Good girls \Calum Hood fanfiction HU\befejezetlen

2.fejezet

Sziasztok, itt lenne az új rész, igaz borzalmasan hosszú csúszással,amit rettenetesen sajnálok.

*Calum Hood*

Miután elszürcsöltem a kávémat, felballagtam a szobámba. Idegesített ez a helyzet. Mintha minden áron rám akarnák tukmálni Rachelt... Nem vagyok az a antiszociális fajta, de egyáltalán nem szerettem volna. Mivel szerettem volna fürdeni, lekaptam a ruháim, viszont a boxert magamon hagytam. Egy mackónadrággal, és egy másik alsóval hagytam el a zugomat. Már épp kezdett jó kedvem lenni, mikor megláttam Lukeot a folyosón..és Rachelt, aki teljesen elvörösödve beszélt vele. Törölközőben. Alig takart rajta valamit.. A feneke alatt már nem folytatódott az anyag, csak a bőre, és az azon lefolyó vízcseppek. Idegesen bementem a fürdőbe, és ledobtam az utolsó anyagdarabot is, majd beálltam a tusoló alá, és elkezdtem magamra folyatni a vizet.
Én magam se tudom miért reagáltam így.

*Rachel Clifford*

Alig szabadultam Luketól. Nagyon zavarban voltam a törölközős incidens miatt. Életemben nem gondoltam volna, hogy egy banda énekese előtt fogok így pózolni. Már ott voltam hogy elalszom, mikor kopogtak. Majd kinyílt az ajtó, és Calum kukkantott be.
-Szia..-pillantottam rá elvörösödve.
-Szia. Figyelj... - kezdte, aztán megrázta a fejét.- Szerintem, ha Lukekal beszélgetsz, több ruhát viselj... - nem nézett rám.
-Az.. - kaptam fel a buksim. - Nem direkt volt... Csak látott valamit amit nem kellett volna..
-Na és mit? - gúnyosan elmosolyodott. - Esetleg valahol a mellkasod vagy a derekad alatt?
-Nem vagyok olyan.... - nyeltem. Luke egy dolgot látott. A combomon a hegek, és pár napos vágások.
-Hát hogyne. Mindenki ezt mondja.
-Calum én nem vagyok olyan! - remegett a hangom.
- Mibe fogadjunk, hogy Luke meg fog pár napon belül fektetni?
-Calum én kibaszottul szűz vagyok! - fakadtam ki. Kicsit meghökkent. Komisz vigyorra húzta a száját, majd megszólalt.
-Nem sokáig.
    Elnyílt ajkakkal figyeltem ahogy elsétál. Húzós lesz a reggeli kocsi út. Úgy döntöttem most már tényleg alszom, és nem is tettem másképp.
    Reggel arra keltem, hogy valaki óvatosan megbillent.
-Hercegnő, kelj fel!-suttogta a fülembe. Ez a hang... Nem Luke.. Nem Michael.. Nem is Ashton...EZ CALUM?! Egy puszit éreztem a nyakamon. Majd még egyet. Aztan egy harapás, erre már kipattantak a szemeim.
-Calum, te mit... - abba a pillanatba a számra érkezett a következő. Azonnal ellöktem. - TE HÜLYE VAGY?! -ültem fel.
-Mit vagy úgy oda? Csak egy puszi.-lenézően állt fel.
-Akkor is kinek képzeled magad?!
-Calum Hood vagyok! - kacsintott majd, hozzátette:-Öltözz fel. Húsz perc múlva legyél a konyhában, addig csinálok reggelit.
     Csak biccentettem, és hagytam, hogy kimenjen. Ekkora barmot.  Végül szófogadó voltam, és előkaptam az egyenruhámat, majd a fehérneműs fiókomból kivéve egy együttest, át vándoroltam a fürdőbe. Utálom, ezt a rohadt szoknyát! De még ez a blúz! Ha a fél mellem sincs ki belőle akkor semennyi.
     Szép lassan lesétáltam a konyhába. Calum éppen egy csésze kávét töltött. Az ajkamba haraptam, nem mertem kérni. Mikor meg érezte a társaságom, rám kapta a tekintetét.
-Kérsz te is? - a kérdésére zavarba jöttem, és biccentettem. Halvány mosoly futott végig az arcán, majd felém nyújtotta a csészéjét.
-De... - kezdtem szabadkozni.
-Vedd el.
