Mamboo's *Jin FF* [BEFEJEZETT]

Hatalmas meglepi

Idegesen doboltam a lábammal Jin mellett, ahogy a szüleit vártuk az asztalunknál. Már háromszor kimentem a mosdóba megigazítani a sminkem, a hajam, vagy csak dezodorral, parfümmel újra és újra befújni magam. Francnak kell ez az idegesség! Haza akarok menni...

- Kicsim, elmegyek mosiba. - álltam is már fel, de Jin vissza húzott.

- Anyuék mindjárt itt vannak. Ne menj most már sehova. Annyi parfüm meg smink van már rajtad, ami húsz emberre is sok lenne. A hajad is tök jól áll, úgyhogy kicsit nyugodj le. - simogatta mosolyogva a kézfejem, viszont nem ért el ezzel nálam semmilyen hatást. Ugyanolyan ideges maradtam, de azért bólintottam.

Egy pár perc múlva beigazolódott, amit Jin mondott. A családja megérkezett, így felálltunk, és üdvözöltük őket. Magamra erőltettem egy mosolyt, hogy valamennyire leplezzem a zavarom, kisebb-nagyobb sikerrel.
Jin maga mellé húzott, és segített a bemutatásomban, úgyhogy nekem a hajlongáson kívül szerencsére más feladatom nem volt.

- Apa? - kérdezte, mire az anyukája halkan felsóhajtott, és lehajtva a fejét, megrázta azt.

- Nem engedték ki. - közölte, majd nagy levegőt vett, és rám mosolygott. - Majd beszélünk erről is, de most üljünk le, és rendeljünk valamit.

Hatan ültünk le végül az asztalunkhoz. Jin bátyja és felesége, a nagymamája és anyukája, meg természetesen mi ketten. Egy kedves pincérnő vette fel az ital rendelésünket, majd meghajolva távozott.

- Mi történt apukáddal? - kérdeztem halkan Jintől, de mindenki felém fordult a kérdés hallatán. Egy fajta érzelem ült mindannyiuk arcán: a bánat. - Bocsánat, én igazán nem akartam - szabadkoztam, magam elé rakva a kezeim.

- Jin édesapja öt évvel ezelőtt bele keveredett egy csúnya perbe - kezdett bele az édesanya -, amiben sikkasztással vádolták. Tíz évet kapott, ebből a harmadik évét tölti. A legszörnyűbb az egészben, hogy a mai napig folytatódik a kivizsgálás, és már rengetegszer cáfoltak rá a bűnösségére, de valami vagy valaki miatt sosem tudják száz százalékosra kimondani az ártatlanságát. Csak a hibáit nagyítják fel. Nem is neki kéne börtönben ülnie...

Csak úgy kapkodtam a fejem a családtagok között, és nem akartam elhinni, amit mesélnek. Én erről miért nem tudok? Erre gondolt apu? És miért hallottam erről a rádióban, a hírekben, de miért nem tudtam, hogy Jin apukájáról van szó?

- Ez szörnyű. - böktem ki nagy nehezen. - Nagyon sajnálom. Nem is tudtam, hogy a maguk családjáról van szó. Borzasztó dolgokat írtak az újságok, és mondtak a hírek. - mindenki egyetértően bólogatott.

- Reménykedtem benne, hogy kiengedik egy pár órára, hisz mégsem embert ölt, vagy valami. - mosolygott rám Jin bánatosan. - De úgy tűnik nem elég nagy indok, hogy a fia szeretné a barátnőjét bemutatni neki. - nevetett fel, mire elmosolyodtam.

- És ezért titkoltad eddig? - kérdeztem alig hallhatóan.

- Tudod, nagyon sok bántást kaptam apu miatt, és szinte sehova se vettek fel dolgozni. Akkor végeztem a sulival, nagyon rosszul esett, hogy mindenhonnan azt kaptam vissza, hogy biztos apám nyomdokaiba lépek majd, és lopok meg csalok. Egyedül édesapád volt, aki megkeresett, és adott munkát. Nem ítélt el, nem kérdezősködött, és nem mondta el senkinek, hogy kinek a fia vagyok. Akkoriban ez nagyon jól esett, hisz a barátaim is megszakították velem a kapcsolatot. Pár év alatt kitanultam apád mellett a szakmát, majd leküldött Busanba. Én voltam a legboldogabb, hisz új életet kezdhettem, és senkinek se beszéltem a magánéletemről... Csak most neked.

- Apa bízott és bízik benned a mai napig. - mosolyodtam el. - A múltat nem lehet megváltoztatni, de ha egy vagy két évvel ezelőtt mesélsz nekem erről, akkor sem ítéltelek volna el. - megsimogattam az arcát, amitől úgy tűnt, megnyugodott, így az anyukája felé fordultam, hogy felhozzak valami más témát.