Törékeny Porcelán

Harmadik Fejezet

J A N E S T E N C I L

_______________________________

Annyi mindent letudtam volna írni abban a pillanatban, amikor megpillantottam azt a lányt, aki a tükörben meredt vissza rám. Igen, azt hiszem, az első gondolat, ami átfutott a tudatomon az az undorító volt. A siralmas. A szánalmas. A ronda.

Aztán szépen sorjában fel is vetődtek bennem azok a kérdések, amik még inkább az önsajnálatba sodortak.

Miért vagyok ennyire kegyetlenül csúnya?

Miért nézek ki úgy, mint egy deszka?

Miért nem lehet olyan alakom, mint a többieknek?

Miért nincsenek melleim?

Vajon minden ember, aki meglát, undorodik tőlem?

Tetszenék én egyáltalán bárkinek is, ezzel a taszító testtel, amivel rendelkezem?

Éreztem, ahogy lassan a szemeimet mardosni kezdték a könnyek, de hiába, én akkor sem szerettem volna sírni. Csak a gyengék bőgnek.

Mégis bevallom, legbelül fájt annak a tudata, hogy tudtam, ronda vagyok. Úgy, hogy tudtam, senkinek sem kellenék.

Pedig én tényleg reménykedtem.

Reménykedtem abban, hogy ezektől a csinos ruhadaraboktól, a piros matt rúzsomtól és az egyenesre vasalt hajomtól, talán majd máshogy fogok tekinteni magamra. De végül nem így történt. A kegyetlen valósággal számolnom kellett, amint találkoztam a tükörképemmel.

Úgy őszintén, kedvem lett volna hányni önmagamtól.

Talán más lányok elégedetten néztek farkasszemet a tükörképükkel, de én soha nem éreztem azt, amit ők. Én önelégült mosoly helyett, a könnyeimmel küzködtem. Nekem telt keblek, kerék fenék helyett, csak kiálló bordákra és keskeny combokra futotta.

Ezért is átkoztam annyira Logant, amikor felvetette annak az ötletét, hogy menjünk el egyet szórakozni a barátaival. Először is, nem akartam, hogy a haverjai lássák mennyire vékony és csúnya is Logan lakótársa. Másodszor pedig, utáltam bulikon részt venni, mert akkor csak még inkább tudatosult bennem, hogy velem ellentétben rengeteg lánynak megteremtődött mindaz, ami nekem sosem. Formás alak. És igen, lehet, hogy rohadt gyerekes vagyok, de senki, ismétlem, senki nem értheti meg azt, amin keresztül megyek, addig amíg át nem éli ő is ugyanazt. Az önbizalomhiányosságot.

- Kész vagy már? - csendült fel hirtelen egy türelmetlen hang az ajtó másik oldaláról, ebben a fél órában már ötödjére elmormolva ugyanazt. - Esküszöm, ha két percen belül nem jössz ki abból az istenverte fürdőszobából, én az ágyadra fogok hugyozni! - fenyegetőzött, amire egyből felkaptam a fejem.

- Ne merészeld! - szűrtem ki a fogaim közül idegesen. Őszintén, Logan kezdett már túlságosan is az agyamra menni.