   Mély levegőt vettem, és elfogadtam. A történések gyorsan folytatódtak, máris a kocsiban ültem, úton az új suli fele. Nagyon izgulok.. Körülbelül negyed órás lehetett az út, mégis óráknak éreztem. Talán ennek az lehet az oka, hogy Calum nem kedvel, és kínosan éreztem magam. Mikor leparkolt, még ennél is feszültebb lettem, nem akartam kiszállni. Teljesen beijedtem, riadtan néztem az autó zárjait nyitó srácra. Rám pillantott, értetlenül. Aztán mintha megvilágosodott volna, elvigyorodott, majd a kezét emelve összeborzolta a hajamat. Kidülledtek a szemeim, csodálkozva kaptam a tincseimhez.
-Minden rendben lesz! - biztatott.
-Biztos ez?
-Clifford vagy. Ha baj is lesz, megoldod.
    Utoljára megpaskolta a térdem, hagyta, hogy menjek. Belépve az iskola udvarára, páran felém kapták a fejüket, de hamar rám untak. Sietős léptekkel szeltem át a köztem és a kapu közti távolságot. Ahogy beléptem a folyosóra, az igazgatói iroda keresésére indultam. Miután megtaláltam, bekopogtam. Itt csak a szokásos dolog történt, kaptam órarendet, könyveket meg hasonlók. Megtudtam, hogy melyik terembe vagyok, így azt is meg kellett keresnem. Félve nyitottam be. 13 értetlen szempárt kaptam, plusz egy mosolygó harmincas éveiben járó férfiét. Intett, hogy jó helyen járok, a számat harapdálva léptem be.
-Gondolom te vagy Rachel, az új tanuló. Bemutatkoznál pár szóval? - kíváncsiskodott.
-Persze.. - vakartam a tarkóm. - Rachel Clifford vagyok.. 17 éves, szeretem a Ramones-t, és szeretek rajzolni. Anyám sajnos eltávozott, tüdőrákban, az apám pedig nem viselte volna gondomat, ugyanis nagyon régen elváltak, ezért a bátyámhoz költöztem, ezért vagyok most itt. Leülhetek? - fejeztem be. A tanár bólintott.
     Egyetlen egy szabad hely volt, ez vörös hajú fiú mellett. Szemüveget viselt, hatalmas világoskék szemei voltak. Arcát pár szeplő borította, elég magasnak tűnt, még így ülve is.
     Az órák eléggé unalmasan teltek, páran próbáltak szóba állni velem, de miután nem mutattam valami nagy érdeklődést, hamar ráuntak. Egész nap csak azt vártam, hogy hazamehessek. Haza..Milyen furcsa ezt mondani egy éjszaka után.. Mély sóhaj hagyta el a számat. Hiányzik Anya. Nélküle olyan fura.. Lehet, hogy visszakaptam Michael-t, de ilyen áron inkább szenvednék anyával. Ő volt a legerősebb nő akit ismertem. A válás után is mosolygott, tartotta a kapcsolatot Mikeyval, mesélte nekem, hogy éppen mi van vele.. De egyről sose beszélt. Arról, hogy rákos lett. Emlékszem, egyszer próbált velem valami ilyesmiről beszélni, de nem hallgattam meg, mert akkor is a saját hisztimet fújtam, hogy sose számíthatok már a bátyámra. Erre csak annyit válaszolt, hogy majd fogok. Elmosolyodott és otthagyott. Akkor értettem meg ezt az egészet, mikor megláttam a végrendeletét.
   A gondolatmenetem a csengő szakította félbe, eszembe juttatva, hogy valamelyik srác már itt lehet értem. Kilépve a suliból megpillantottam Michaelt a kocsi mellett ácsorogva, így gyorsan szedve a lábaim, bepattantam. Út közben kérdezgette mi történt bent, hasonlók.
-Amúgy Rachel.... Sajnálom. - nyeltem egy nagyot. - Sajnálom, hogy nem kerestelek, miután elmentem. De úgy éreztem, hogy egy életre megutáltál, és nem szeretnél hallani rólam. Szeretném bepótolni az elmúlt időt.
-Szeretlek, Michael. Igen, sokáig haragudtam, de utána rájöttem, hogy te se tehetsz semmiről... - birizgáltam a biztonsági övet.
-Én is szeretlek, Hugi.