Egy álomvilágban éltem

11. Fejezet

-Maguk meg? - szegezte a tekintetét Kiss tanár úr egyszer rám, egyszer meg a mellettem ülőre. Választ sem várva, felkapta a rajzokkal tömt mappámat és kinyitva lapozgatott a rajzaim között.

-Ezeket ki rajzolta? - nézett minket még mindig komoly arccal.

-É.. Én tanár úr. - szólaltam meg félénken. Még pár percig szemlélgette a rajzaim, majd letette a padomra és visszalépett a katedrához, mintha mi sem történt volna.

-Szépek, de van még mit csiszolni rajtuk. - nézett rám fejcsóválva. Még 10 percig folytatta az előadást, majd hirtelen abbahagyta s egy "Kimehettek!"-kel ő is elment. Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy nem szidott meg, de azért kissé furdallt a lelkiismeret. Ezután a merllettem ülő lányra pillantottam, aki szintén a cuccait gyúrta bele a kis válltáskájába.

-Egyébként Annabelle. - nyújtottam a kezem feléje egy széles mosoly kíséretében.

-Hedvig. 11B. - nyújtotta ő is a kezét.

-Wow, hát én eléggé új vagyok, de ha gondolod a 9A.-ban megkapsz. - mire kacsintottam egyet neki. Ezután elindultunk a büfé fele, his mindkettőnknek lyukadt ki a gyomra. Félúton összefutottunk Petivel meg Attyval, mire ők széles mosollyal fogadták Hedviget, majd lepacsiztak.

-Ööö.. Helló. Én is itt vagyok. - próbáltam felvonni magamra a figyelmet.

-Jaj neharagudj, Törpilla! - jött oda Atty és ölelt meg. Kibontakozva az öleléséből, azonnal a lecsó közepébe csaptam.

-Ti ismeritek egymást?! - mire mindhárman felnevettek. 

-Ó, már rég óta. Ovis korunk óta együtt vergődünk. - mosolygott Peti.

-Ja. - nyugtázta Hedvig.

-Hát kössz szépen, hogy engem ebből is kihagytatok. - tártam szét a karjaim.

-Sosem kérdezted, Bell! - kontárzott Peti.

-Te meg sosem mesélsz semmiről. - vágtam vissza. Hosszú vitázásra nem volt kedvem, hisz farkas éhes voltam, ezért az egész bandát a büfébe tereltem.