Haláltánc

Hát újból találkozunk

Undertaker:

A Lordom csodálatosan vicces előadást nyújtott. Minden porcikám beleremegett a halálba, szinte elgondolkodtat, hogy megússza a halált. Gyönyörű, ahogy eljátssza rászabott szerepét. A felszabadult, teher mentes, tiszta boldogság látszatát. Itt állok a hatalmas boltíves ablakban, már az utolsó vendégek is haza szállingóztak. Mindenki elindult lepiheni, de a Lordom újra a csigalépcső felé indult. Percek teltek és ismét a labirintus végtelennek tűnő sorait járta egészen a szökőkútig. Árnyékaként haladtam utána. A hold sápatag fénye idilli megvilágítással ajándékozta meg ezt a percet. Leült a szökőkút peremére, a csendben élesen kihallatszott a vízbe érkező cseppek csobbanásának hangja. Megkerültem, hogy szembe legyek a Lord-dal aki sírt. Akár egy anyátlan gyermek. Lehervasztott a tudat, hogy elvágyódik innen. Pedig mióta figyelem meglep, hogy egyre inkább vonz a földilét. Méghozzá mellette vagy inkább vele.

-Undertaker te valós vagy igaz?

Újra túl elmerengtem és felfedtem magam. Rose-gold fény lepte el az arcom. Én pedig még a szemem fényét sem takartam el.

-Lordom ez az állapot nem igazán való Önhöz. Kivételes kegyetlenséggel gyilkolta meg azt az embert.

-Inkább hirtelen volt mint sem kegyetlen. Jobb lenne nélkülem, de akkor a húgomra maradna minden s ezt nem hagyhatom.

A hűs kútvízben mosta meg az arcát ezzel minden felesleges piperétől megszabadulva.

-Meghalok?

Ahogy rám nézett valahogy szívesen hazudtam volna valami mesésen gyönyörűt.

-Igen, de még nem most.

-Undertaker te mi vagy?

-Halálisten vagyok. A mi feladatunk az emberek lelkeinek begyűjtése haláluk után és értékeljük megúszhatják e a halált.

Elhalkultam. Gyermekien mosolygott rám.

-Volt olyan személy akiket én is ismerhetek? Mesélsz nekem.

He. Milyen értékes lélek.

-Én kaszáltam le Robin Hood lelkét. Igazság szerint azért maradt tovább életben mert szórakoztató figura volt.

-Nektek szabad kapcsolatba lépnetek velünk?

Leültem és a kincsem nézegetve mérlegeltem.

-Nem, de ezzel nincs akkora baj mintha megmentünk valakit a haláltól. Volt még Maria Antonietta. Idegesítő volt, de az emlékei annál...

Bent maradt a szó, az apró kezével egész felsimította az arcomból a hajam. Az ajkai egész kicsit elnyíltak. Tökéletes szemkontaktust teremt.

-Olyan tekinteted mint a smaragd.

Csodálattal merült bele, lefejtettem a kezét.

-Ez a halálistenek védjegye. A sötétzölden ragyogó szem amely nem hibázik.

-Mh ez egy egész kicsit önhitt szöveg nem?

Nevetett fel és szélesen mosolygott. Lordom Lordom.

-December 26-án elviszem valahova.

Megilletődött de lágy mosolyban tündökölt.

-Rendben. Várom Undertaker.

-Visszakísérlek a szobádba.

Túl nagy falat lenne bebizonyítani, hogy mért úszhatja meg a halált. De végső soron idővel elmúlna és nem lenne már vicces sem. Viszont ha felemelem nem kell elveszítenem. Most túl mókás és túl idegen érzés.