtócsapkodással egyszerre ért véget.
– Martijn! Le fogod késni az előadásaidat – szólt anyja reggel is meleg hangja. – Nem szeret.... Martijn mi történt? – hangja hirtelen átcsapott őrült aggódásba.
– Semmi – suttogta a fiú és igyekezett nem szülőjére nézni.
– Ki tette ezt?
– Senki.
– A senki nem teszi tönkre az arcodat – anyja ujjai becsúsztak Martijn álla alá és fejet csóválva szemlélte gyermekének igencsak helybenhagyott testét. – Mond el! – hangja átcsapott könyörögőbe. – Ki tette?
Tudta, hogy az igazat kéne mondania, de a teljes igazság elárulásával olyan dolgok is terítékre kerültek volna amihez sem kedve, sem gyomra, sem bátorsága nem volt, így hát a féligazságot mondta el és azt egy kicsit kiegészítette.
– Verekedtem.
– Miért?
– Mert beszóltam valakinek és az visszatámadott. Nagyon haragszol? – Martijn kérdése kissé gyerekesnek hangzott, de náluk verekedésre soha nem volt példa. Martijn és a húga, Laura nem igazán voltak ilyen típusok. Mondjuk Laura néha a jó testvéri viszony megőrzése érdekében néha megcsípkedte vagy piszkálgatta a mindig olvasó vagy éppen írkáló bátyját, de ezek még belefértek.
– Nem. Tegnap ugye Julian ápolt le?
– Igen.
– Gondoltam. – Mrs. Garritsen óvatosan elmosolyodott. Julianre a második fiaként tekintett. A Dobbenberg házban pedig Martijn volt a hőnszeretett potyagyerek. – Azt hiszem a héten nem kéne bemenned az előadásokra. Gyere, majd le egy kicsit az irodába. Megszeretném nézni mit műveltek veled.
Martijn így is cselekedett és anyját követve lement a földszintre.

A házban két iroda is volt. Az egyik Martijn apjáé, a másik pedig egy ugyanígy nevezett, de inkább orvosi szobára emlékeztető helység melyet dr. Karen Garritsen hasznosított, habár az igazat megvallva semmi érteleme nem volt.

A kínos vizsgálatot követően a fiú visszament a szoabájába és lefeküdt aludni.

Legközelebb délben ébredt fel, mivel a hasán lévő, tegnap még vérrel borított sebet igencsak húzta a varrat.
– A fenébe. – morogta és óvatosan lerángatta magáról a takarót. Bőre a varrat körül még mindig csúnya volt, de már javulást mutatott és csak egy baj volt vele: Martijn majd meghalt a folyamatos fájdalomtól és a kellemetlen érzéstől ami a tegnapi összezörrenés nyomai hagytak maguk után.
Figyelemelterelésként elővette a csontra lemerült telefonját és miután megkereste a tőltőjét a készülék be is óhajtott kapcsolni.

Elsőként a Jorikkal folytatott beszélgetést nyitotta meg ami nem olvasott üzenetet jelzett.

Jorik :
Milyen órád? Mi van?

Martijn :
Szia Jorik 🙌🏽

Ahogy elolvasta Jorik sorait amiben a fiú a sérelmeit írta le Martijn is hasonlóképp cselekedett.

Martijn :
Bocsi, hogy tengnap nem válaszoltam, de a telefonom teljesen lemerült és csak most volt lehetőségem töltőhöz jutni.
Kérdésedre válaszolva egyetemi óráról volt szó. Az Amszterdami Egyetemre járok lassan három éve és irodalmat tanulok.
Most nem erről szeretnék beszélni. Egy sokkal komolyabb dologról.
Bocsánat a lelkizős szöveg miatt, ha zavar akkor szólj és nem írok többet ilyenekről, de ezt most elszeretném mondani.

Martijn végül egy esszének is megfelelő szövegben elmondta a tegnapi napját. Végül pedig egy-két kínosabb dologgal is kiegészítette.

Martijn :
Miközben történt a dolog rád gondoltam és megnyugtatott. Ha nincs a te arcod előttem akkor már elájultam volna közben , szóval köszönöm. Köszönöm, hogy itt vagy nekem Jorik és tudok veled beszélni. Talán csak én látom, így, de talán jó lenne ha mi találkoznánk esetleg, mert én nagyon szeretnék egyszer beszélgetni veled.

Martijn :
Na, mindegy is. Most megyek mivel megint le kell jegelnem magamat.

Martijn letrappolt a konyhába és mikor visszajött a keze televolt pakolva jégtasakokkal és egy fagyisdobozzal, amit mondjuk a fiú szeptember lévén nem nagyon tudott hová tenni, de a célra megfelelt. Csak Laura nehogy meglássa milyen szolgálatot kellett teljesítenie a hőn szeretett fagyos édességnek.
Visszadőlt az ágyba és telepakolta magát a hűtéshez használt dolgokkal, aztán kezébe vette telefonját és szinte könyörgött, hogy legyen üzenete Joriktól. Sajnos csalódnia kellett.

– Látom ezt nekem kéne elkezdenem. – motyogta és a billentyűzet nézése közben hosszas gondolkozásba kezdett.

Martijn :
Jorik.....találkozhatnánk?