Egy álomvilágban éltem

13. Fejezet

Az elkövetkezendő pillanatokban rögeszmésen bámultam a kajámat, mit sem törődve mással. Az a bizonyos asztal felől hangos kacagás tört magának utat és egészen hozzánk hatolt.

-Rajtam nevetnek.. Kinevetnek.. - mondtam mintegy magamnak. - Mit is gondoltam? Ő is olyan, mint a többi! - idegességemben mit sem törődve a töbiekkel, felpattantam az asztaltól, s elfutottam egy olyan helyre, amit rajtam kívül, tudtom szerint, senki sem ismer. Ekkor zajt hallottam. Valaki közeledett. Hirtelen Hedvigre tippeltem, hogy utánam jött, miután elfutottam, de tévedtem.

-Hedvig? - kíséreltem egy halk megszólítást. Nem jött válasz, viszont a léptek egyre hangosodtak. Ekkor jöttem rá, hogy többen vannak.

-Tesa, valahol itt kell lennie! - hallottam meg Alex hangját. Tökéletesen hallottam minden lélegzetvételét, hisz a mögötte álló bokor alján lapultam.

-Fogalmam sincs. Nem látom sehol. Gyere inkább vissza a büfébe, csak rád várnak a csajok. - ismertem fel Dávid, az osztálytársam hangját.

-De én beszélni szeretnék Bellel! - harsogta Alex. 

-Te bajod, tesó. Én mentem vissza. Csá! - azzal le is lépett. Alex magányosan leült egy padra, majd sóhajtott egy nagyot. Ekkor döbbentem rá, hogy neki fogalma sincs az én helyzetemről, azaz, hogy ott vagyok mögötte.

-Aleeex.. - szólítottam meg, ami eléggé kísértetiesre sikeredett.

-Mi? Ki van ott? - pattant fel hirtelen ülő helyzetéből.

-Csak.. Ööö.. Csak én. - próbáltam normálisan viselkedni, ameddig nagy nehezen feltápászkodtam a kissé nedves talajról. Ahogy találkozott a tekintetünk, Alex elnevette magát. Én értetlenül bámultam rá, majd végignéztem magamon s én is elkezdtem nevetni. A hajam tele volt száraz falevelekkel, a ruháim pedig összemaszatolódva a nedves avartól lebegtek rajtam, hisz a szél is elkezdett fújni. Megborzongtam. Ezt Alex is észrevette, hisz tett két apró lépést felém. Majd finoman megfogta a karom. 

-Gyere. Menjünk vissza, hisz mindjárt lejárt a szünet, s te még nem ettél. - mondta mosolyogva.

-Túlságosan észreveszel mindent. - mosolyogtam vissza.

-Ilyen is kell.

 Amint a büfébe értünk, legtöbben már le voltak lépve, úgyhogy nyugodtan el tudtuk fogyasztani a kajánkat, ketten. Nagyon jól éreztem magam Alexxel, s alig vártam, hogy elmesélhessem a többieknek a történteket.

 Az utolsó órám, ami magyar volt, hamar letelt szerencsére. Hamar összekapkodtam a cuccaimat és viharoztam is ki az osztályból, hogy találkozzak a többiekkel és együtt menjünk haza. Meg is pillantottam Petit, Attilát meg Hedviget a folyosó végén ácsorogni, félig háttal állva nekem. Azonnal feléjük rohantam..