Barátságból szerelem - Hocopán Máté FF.

Part 7

-Na jó, nekem ebből elegem van.-Fogtam meg cuccaim, majd kisiettem a Parkból.

-Jázmin, várj már.-Szólt utánam Zozó, de én csak mentem tovább valamerre.

Fél óra múlva egy erdős részre értem, ahol egy fa tövébe leültem.A telefonomat előhalásztam a táskámból és tudomásul vettem, hogy lassan délután fél 4.A készülék állandóan csörgött vagy rezgett, ami már kezdett idegesítővé válni. Hoci, Zozó, K.Patrik, Todi és még Imi is hívott, amit furcsáltam. A készülék ismét megcsörrent és egy "Hoci" név villogott rajta, amit egy kis gondolkozás után felvettem.

-Úristen Jázmin! Megijesztettél mindenkit. Hol vagy?-Hallottam hangjában az ijedtséget.

-Az erdő szélén egy fánál.-Válaszoltam neki kicsit flegmán.

-Milyen erdő?-Hallottam meg Zozó hangját a telefon másik végéből.

-Ami Gyulán van.-Forgattam meg a szemem, amit ők nem láthattak.

-Elmegyünk érted.-Hallottam meg K.Patrik hangját is.

-Nem kell. Vissza találok egyedül is.-Mondtam, majd rájuk csaptam a telefont.

Ahaa, gondoltam én... Már kezdett sötétedni, én pedig egyedül kóboroltam valahol Gyulán...A fiúkat nem akartam felhívni, mert túl makacs voltam épp abban a pillanatban...

XXX

Egyedül barangoltam még a sötét utcákon, amikor egy park részhez értem, ami tele volt padokkal. Oda lefeküdtem, és a fáradságtól szinte azonnal elnyomott az álom.

<<Rémálom>>

-Most szépen velem jössz!-Fogta meg kezem egy férfi, akinek hangja rekedtes és mély volt.

-Nem megyek magával sehova!!-Rántottam ki kezem, majd futni kezdtem valamerre.

-Jázmin, ne légy ostoba! Úgysem tudsz elmenekülni előlem!-Nevetett fel ördögien, majd csak annyit éreztem, hogy zuhanni kezdek, de mielőtt még földet érhettem volna felijedtem.

-Mi a..?-Néztem fel, és valaki karjaiban cipelt valamerre.

-Nyugi, én vagyok.-Fogott karjaiban még szorosabban Imi?

-Hogy találtál meg?-Néztem fel rá még mindig levegőt kapkodva.

-Egész éjjel téged kerestünk. Csoda, hogy megtaláltalak.-Sietett be egy utcába.

-És most hova viszel?-Kérdeztem, majd próbáltam az útra figyelni, hogy merre is megyünk.

-Hozzám.-Jelentette ki rám se nézve.

-Haragszol még?-Néztem rá egy kis csönd után.

-Már nem.-Nézett szemembe egy pillanatra, majd vissza szegezte tekintetét az útra.

-Már? Pontosabban??-Kérdeztem zavartan.

-Mert amikor elmentél a Parkból, tudatosult bennem, hogy miattam mentél el, és ezt az egészet miattam csináltad, és minden miattam történt, amiért megbántottalak.-Mondta, majd mondandója közepette belépett egy kapun.

-És hol fogok aludni?-Lépett be az ajtón, majd lerakott az ajtó előtt.

-Velem.-Adta meg a rövid válaszát amin lefagytam.

-Ööö...hát okéé...-Nyeltem egy nagyot.

XXX

Reggel mikor kinyitottam álmos szemeimet, Imivel találtam szembe magamat, aki csak oldalvás feküdve bámult rám.

-Mióta nézel?-Szólaltam meg rekedtes hangon.

-Már egy ideje...-Simította végig kezét arcomon. Mi a f@aszom történt evvel a gyerekkel??

-Khm...Imi...-Löktem le magamról kezét.

-Tessék.-Ült fel a ágyon mosolyogva.

-Mi a f@szom van veled? Eddig rühelltük egymást...-Nevettem fel.

-Én nem utáltalak.-Nézett mélyen szemeimbe.

-Ahaa...biztos...-Keltem fel az ágyból, majd öltözni kezdtem.

-Nagyon aggódtam érted.-Ölelte át hátulról derekamat.

-Mi a rák ütött beléd?-Löktem el, majd szembe kerültem vele.

-Jázmin...sajnálom a történteket, amiket mondtam, meg úgy minden...Én...Én szeretlek...-Jött egyre közelebb, én pedig automatikusan hátráltam, majd már a falnak támaszkodtam, Imi pedig még közelebb jött.

-Imi!-Tettem kezem fedetlen mellkasára.

-Mond.-Támaszkodott meg kezeivel fejem mellett a falon, így kijutásom már nem volt onnan.

-Tudod...-Nyeltem egy nagyot.

-Mit?-Nézett kajánul ajkaim felé, majd vissza szemeimbe.

-Hogy én Hocit szeretem.-Néztem szemeibe.

-Én meg téged.-Jött még közelebb.

-Imi!!-Tettem kezem mellkasára ismét.

-Engedj haza! Kérlek!!-Néztem rá könyörgően.

-Egy feltétellel.-Húzta mosolyra ajkait.

-És pedig?-Néztem rosszallóan.

-Egy csókot cserébe.-Mosolygott rám perverzül.

-Na még mit nem!-Néztem rá mérgesen.

-Időm, mint a tenger.-Nézett szemembe.

-Menj a f@szba Imre!-Tettem karba kezeimet.

-Na akkor, hogy döntesz?-Mosolygott rám. Válaszul csak ellöktem és kiszaladtam a házból. Könnyeimmel küszködve indultam el Hociék háza felé.

-Igen?-Nyitott ajtót kómás fejjel, majd mikor meglátott kipattantak szemei, és szorosan magához ölelt.

-Miért sírsz? Történt valami??-Csukta be mögöttem az ajtót.

-Imi hajnalban megtalált a parkban(eskü mint valami rossz iszákost xdd), elvitt hozzá és ott aludtam nála. Most reggel szerelmet vallott, és csak akkor lett volna hajlandó hazaengedni, ha megcsókolom, de persze én mondtam neki, hogy én téged szeretlek és, hogy nem akarom meg minden, végül ellöktem, és egészen a házatokig futottam.-Meséltem el neki sírva mindent.

-Szóval...engem szeretsz?-Kérdezte meg mosolyogva, majd két kezével átkarolta derekamat.

-Hát...-Kezdtem volna bele, de ajkai enyémre tapadtak, én pedig lábaimat dereka köré fontam, és így mentünk fel egészen a szobájáig...

Nagyon nagyon sajnálom, hogy lassan már 2 hónapja nem volt új rész, és, hogy hanyagoltam a rész írását, de sajnos nem nagyon volt ötletem. Végül sikeresen segitettek nekem ihletet meriteni, majd a rész irásában is segitettek. (Amit természetesen hálásan köszönök/megköszöntem♥)

A közel jövőben szeretném folytatni (és most nem 2 hónap múlva fogom xdd (remélhetőleg xdd)) Ha bármi kérdésed lenne a storyval kapcsolatba, nyugodtan irj rám privátba, mindenkinek vissza irok:))

Remélem tetszett a rész, ha igen kérlek szépen kommentba jelezzétek, és persze, hogy folytassam-e:))

És a következő részig SZIASZTOK♥♥♥♥