Az a rózsabokor - Shawn Mendes

1. rész

~Visszaemlékezés a 10 éves önmagunkra~

Éppen egyedül bicikliztem az utcán, amikor egy gyönyörű ház előtt megálltam és észrevettem egy rózsabokrot. Anyáék ismerték a házban lakókat,de én csak annyit tudtam, hogy van egy velem egykorú kisfiú is ott. Próbáltam egy rózsafejet leszedni, amikor az megszúrt.... Szisszentem eggyet, amit az udvaron játszó legény
meghallott. Odajött segíteni.
-Jól vagy?-kérdezte.
-Igen csak egy picit megszúrtam magam...Semmiség.
-Ezt be kell kötözni! Várj itt, kérek anyától egy ragtapaszt.
Pár perc után a "megmentőm" visszatért az édesanyjával, akinek aggódó tekintete rám, illetve az ujjamra szegeződött. Kedvesen rám mosolygott, biztos tudja ki vagyok.
-Mi a neved?-kérdezte kedves és lágy hangon
-Rose White vagyok. Nem messze lakok innen. Csak erre bicóztam és teljesen elbűvölt ez a virág. Gondoltam szedek eggyet anyukámnak, mert a rózsa a kedvenc virága. Én nem akartam senkiben sem kárt tenni...
-Nem tettél senkiben kárt,ez csak egy pici sebecske hamar begyógyul. Egyébként Karen vagyok, ő pedig a kiafiam Shawn. Nincs sok barátja ezért remélem, hogy jól kijöttök majd egymással.
Ezzel ott is hagyott.
-Szia! Shawn Peter Raul Mendes vagyok. Igen eléggé hosszú a nevem, de én szeretem.
-Szia-kuncogtam-Én Rose White vagyok. És nincs hosszú nevem, de én is szeretem.-halkan felnevettünk.
-Szóóóvaaaal szeretnél egy rózsa szálat?-egyetértően bólintottam- Mivan, ha segítek és nem csak anyukádnak szedünk, hanem neked is?
-Annak nagyon örülnék. Szeretem az illatát.
Ekkor Shawn bement a garázsba és integetett, hogy menjek segíteni neki. Letámasztottam a bicómat a kerítésen bellül és futottam is utána. Kihoztunk nagy nehezen egy létrát és egy metsző ollót. Visszatértünk a gyönyörű növényhez. A kisfiú a létrán a legmagasabb lépcsőre mászott, és a legmagasabban lévő, két legszebb rózsát levágta. Én közben lenntől szurkoltam neki,mert valljuk be, igaz most találkoztunk, de féltettem. Szerencsére sikerrel járt és óvatosan adta nekem a két "értéket" nehogy megszúrjon valamelyik tüskéje. Köszönésképp megöleltem. Segítettem visszavinni az eszközöket, utána beszélgettünk. Későre járt ezért elindultam hazafelé. Épphogy elindultam Shawnie utánam futott.
-Ugye holnap is jössz beszélgetni?-kérdezte csillogó szemekkel. Azoknak a szemeknek ki nem tudott volna ellenálni?! Ezért annyi mondtam:
- Már alig várom!- majd egy gyermeki mosollyal meg ajándékoztam. Búcsúzásképp megöleltük egymást és elindultam haza...
Éreztem, hogy akkor, aznap egy igaz barátra tettem szert. És ez így ment 7 éven keresztül.