Álomvilág - Az alku

Hetedik fejezet - Lelkek találkozása

Lile görcsösen lépett be otthonának küszöbén, próbált észrevétlenül beosonni, nehogy meglássák. Cipőit ledobálta, majd a konyhába rohant. A szárítóról lekapta bögréjét, vizet eresztett bele, majd berakta a mikróba. Amíg a vizet melegítette, egy másik polcról levett egy dobozt, és abból kivett egy tea filtert. Amikor a mikróba felforrt a víz, kivette a bögrét, majd belemártogatta a tea filtert, közben felsietett a lépcsőn a szobájába.

Maga mögött az ajtót becsukta, majd a bögrét letette az asztalra, és ránézett az órára. Hármat mutatott. Lile gyorsan elszaladt a fürdőbe, majd egy tusolás, és hajmosás után visszasietett szobájába, majd felöltözött otthoni és kényelmes ruhákba. Megint ránézett az órára, ami fél négyet mutatott. Még mindig túl korán volt ahhoz, hogy Benke ellátogasson hozzá. Az asztalra tett bögre mellé tette a fiolát, amit az orákulumtól kapott, de a tea már elhűlt. A fiolát bedobta az asztal fiókjába, majd felkapta a bögre teát és lesétált vele a konyhába. Édesanyja éppen a vacsorát készítette elő, és amint Lile meglátta egy pillanatra megtorpant, és eszébe jutottak az előző nap eseményei. Azóta nem találkozott anyjával, mivel az iskolába korábban indult el és nem látták egymást. Lile azonban üres tekintettel, szótlanul a mikróhoz lépett.

- Lile, nem kéne már tanulnod? – Kérdezte az édesanya zöldségszeletelés közben, kissé morgós hangon. Lile nem válaszolt semmit, csupán kifejezéstelen arccal bámulta a teát, majd megfordult, és visszasétált a szobájába, anélkül, hogy megmelegítette volna a teáját.

Lile arcára halványan ráült a szomorúság, és a reményveszteség. Azt hitte, hogy anyja bocsánatot kér, vagy legalább megkérdi, hogyan érez, vagy, hogyan van, de Lilének újonnan csalódás szorította gyomrát, és fakította el gondolatait. Lilében túlságosan is mélyen voltak már a sebek, amik a magánytól, elhagyatottságtól, szomorúságtól és a dühtől véreztek. A lány leült székébe, majd a gondolataiba mélyedve megfeledkezett az időről, amikor egy ismerős hang hozta vissza a képzelgésekből és az önsajnálatból.

- Lile? - kérdezte Benke, lehajolva a lány arcát keresve. Meglepődötten nézte Lile arcát, akinek fagyott arca egy pillanat alatt elrejtőzött. – Mi az?

Lile megrázta fejét egy erőltetett mosollyal, amire Benke felvonta szemöldökeit – Semmi... Csak gondolkodtam. Képzeld! Találtam megoldást! – Terelte a témát Lile, majd a fiókjához nyúlt és abból kivette a kis fiolát – Ma találkoztam egy orákulummal, aki sokat segített. Ő adta ezt is – lóbálta gyengéden az üvegfiolát, miközben fejét oldalra biccentve mosolygott a fiúra. Ezután Lile szóról szóra próbálta elmesélni mindazt, amit az orákulum mondott neki. Lassan és tagoltan mondta, hogy teljesen érthető legyen Benkének, aki minden szót teljesen jól felfogott, mégis zavarta, hogy Lile egy üvegfiolát is kapott, amiben kitudja mi van, és milyen hatásai vannak.

- Értem, minden stimmel, csak az nem, hogy ez az üveg fiola micsoda, és milyen hatásai vannak. Ez túlságosan is rizikós, inkább találjunk másik megoldást! – javasolta Benke, amikor Lile dühösen felállt a székből, majd mérgesen a fiúra szegezte szúrós tekintetét.

- Nem lesz semmi bajom, ne akadékoskodj már! Miért nézel engem egy balféknek? Nem tudsz csak úgy bízni bennem? Már te is azt mondod, hogy megőrültem? Mert akkor már tényleg elkergettek engem az őrületbe! – kiabálta Lile dühödten, miközben Benke csak megszeppenten hátrált egy lépést a lánytól, furcsállva a lány hangsúlyát, a hadarását, és arckifejezését.

- Lile, mi történt? – kérdezte meg kíváncsian Lilétől, aki szemeit forgatva a bögréhez fordult, majd felkapta és az ajtóhoz sietett.

- Lemegyek és megmelegítem, hogy minél hamarabb túllegyünk ezen – jelentette ki a lány, majd amikor az ajtót kinyitotta megállt a küszöbön, és halkan megszólalt, amit Benke nem hallott – De már az se lenne baj, ha méreg lenne.